EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

A NAAAAGY PENTAXOS TALÁLKOZÓ

Frissítve: 2017. november 7.

Kedves Pajtások!

Idén több menetben beszélgettünk már arról, hogy milyen jó lenne egy közös sörözés-borozás-bambizás, és bár kisebb csoportokban műveljük ezt a sportágat, de egy nagy, össznépi találkozó eddig váratott magára (és nem utolsó sorban: ránk). A legöregebb motorosok talán még emlékeznek arra, hogy még a "bezzeg az én időmben" kor előtt volt egy blogtalálkozó az azóta már bezárt Blendében (ez inkább blogtalálkozó.zip volt, de 8 éve már...) - ezt a vonalat szeretnénk tovább vinni, és hogy emeljük a tétet, a sima blogtalálkozót megfejelnénk azzal, hogy rögtön három fórum olvasótáborát hívnánk meg:

Az ötlet az, hogy kiveszünk egy helyet, ahová mind kényelmesen beférünk, lehet fogyasztani, de beszélgetni is. Az is eszembe jutott, hogy ha megfelelően nagy tábor gyűlik össze, akkor meghívnánk a Pentax Magyarországot, hogy ők is megismerjenek Titeket, lehetne kérdezni, közösen örömködni vagy sírni, attól függően, hogy ki hogyan látja a márka fejlődését. (Illetve komoly sörmennyiséggel tartozom néhányatoknak, ezt a tartozást pedig ezzel le is rónám. :D )

UPDATE (2017 / 11 / 7): a Pentax Magyarország örömmel csatlakozna - sőt, jelképes ajándékokkal és természetesen bemutatókészlettel is készülnének. Ugyan bepróbálkoztam azzal, hogy mindenki kaphat a söre mellé egy ingyen K-1 vázat, de ez gyorsan le lett szavazva. Fájdalomdíjként megpróbálom beszervezni az összes csinos Pentaxos hölgyet. (Elnézést, rosszul fogalmaztam: minden Pentaxos hölgy csinos!)

Természetesen nem csak a Pentaxosokat várjuk, hanem a Pentaxról emigráltakat, a lélekben Pentaxosokat, a látens Pentaxosokat és azokat is, akiknek lövésük nincs, hogy mi az a Pentax, de jól hangzott, ezért kattintottak.

Mivel ötletünk sincs, hogy hány főre számíthatunk, ezért első körben szeretnénk felmérni a létszámot. Egyelőre reálisan 2018. elején lehet ebből valami (február-márciust lőnék be), tehát azt szeretném kérni, hogy HA ebben az időben van kedved találkozni, akkor kattints ide és jelentkezz. Nem kötelez semmire, nem fogjuk számonkérni, ha feliratkozol és nem jössz el, de nagy segítség lenne, ha nagyjából derengene egy létszám. Kérlek, hogy december 1-ig iratkozz fel, utána eltávolítom az űrlapot!

Tehát még egyszer: katt ide, ha érdekel és elvileg ráérsz.

UPDATE (2017 / 12 / 14): a jelentkezés lezárult, a fejleményeket itt olvashatod.

 PIHE, blog.csorge.hu témakörben


  pentax    

Ide kattintva közvetlenül a bejegyzés Facebook témájához ugorhatsz, ahol elolvashatod a Többiek hozzászólásait is.


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK

Nincsenek hozzászólások? Nézd meg a bejegyzés Facebook oldalát is! 2012 óta a hozzászólásokat kizárólag Facebookon bonyolítjuk.