E pillanatokban fejeztem be a honlapom további változtatásait. Igazán nem célom, hogy egy-két havonta új külalakkal álljak elő, de az előző, T-Rexes változat kicsit ad-hoc jellegű volt - és szúrta a szemem, hogy egy National Geographic fényképet vettem kölcsön.Az új külső új belsőt is hoz (majd) magával, erre való utalást már nyomokban fel lehet fedezni az oldalon (például az egyelőre még értelmetlennek tűnő témaköri besorolás bizony hamarosan egy viszonylag jól használható archiváló rendszer előfutára). Egyelőre finom csiszolgatások történtek a honlap kódjában. Közben jópárszor a pokolba kívántam a Rosettás Dreamweavert, volt úgy, hogy percekig vártam, mire munkához láthattam. Hiányzik az a +1 GB memória, mint egy falat kenyér...Remélem, hogy az új, letisztultabb külcsín tetszik majd Nektek, és azt is remélem, hogy ötleteitekkel, meglátásaitokkal gazdagítjátok majd az eddigi relatíve szegényes kommentár-termést.
A hétvége az aktív pihenés jegyében telt el, mondhatni piszok módon elfáradtunk, de legalább majd a munkahelyen kipihenjük. Körülbelül olyan izomlázam van, hogy arra egy tesitanár láttatlanban adna ötöst. Vasárnap délelőtt beültünk a Toyotámba és viszonylag nagy várakozással, jó pár heavy pakkal, és egy termosz forró teával nekifeküdtünk a Dobogókőre vezető aszfaltnak.
A Táltos névre keresztelt túristaösvényen folytatott kalandozásainkat csak a hétfői eltévedésünk múlta felül (a GPS szerint helyzetünk: "erdőség"), amely szerintem valahol Nagy-Szoplák környékén lehetett, mert mi rendesen... Eközben a Szabolcs-féle Nagy Pókoskönyv új fajokkal bővült, például a "Kis vörös, amelyik nem szeretik, ha fotózzák" vagy a "Nagyon kicsi muslinca-evő" névre hallgató példányokkal. A hülyeségből még bajom is lehetne, ha fájna.
Vasárnap este 8-kor már horizontális kiterjedésben kapaszkodtunk a borospohárba (miután túlestünk a félreértett vacsora által okozott megrázkódtatáson), de hétfői hazatérésünk is elég csendben folyt, azoktól a kis intermezzóktól eltekintve, amikor néha felébresztettük egymást a volán mögött. A fényképezett százötvenvalamennyi képet természetesen még összeesésünk ellenére is sikerült kiválogatni, rendszerezni. A képek egy része a már nagyon állandó Makrók albumban landolt, tehát oda is érdemes benézni.
Közben Pest utcáin valami történik, de én itthon ülök, írom ezeket a sorokat, és NEM érzem magam kevésbé magyarul beszélő-gondolkodó-honvágyó embernek, hogy itt vagyok, és nem ott. Vagy nekik van igazuk, vagy nekem. De valaki nagyon téved.
A héten Handrásnak köszönhetően egész olcsón kiegészült a kis MacBook-om egy Apple QWERTZ billentyűzettel, úgyhogy a SyncMasteremmel és a Genius rágcsálómmal teljesértékűen használhatom clamshell módban (MacBook lecsukva, asztali gépként használva). Tegnap a multimédiás (tanult - többnyire IT vizsgára) kollégák már megcsodálták, én meg örültem, hogy tudok újat is mutatni.Ha esetleg valakinek tudomása van arról, hogyan lehetne bekapcsolni úgy a MB-ot, hogy ne kelljen kinyitni hozzá (billen keresztül, mondjuk), rendkívül hálás lennék... Mac-es kollégák?(U.I.: megtaláltam a Shell természetfotó pályázatának képanyagát, aminek számtalan magyar nyertese van. Az anyagot ide kattintva érhetitek el. Nagyon szép képek.)
