Nagyon gyakran hajlamos vagyok saját kicsiny csapdáimba sétálni, konkrétan arra gondolok, hogy az általam (bármilyen fórumon) elmondott gondolatok néha olyan magasröptű szárnyalásba kezdenek, hogy azokat az utópia kék egéről kilátástalanul nehéz lenne agyaggalamb módjára lelőni. Az előző bejegyzésem az XHTML-ről kicsit ilyen szájízűre sikeredett, de gyorsan hozzáteszem, hogy amiket én leírok, azokat komolyan is gondolom - csak széljegyzetként idefirkantva, hogy bizony, olybá tűnik, hogy ezt a szabványosítás lázában égő, informatikai specifikációk dokumentálásával naphosszat foglalatoskodó fogalmazók is elcsenték vagy már így, e torz állapotban eleve leledzve születtek meg.Visszatérve a komolyság megőrzésére tett, nem ritkán eszeveszett igyekezetem végeredményeképpen felszínre bukkanó törekvéseimre, úgy gondoltam a mai szép délelőttön, hogy kicsit jobbá kellene tenni a XHTML szemüvegén keresztül a webes világot: így gyorsan összeütöttem egy szemünknek kevésbé, ámde szívünknek nagyon kedves PHP programot, amivel a kísérletezést minden kalandorlelkű kollégának bátran ajánlom. A kód tulajdonképpen kiszedi egy adatbázis két sorát (cím, törzs), gyárt belőle egy hivatkozást, majd ezeket lazán bepakolja egy XML doksiba, amire aztán ráaggatva az RSS egyedet, egy szép hírcsatornát generál. Hogy a dolog ne legyen ilyen sima, mindezt úgy teszi, hogy Fábry művész úr párás szemekkel nyomna el egy őszinte "Hoppá!" felkiáltást. A kód ugyanis menet közben szépen megszűri az adatbázis sorokat, és minden olyan HTML kódot, ami nem XHTML kompatibilis, átkonvertál az általam korábban elmondott séma szerint, és aztán visszahelyezi eredeti környezetébe. Ezzel azt akarom csupán világossá tenni, hogy a PHP és XML egyszerre történő felhasználása brutál párost, mondhatni egy valóban egyszerű szindikációt eredményez. Ajánlom a fentiekben leírtak kipróbálását, akár úgy is, hogy mindezt a régi HTML fájlok átírására használjuk fel (HTML parser for HTML :o))).Mindezzel egyidőben természetesen nem tudtam kihagyni azt a ziccert, hogy mindezt ne pofozzam fel a honlapra is, így most már RSS 2.0 hírcsatorna formájában is olvashatóak informatikai eltévejgéseim. Az olvasáshoz tulajdonképpen bármi jó, ami RSS 2.0-t megért, de kifejezetten a NewsGator Online-t tudom erre a célra ajánlani. A csatorna címe: http://blog.csorge.hu/htdocs/csorge-hu.xml.
Multimédiásként a weben eltöltött üresjárati órák tulajdonképpen gyakorlati szempontból is kiválóak, feltéve persze, ha éppen arra vetemedünk, hogy mások által összerakott honlapok forráskódjában turkáljunk, esetenként a csodálattól kikerekedő szemekkel bámulva a képernyőt vagy éppen erősen kritikába forduló sziszegésekkel kísérve a műveletet.
Azt kell mondanom, hogy ahány honlapkészítő, annyi honlap. Ez természetesen nem áll azokra a szoftverekre, amik elkészítik a forráskódot a fejlesztő helyett, az ilyen programokkal ugyanis egy óvodás is könnyűszerrel dobál össze egész csinos "műveket" - én azokra a kollégákra gondolok, akik ténylegesen értik a HTML-t, és nem jönnek zavarba egy forráskód láttán. Nagyon szerencsésnek tartom, hogy a Számalkban (az egyébként kifejezetten színvonalas HTML oktatás keretében) például a HTML-t Windows Notepad-en tanítják, és egészen komplex dolgokat is számonkérnek - sajnos kevéssé szerencsés, hogy a HTML az utóbbi időkben pont a szabadossága miatt indult hanyatlásnak, és ezért mára nem túl pozitív, hogy XHTML helyett sima HTML-t tanítanak (például alapkoncepció, hogy a HTML cimkék nagybetűsek... sajnos).
Mint azt az előbb már majdhogynem általánosítottan elhintettem, ahány honlapkészítő, annyi honlap. A HTML-lel az a gond, hogy nem egy merev szabályrendszer, így ahány elme, annyi felhasználási módja van. Már tavasszal is volt szerencsém egy szép testes irományban kifejteni, a gondolkodás nélküli sztenderdizálás az egész webes buli rákfenéje, amolyan virtuális törvénykönyv á la Mátrix: a kőkemény szabályokat be kell tartani, de amik hajlékonyak, azokat át lehet hágni. A HTML az utóbbi csoportba tartozik. Nagyon kevés fejlesztő tartja magát ahhoz a szabályrendszerhez, amit még régen a HTML alapjaiként lefektettek. A HTML "kijátszásának" a teljeskörű kompatibilitás csorbulása a legfőbb veszélye, de még számtalan problémát képes az emberi kényelmesség produkálni. Az XML megjelenése ezt a kőkemény szabályrendszert hozta el az adattárolás területére, és mivel a XML nagyrészt a leírónyelvekről szól, az elsődleges leírónyelvet, a HTML-t is átdefiniálta: így születhetett meg az XHTML. Bár elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben a honlapkészítők egy csapásra áttérnek az XHTML-re, hacsak a böngészőprogramok erre rá nem kényszerítik a fejlesztőket. A minap, amikor XML háttéranyag után kutattam egy könyvesboltban, a kezembe került egy magyar szerző könyve, ami az XHTML-re történő áttérést írja le. A könyv biztosan jó, nekem viszont kínai volt - igaz, csak belecsapongtam. Azoknak, akik HTML-en nőttek fel, de nyitottak az új technológiák irányába, alább bemutatnék egy nagyon egyszerű módszert, amivel megvalósíthatjuk a teljes XHTML kompatibilitást. Ha esetleg lusták vagyunk, és miért is ne lennénk azok, érdemes PHP-n keresztül include-dal meghívni az egészet, így nagyszerű XHTML sablonokat készíthetünk, W3 certified DTD-vel.
1. A dokumentum deklarációjának helyes beállítása az első lépés. A sima HTML dokumentumoknál hajlamosak vagyunk elhagyni a DOCTYPE-ban a megfelelő DTD szerepeltetését. Valami ilyesmire gondolok:<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.1//EN" "http://www.w3.org/TR/xhtml11/DTD/xhtml11.dtd">
2. Szükségszerű definiálni a HTML-en belül az XHTML névteret. Ezt így tehetjük meg a legegyszerűbben:<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="en">
3. Minden cimke, elem, attribútum változtatása kisbetűsre. Próbáljunk együttélni a kisbetűsséggel. Az XML sajátossága, hogy betűkészlet-érzékeny, tehát ne akarjuk összekotyvasztani meglévő nagybetűs kódunkat a XHTML DTD-vel. Jó nem fog kisülni belőle
4. Legyünk biztosak abban, hogy minden cimkének van lezáró párja. Ezt a hozzám hasonló emlékezőtehetséggel rendelkező kollégák hajlamosak elfelejteni, vagy egyszerűen lespórolni. Az XML nagyon merev szabvány, nincs lehetőség próbálkozni azzal, hogy akár egy paragrafus definíciót is lehagyjunk. Azoknál a cimkéknél, ahol nincs lezáró karakter, győződjünk meg arról, hogy a /> lezárást alkalmazzuk a cimkén belül (például: <br />)
5. Minden kötelezően beállítandó attribútum értékét adjuk meg, ne legyen cimke üres attribútummal. A legtöbb böngésző-inkompatibilitást ezek a hibák szolgáltatják - a böngészőprogramok egy része ugyanis hibatűrő, tehát ezeket megpróbálja kipótolni, viszont például az Internet Explorer ezeket egyszerűen nem értelmezi, így a kódunk nem azt az eredményt fogja visszaadni, amire számítunk
6. Az összes attribútum értéke kerüljön idézőjelek közé. Ez szintén XML sajátosság, és bár a HTML is ezt indikálta, a fejlesztők (én is) előszeretettel hagyta le a macskakörmöket. XHTML esetén ez durva szintaktikai hibának számít
7. Igyekezzünk csak olyan cimkéket, elemeket, attribútumokat használni, amik az adott XHTML DTD-jében megtalálhatóak (<strong> kontra <b>)
8. Tanuljuk meg a speciális karakterek (relációs jelek, & jel, aposztróf) helyettesítésére szolgáló kódokat. Ezek többnyire egyértelműek és rövidek, és nagyon sok időt megspórolhatunk velük a hibakeresésből.