A hétvégén három hetes nyüglődés után Julcsa bátyójának köszönhetően "megjavult" az internetem (mármint nem Julcsa nyüglődött, hanem az internetkapcsolat), az X-Micro wlan routeremet ugyanis nagyon nem szerette a tébetűs szolgáltató. Kaptam cserébe egy SMC-t, ami miatt ugyanis lett egy szép adag lelkiismeret-furdalásom, a csere részemről ugyanis nem volt túlságosan korrekt. De vannak még rendes emberek.A kapcsolat helyrebillenését követően megindult mindazon levelek letöltése, amit a kapcsolat akadályoztatása miatt eddig nem tudtam megtekinteni - ennek csak az lett a folyománya, hogy kiderült: az új tárhelyszolgáltatómnál van valami gebasz, amitől reggelenként folyamatos szerver-kiesés van. A szolgáltató természetesen biztosított, hogy túlteszik magukat a problémán, és ahogy eddig dolgoztak a srácok, ezt el is hiszem nekik, csak hát én is felelősséggel tartozom a saját felhasználóim felé, hogy mást ne mondjak: Vivace, Navicella, Darius. Ez csak azt eredményezheti, hogy a felhasználóim elpártolnak tőlem (sajnos a múltban is voltak problémák a tárhelyemmel), ami érthető módon nem túl jó dolog, már csak azért sem, mert nem rajtam múlik az események kimenetele. Úgyhogy most rágom a körmöm és reménykedem, hogy jól fog elsülni minden.Tekintettel arra, hogy a rádió jól rámijesztett, vasárnap kirángattam Julcsát és Mylot a szabadba, leveleket fényképezni a Normafára (őszi perverzió), ami abba a szomorú megállapításba fordult, hogy én se vagyok mai gyerek már, meg aztán Mylo is elég dekoncentrált, szóval az eredmény: sikoltozó hölgyek karonülő pudlival, mögöttük nagy rottweilerrel és e díszes kompánia mögött egy lihegő, futó, kiabáló szabolccsal. A történést eszkalálta, hogy Mylo csak barátkozni akart, azt viszont nagyon kitartóan, és emiatt még vissza-vissza sandított egyes áldozaira, amikor azok már a szabadság és megmenekülés (vagy újjászületés) csalfa reményét érezték minden porcikájukban bizseregni.Elvileg mától rossz az idő (ez egyelőre nem látszik), de a hétvégére ismét meleget ígérnek a nénik és bácsik a katódsugárcsőben. Várom is nagyon, mert hétvégén kétnapos dobogókői pihenést tervezünk. Nekem nem fog ártani, legalább megszabadulok az utóbbi napok lelkiismeret-furdalásaitól.
Ma is örültem a délelőtti szép időnek, úgyhogy fogtam a gépemet, és kiültem a hátsó teraszunkra, ami tulajdonképpen a kertünk kezdete (fűnyírásos akcióim színtere). Megérkeztek a méhek is, én pedig úgy gondoltam, hogy klisé ugyan, de megpróbálom megörökíteni az utolsó, sikertelen vállalkozásnak tűnő próbálkozásukat, hogy nedüt találjanak a szirmok között. A fényképezésük számomra is hasonlóan reménytelennek indult: ugyanis nem csak a szél fújt, ezzel nehezítve a fókuszálást, de a méhek is nagyon gyorsan mozogtak, egy-egy másodpercet eltöltve a szirmokon. A makrók állandó albumban közöltem azokat a képeket, amik sikerültek, nem mozdultak be és nem lettek homályosak (és még a célszemélyek is rajta vannak) - ez körülbelül annyit tesz, hogy a 9-10 kép úgy 300 közül lett válogatva. Nagyon tetszett, hogy a méheket piszok módon nem zavarta a jelenlétem, mondjuk csíkos volt a felsőm. Igazából csak akkor volt kis közfelháborodás, amikor egyszer-egyszer hozzáértem egyikhez-másikhoz az objektívvel.Remélem tetszenek a képek. Zümm. :o)