A problematikával kapcsolatos irományokat az etc pontban helyeztem el, bár egyelőre csak a legszükségesebb anyagokat töltöttem fel - a DOM specifikáció már önmagában is elég frusztráló iromány tud lenni. Randi és elalvás előtt nem ajánlott tanulmányozni. :o)
Sikerült nagyjából véglegesíteni a Gyöngyhalászok névre hallgató tartalomszolgáltató munkám layoutját. Maga a honlap egy komolyzenei hírportál lesz, egyelőre még kamucikkekkel feltöltve. Sajnos a képen nem látszik jól a nyitó Flash anim.Íme néhány technikai paraméter: XHTML 1.1, CSS 2.0 és XML 1.0 szabványok teljeskörű követése (W3 certified), Internet Explorer és Netscape DOM-ok kiszolgálása (minden elismert böngészővel kompatibilis), három nyelvű szkriptrendszer, saját HTML értelmező PHP4-en keresztül, ami lehetővé teszi dokumtumok szerkesztését webszerkesztői ismeretek nélkül is, Median 2007 kompatibilitás, Flash 8 elemek. Az utóbbi évek általam előnyben részesített trendjének megfelelően teljes modulszintű vezérléssel, csupán 4 darab PHP alkalmazás szolgálja ki a teljes honlapot.
Apple iMac 30" koncepció. Aki emlékszik még a Hegylakó második részének monitoraira (az iszonyúan pixelviselt karaktereket- eh, vektorok, mik azok? - feltükrözték egy üveglapra), annak ismerős lehet a dolog. Sajnos nem valószínű, hogy holnap rohanhatunk bankot rabolni miatta. A munka Adam Bentont dícséri. Meg én is.
A W3C a héten jelentette meg Mobile Web Best Practices 1.0 címmel a mobileszközön történő webes böngészés felhasználói élményjavítására irányuló dokumentumát. A készítők nem rejtik véka alá, hogy a leírás már az (előkészület alatt álló) XHTML 1.1 szabványt célozza meg. Annak ellenére, hogy a W3C specifikációt jellemző dokumentumai hajlamosak magas szárnyalásra, ez az írás szinte kötelező darab. A PDF verziót változtatás nélkül készítettem el: letölthető innen.
Mai nappal kezdetét vette a rendszerinfós és multimédiás (respect) kollégákkal, operációs rendszerek körében csoportosan elkövetendő garázdaságunk - legalábbis ami a tanulást illeti. Ilyenkor minden valamire való tanerő, aki nem akar egyenest abba az ominózus lecsóba csapni, elővezeti ízléstől és beállítottságtól függően Ádámtól vagy Évától a történést. Ez, kéremszépen, egybeesni látszik azzal a nagyszerűnek vélt dologgal, amit mi DOS-nak és Windowsnak ismerünk, és ami elleni averzióink több-kevesebb mennyiségben, de valamiféleképpen kitörölhetetlenül génjeinkbe ivódott, és amelyet talán majd továbbadunk leszármazottainknak is. Tekintve, hogy a múlt héten (lásd itt: http://blog.csorge.hu/index/blog/ram-bo) már elkezdtem fejtegetni nyúlós nosztalgiába fúló érzelmi szálaim egész láncolatát a témával kapcsolatban, egy kicsit még visszább eveznék az emlékeim kuszaságában.
Elmondom, mit látok magam előtt. Faimitációjú műanyaggal borított, 63 cm-es televízió, Nárcisz vagy valami hasonló jobb, nevű márka (semmiképpen sem a piros-fekete Junoszty szériára gondolok). A televízió tetején két barna műanyag cserepes túlélőnövény, amely a szoba high-tech hangulatát igyekszik visszatolni a természetbe. Ekkor még nem ismertük az elektroszmogot, ígytehát nem tudtuk azt sem, hogy a növények növekedésének nem természetes velejárója a televízió közelsége, ám a locsolást a készülék strapabírósága miatt nyugodt szívvel, napjában akár többször is megejthettük. A televízió előtt egy középkorú, jól öltözött úriember diákat nézeget, olyan közelségből, ahogy diát még őelőtte senki se nézett. Az asztalon, a diahegy és az imént már nagy körvonalakban Kedves Barátaimban már elmélyített virágos borítású faimitációjú televízió között egy mai ember számára már csak asszociatív értelemben azonosítható tárgy, egy korabeli számítógép fekszik. A számítógép és környezetének hanyag kompozícióját csupán csak a már szinte mellőzöttként perifériára szorított szalagos- és lemezegység jelenléte töri meg, amelyek képviselni hivatottak e szép beállítást. Mindezt keménypapírra nyomták, és a Műszaki Könyvkiadó logójával fémjelzett (könyvjelzett) "Műsoron a számítógép" címmel bélyegezték meg.
Ha az ember mai szemmel belelapoz ebbe a műbe, látni fogja, hogy a kiadás éve (1982) ellenére a leírtak egy része helytálló lehet ma is. Nem csoda: én ebből a könyvből tanultam meg, hogy a számítástechnikát hogyan eszik és isszák. Mint azt a novemberi alapvetésem is sugallja, rendkívül érzékenyen érint az egész ex-számítástechnikai téma. Több nézőpontból is. Egyrészről szakdolgozati témám ügyéből kifolyólag lehetőségem nyílt megismerni Magyarország informatikai írástudását konkrét számok tükrében, aminek folyományaképpen azt is mondhatnám, hogy sajnos a "tudatlanság" szó jobban jellemezné a mai napig fennálló helyzetet. Másrészről én e példátlanul szájbarágós könyvet bizony a kedves oktatásügyben dolgozó, egyébként velem papíron kollegiális viszonyban leledző igazgatásszervezőkkel és a velük egy minisztériumban csellengőkkel kötelező tankönyvnek javasolnám. Ugyanis: a könyv leírja, hogy honnan indul a számítástechnika és hová jutott el a nyolcvanas évek elejéig. Igaz, hogy egy kis BASIC-et "vakulj, paraszt" jeligével elővillant a nadrágzsebből, de kéremszépen: ebben a könyvben leírják, hogy mit várjunk a számítógéptől és mit ne. E könyv jelen pillanatban is ott figyel a polcomon. Egyetlen célja van a létjogosultságának: gyermekeim informatikai fejlődéséhez kívánok eme kiadvánnyal hozzájárulni. Minden tisztelem a szerzőké.
Úgy érzem ugyanis, hogy a mai informatikai irodalom túlságosan szakosodott. Amit általánosnak szánnak, az meg igazából lényegi elemeket tartalmaz, leírják a "hogyant", de elfelejtik megemlíteni a "miértet". Számomra egy információ, ha nem ismerem az eredetének legalább egy darabját, használhatatlan - pontosan azért, mert ha el is jutok az értelmezésben odáig, hogy felfogom az információ mibenlétét, nem tudom azt biztosan továbbadni, mert nincs mögötte egy másik információ, ami magyarázná azt. Nem értem, miért várjuk el, hogy az egyébként nem informatikai generációban nevelkedő környezetünk ténylegesen, érdemben és hatékonyan használni tudja a számítógépet általános feladatainak elvégzésében, ha nem mondjuk el, hogy a számítógép számára mi miért történik.
Távolról sem elferdült írói vénám kiélése miatt lett ezekből a gondolatokból bejegyzés most. Csupán láttam ma a megrökönyödést a rendszerinfós és multimédiás (respect) kollégák arcain néha megjelenni, amikor a tanár száját elhagyja a "lyukkártya" vagy a "karakteres operációs rendszer" fogalmak valamelyike és számomra olybá tűnt, hogy halvány lila fogalmuk sincs arról, hogy hányadik századról van szó. Pedig nem voltak ám ezek olyan régen.
Azért, hogy a teljesség ne legyen olyan idilli, mint azt ecsetelni volt szerencsém eme becses könyv kapcsán, megemlítenék néhány eléggé megmosolyogtató, akkor törvényszerűséget, ma már paradigmaváltás útján bekövetkezett, jobbára szép emlékű megnyilvánulássá szelidült kijelentést.
Íme:
* "Maximálisan 255 különálló számítógépet lehet összekötni." (Pár szóban a helyi hálózatról.)
* "Valósággá válhat az elektronikus levél gondolata? Tényleg így fogjuk egyszer kézhez kapni az újságokat és leveleinket? Vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy így dolgozzunk?"
* "Vajon mit fog látni egy látogató az ilyen [számítógépesített] irodában? Először is billentyűzetet és képernyőt minden íróasztalon. Másodszor a munkahelyek ürességét: nagyon kevés papír fog itt-ott heverészni. Harmadszor mentesek lesznek a munkahelyek az irattartóktól és iratszekrényektől, mert a teljes anyagot mágnes lemezes egységek tárolják az íróasztalfiókban."