Mindazok számára, akiknek már legalább egyszer sikerült lefárasztanom szürkeállományuk tokozását a Matrix (legalábbis nekem) nagyon komoly filozófiai mondanivalóinak egész sorozatával (kis keleti bölcsességtár szindróma), nem lesz új vezérfonál a harmadik rész végén Smith ügynök által megfogalmazott "élet értelme" igazsághalmaz új perspektívába állítása, miszerint az élet értelme, hogy véget érjen. Micsoda ultradarwinista meglátás - persze ezzel egy egész külön kis honlapot lehetne indítani, és én már egy másik oldalon megígértem, hogy nem leszek ünneprontó azzal, hogy néha túlságosan elrugaszkodott kis lelkivilágomból származó gondolatokkal traktáljam a Nagyérdeműt. Ennek az eszmefuttatásnak is csupán egy értelme van: mindennek és mindenkinek megvan a saját maga értelme. A hálónak, hogy megfogja a legyet. A póknak, hogy megegye a legyet. A légynek, hogy legyen mit lefényképeznem, miközben belerepül a pók hálójába. A fényképeknek, hogy feltegyem azokat a honlapomra. A honlapnak, hogy néhol hibás legyen. Nekem, hogy befoltozzam a hibákat. A hibáknak, hogy tanuljunk belőlük, akár egy plusz egyedik tanfolyam keretében. Ezekkel a gondolatokkal teszem le a MacBookot ma este, egy átfényképezett délelőtt, egy átdolgozott délután és egy áttanult este után.
Internet Explorer alól érzékelhetően mást mutat a honlapom, mint ahogy az szándékom volt készítés közben (például az albumok képeinek nem egymás után kellene következnie...). Néhol olyan képeket is meg akar nyitni, ami nem abba az albumba tartozik. Dolgozom a hibán. Ha hibát tapasztalsz, kérlek ehhez a bejegyzéshez csatold a hibaüzit.Köszönöm szépen és kis türelmet kérek, amíg minden egyenesbe jön. :o)
Megkezdődött a multimédia-fejlesztő szak, ezzel egyidőben matematikai újraképzésem is. Már a pénteki IT alapok előadás is elég sok buta arcot adott a tanteremnek (bináris - hexadecimális aritmetikai műveletek és átváltások), de a rémület csak szombat délelőtt teljesedett ki a nebuló kollégákon (velem egyetemben, természetesen) - bár ebben a félévben még nem lesz konkrét matek, de majd jövőre... e kijelentést az erősen műszaki irányultságú előadó vigyora és az osztályterem egybehangzó nyelése zárta le. Aki tisztában van azzal, hogy mit jelent számomra a matematika, az tudja azt is, hogy esélyem vajmi kevés a következő félévben a vizsgák letételére. De olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valami, és ha én a statisztika / számvitel dualizmusától megroppanva is éreztem magam a Corvinus színeiben még tavaly-tavalyelőtt, most már tudni fogom, hogy tévedni emberi. Legalábbis ezt sejtette mindazon műveletek emlegetése, amikről még nem is nagyon hallottam azelőtt.
A hirtelen halál érzete szombat estére csak fokozódott. Délután egy tisztességes méretű sétát követtünk el a Normafán, ami már egymagában elég volt ahhoz, hogy lógó nyelvünk szánkba történő visszainstallálására tett törekvéseink kellően kimerítsenek, de ezt tetézte az, hogy a fényképezőgépről történő másolgatás közben a MacBook-om azt mondja, hogy RSD. Igazából, mint 26. héten gyártott, igazoltan szériahibás modell, elodázhatatlan volt, hogy egyszer csak azt mondja, hogy nincs tovább egy ideig: hőtágulás ide vagy oda, sűrűn mentek. Mac-es kollégáknak a tünetek: hideg indításkor azonnali fagyás, vagy login után az első 10 percben. Utána 15 percig a büdös nagy semmi, bekapcsolás után körülbelül egy másodperccel kattanás és leállás. Aztán nagy nehezen elindul a gépezet. A BeszMac-en több ember is használhatatlannak nyilvánította már a gépét, egyelőre én még a szerencsés fajta vagyok.