* "Becslések szerint az USA háztartások egyharmadában van házi számítógép."
* "Az irodai számítógépek jelenlegi generációjának tevékenysége nem keverhető jól a hagyományos papír alapú alpjárásokkal. A számlák adatait ki kell másolni és be kell gépelni az elektronikus raktárkészlet-ellenőrző és könyvelőprogramokba; majd ismét vissza kell másolni a hitelezőknek írt elnézést kérő és tartozóknak írt figyelmeztető levelekbe. Ahhoz, hogy az új technológiának értelmet adjunk, valamennyi bejövő levelet és dokumentumot elektronikus adatfeldolgozásra alkalmas adathordozón kellene tartani, így a számítógép azonnal használná őket. Jelenleg ez nem valósítható meg, ehhez ugyanis mindent be kellene gépelni a számítógépbe..."
... és így tovább, mindez 200 oldalon keresztül, apró huncut kis félmondatokban elszórva.
Záró gondolatként a könyvből szeretnék idézni, és ezzel ígérem, hogy lezártnak tekintem az informatikára irányuló nosztalgikus érzelgésemet:
"A jövőben a változás sebességét nem annyira az új technika korlátai fogják szabályozni, mint a mi hozzáállásunk. Ha az emberek úgy akarnak élni és dolgozni, mint ahogy leírtuk, az akár ma, akár a közeli jövőben műszakilag lehetséges. [...] Sok mindent meg kell változtatni, és az elhatározásokat legjobb a tudás birtokában megtenni. Ha az új technika alkalmas arra, hogy az életünket megváltoztassa, akkor legjobb, ha az értjük alatta, hogy ahol jó, ott segítjük, és ahol rossz, ott harcolunk ellene." (R. Bradbeer - P. DeBono - P. Laurie: The Computer Book, 1982.)
Bár eldöntött tény, hogy a következő autóm Mitsubishi Eclipse Rover 75 égisz alatt fog gurulni, a napokban szerencsés helyzetben voltam, mert testközelbe kerülhettem az új RAV4-el.Ez számomra azért is nagyszerű élmény, mert egy 1996-os, Európában elsőgenerációs, háromajtós változat boldog tulajdonosa vagyok - és bizony, 10 év alatt talán a Toyota e típusa (amely vitathatatlanul a legmegbízhatóbb darabja a japán flottának) változott a legtöbbet: volt hobbiterepjáró, majd méltatlanul ráakasztották a női autó jelzőt, amit az új darab végképp átdefiniál. Az új RAV4, kéremszépen, elfogultság nélkül: egy gyönyörű, egyszerre elegáns és egyszerre sportos, férfias városi terepjáró. Viszonylag kevés időt töltöttem együtt vele, de tudnám szeretni hosszabb távon is. Kívül abszolút 2006-os divat, a LEDes lámpáktól kezdve a kerekített "bucifazonig" mindenhol érzem az átgondoltságot. Belül elég hi-tech feeling fogadott, a tulajdonos a legmagasabb felszereltséggel rendelte a gépet: SirfIII-as GPS vevő, TV tuner, bőrözés mindenhol, ülésfűtés, az első ülések hátában külön tunerrel rendelkező LCD monitorok, egy-egy Playstation kezelővel. És hatalmas tér! Ezzel az autóval öröm lehet randira menni. ;o)A motorháztető alatt egy V6-os, 2.4-es szív 170 paciból álló ménes meghajtásáért dobogott. Kipróbálni sajnos nem volt lehetőségem, de ha következő alkalommal szervízben járok Budakeszin, az első dolgom lesz elkérni a tesztautó kulcsát. A szabadidőautók sportosságról nekem első körben mindig a saját átalakított példányom jut eszembe és bevallom, hogy az elmúlt szériákat nem próbáltam ki, de az alapszériás 166 ló azért nem hangzik rosszul.És hogy mindezt hogyér adják? A tulajdonos csak annyit árult el, hogy 15 milla felett volt a szekér beszerzési értéke. Megértem, miért. Átülnék.
Pénteken szert tettem 1, azaz egy GB-nyi plusz SODIMM memóriára a MacBook-omba. A vásárlás a tőlem már természetesnek számító módon nem zajlott túlságosan problémamentesen, de mindenképpen édeskés, talán esetenként túlzó nosztalgiába hajló érzelmeket váltott ki belőlem a memória megvásárlása.
Életemben ugyanis negyedik alkalommal vettem memóriát, ezek közül az első talán a legjobban megmosolyogtató: a 486 DX2-es (66 MHz - akkori überbrutál felsőkategóriás) gépembe kértem Karácsonyra (!!) családi összefogással 4 MB (azaz négy megabájt) SDRAM-ot. Ezt akkoriban aranyárban mérték, a "ha nem kérek számlát, olcsóbban adod?" egyezkedés vége a kicsiny lapkáért 20.000 forint átadása volt, ami akkor - 1994 táján - nem volt ám kevés pénz. A dolog pikantériája, hogy másfél évvel később ugyanebbe a gépbe ugyanezért a pénzért 16 MB memóriát vettem. Az ember akkor már bizony érezte, hogy hoppá, kitágult az univerzum és szinte elérhető minden, talán még a NASA is ezt a gépet fogja kölcsönkérni bizonyos röppályák kiszámításához, bár akkor már lehetett híreket hallani a Pentium nevezetű szörnyről.
A dolgokat akkor még kicsit máshogy mértük. Volt előbb a DOS 6.2 és a Windows 3.1 dualizmusa, aztán ha az ember szerencsés volt, suttyomban tudott "biztonsági másolat" jeligével másoltatni Windows 95 CD-t (egy hetes határidővel, úgy 2500 forintért). Volt floppys változat is, sejthetően nem kevés lemezre tömörítve, akkor még ARJ-t használt boldog-boldogtalan (és kicsit ferde szemmel néztünk azokra, akik renitens módon az újhullámos ZIP-pel tömörítettek). Az volt, azt kellett szeretni. Hallani lehetett ugyan, hogy az OS/2 Warp beerősíthet és nyílt forráskódú X-Window ablakkezelő felület fog megjelenni, de ezek egy egyszerű hazai halandó számára felfoghatatlan dolgok voltak. Egy magazin szépemlékű címe akkor még rikító PC & Mac Word égisz alatt futott a keménykötésű címlapon.
Azóta, bevallom, elmaradtam. Lehet, hogy én nőttem fel, vagy egyszerűen csak elhanyagoltam a témát, de már nem olvasom régen az 576 Kbyte-ot, vagy a CoV hallatlanul sokrészes Ultima-sorozatát. A dolog szörnyű oldala az, hogy azóta alig 8 év telt el, és én itt ülök egy kis gép előtt, aminél a régi Commodore64-em is nagyobb volt és észveszejtően sok dolgot tud. Nem tudnám megmondani, hogy csak régen voltak egyszerűek a dolgok, vagy most egyszerűbben megoldhatóak lettek azok a feladatok, amiket egyébként a számítástechnika fejlődése bonyolított meg. Egy biztos, nosztalgiázó barátaim: ma van az a nap, amitől tegnap rettegtetek, hogy holnap eljöhet.
A MacRumors.com-on múlt hét folyamán jelent meg a hír, miszerint a MacBook-okat is - a nagytestvér MacBook Pro mintájára - Core 2 Duo procikkal szerelik. Ez a Pro család esetén legfeljebb 39% sebességnövekedést jelent, ami azért nem elhanyagolható mennyiség, még akkor se, ha a MacBook ígért 6 órás akkuidő-marketingjéből indulunk ki. Az Apple természetesen mélyen hallgat a MacBook-ok további sorsáról.Az a baj, hogy én úgy érzem, az Apple is kezd a PC-gyártók sorsára jutni: sok technológiai kérdés még nincs tisztázva, de már rögtön szaladni kell, nehogy az Acer vagy a Fujitsu-Siemens rukkoljon elő egy Core 2 Duo-s procival (bár aki Acer laptopot vesz, az szerény véleményem szerint meg is érdemli). Az én MacBookom bizony sárgul, és még mindig tartok a nyár végén egy hétig rettegésben tartó RSD-től. Mert mi lesz, ha bejön a Core 2 Dou-s MacBook? Lesz majd Core 4 Duo, meg vörös MacBook (esetleg RedBook). És mennyi cserealkatrész van az országban? Zéró. Én speciel három hete várok egy giga memóriára. Nem lesz ez így jó...
Szerk: új SMC firmware készült MacBook-hoz, ami megoldja az RSD problémát! A teljes cikk itt! Ez bizony kellemes csalódás.
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.