Vasárnap vidámpark. Unokahugom és öccseim díszes kompániájától övezve megszálltuk a Városligetet. Legjobb számításaim szerint 17 éve nem voltam a vidámparkban, de most újra felfedeztem, hogy milyen gyereknek lenni. És ez nem is ment olyan nehezen, egész jól beilleszkedtem az első 10 évüket élő korosztályba, noha néha rámszóltak a fiatalok, hogy legyek szíves ne ilyen hangosan sikongatni a hullámvasúton, mert nagyban rontom a hely élvezeti értékét. Van ilyen is.
Az az igazság, hogy a következetesség jegyében kellene nyitnom egy költözés, csapó 2 című bejegyzést is, ezt most idenyomorítom. A költözés teljesen jól lezajlott, többé-kevésbé minden adat átkerült az új helyére. Múlt héten elkezdődött a Median 2007 fejlesztése, a héten pedig a Gyöngyhalászok projekt fogja kezdetét venni, tehát leállásról szó sincs. Számomra legalábbis. Egy kivételes esetet leszámítva talán. A hirtelen halált.
Ma kézhez (géphez) kaptam az első féléves órarendemet, ami azt jelenti, hogy a szó legszorosabb értelmében visszakerültem a középiskolába. A V Pearl műtárgy szakirányú képzését múlt héten fizettem be, ma pedig a Számalk multimédia fejlesztő szakirányra kerül a sor.
Azért nem gondoltam volna, hogy az utóbbi évek passiótörténete után én még iskolapadba kerülök, főleg nem így, folytatólagosan! De pár éve még az is teljesen elképzelhetetlen volt számomra (és mára már körvonalazódik), hogy az ominózus nagybetűs milyen furcsa összefüggéseket produkál, akár véletlenül is. Érettségi után először jogra jelentkeztem (még az ezredforduló előtt), ami - valljuk be - nem volt az évszázad ötlete részemről. Viszont ez késztetett arra, hogy valami olyasmibe kezdjek, ami kicsit jog és mégis kicsit más. A jog azért volt jó, mert egy olyan társaságba cseppentem, ahol viszonylag sokan hobby-szinten űzték a webfejlesztést, így önkéntelenül is inspirált a környezet (nem is nagyon jöttem ki a számtech teremből, otthon meg akkoriban még álmodni sem mertem szélessávú internetről). Az új sulim az ex-államigazgatási volt. Közben már elég komoly szinten sikerült űzni a webfejlesztést (webáruházak, dinamikus portálok). Úgy tűnik, eltántoríthatatlanul robogok a végzet felé.
Tavaly előtt szakdolgozat-választásnál elhappolták előlem a kiszemelt témát, és megmaradt A távoktatás elektronikus megoldási lehetőségei című téma, aminek viszont a technikai oldala (egészen véletlenül) lefedte az webfejlesztői munkásságomat (learning management, content management rendszerek kitalálása, fejlesztése). Az általam készített adminisztrációs felület, a Median iskolapéldája mindennek.A dolog a Gyöngyhalászok-projectben látszik kitestesedni, ami egyelőre még tényleg csak egy project-szintű CMS rendszer. Valami olyasmire kell gondolni, mint egy blogrendszer, csak annál sokkal komplexebb. Papíron már nagyszerűen működik. Gyakorlatilag a layout-ot véglegesítjük Ádám barátommal. Szabolcsféle időszámítás szerint hamarosan lesz.
Visszatérve, az ember folyamatosan próbál kisiklani attól, amire eleve elrendeltetett, de a suszter maradjon (és marad is!) a kaptafájánál. Such as life, és még folytathatnám.
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.
