Az elmúlt hónapban ért egy hat számjegyű meglepetés a magyar biztosítórendszerrel kapcsolatban. A történetet igyekszem nagyon röviden összefoglalni, hogy azoknak is élvezhető legyen, akik nem szeretnek sokat olvasni, ellenben egy széljegyzetnyi előéletet engedjetek meg nekem: 2001-ben, friss jogsival összekoccantam egy Corsával, amit teljes egészében tapasztalatlanságomnak köszönhetek. A felelősséget elismertem, a biztosító ("G") pedig A0-ból visszasorolt Malus 3-ba. Teltek az évek, többnyire megtanultam vezetni és több balesetet nem okoztam és nem szenvedtem - a minősítésem pedig elérte a Bonus 3-at. Ekkor adtam el a RAV4-et és vettem meg a Corollát. Kisebb motor, idősebb tulaj - "á, filléres lesz a biztosítás", gondoltam én. Rosszul. Mert bár az éves 95.000 forintra ugyanannál a biztosítónál megkötöttem a szerződést, két hét múlva jött a kötvény 176.000 forintról.Tovább...
Ma a Where the snail lives című fotómmal a Budapest Daily Photo-nál vendégeskedtem Zsoolt megtisztelő felkérésének eleget téve. Gondolataimat a klisék sikeres fotózásáról lásd a kapcsolódó korábbi post-omban.
Mit csináljunk, ha nagyon ráérünk? Könyvek, színház, mozi és egy korsó hideg cseh sör helyett például elmondhatjuk országnak és világnak, hogy mennyire nem szeretjük a másikat, mert ugyebár a gyűlölet híres előmozdítója az emberi szellemnek. Ezt a nagyszerű gondolatot lovagolja meg a nemszeretem.hu "alkotója" is, aki másokat szeret pocskondiázni és célkeresztbe állítani, de saját személyazonosságát már nem meri felvállalni (egyetlen odanyesett sort se találni az oldal üzemeltetőjéről). Hajrá Magyarország, így tovább - minek nekünk szeretet - kifejezetten ez kell ebbe az országba. Csak tudjunk utána tükörbe is nézni. Aki pedig nem lát át az előbbi cinizmusomon és továbbra is vallja, hogy a fent nevezett oldal egy jó ötlet: engem Csörge Szabolcsnak hívnak és lehet nemszeretni. Csak érdekelni nem tud.
Megtört végre a jég - a hétvégén publikált fotóm a mai szép estén egy huszáros vágással a Yahoo! toplistájának 1. (első!) helyén landolt, így sikerült végre az első tíz helyezett közé keveredni a világ ötszáz legjobb fotójának kijáró április 22-i listában. Bevallom: örülök is ennek, meg nem is. Pont tegnap váltottam pár szót Enikővel arról, hogy milyen "trükkjei" vannak a figyelemfelkeltésnek (kiváló fotós munkássága ellenére sem jelent meg az Explore-ban egyetlen képe sem, az én amatőr bohóckodásom pedig már egész pontosan tizenegy fotót adott a listának) - ma pedig Julcsi mutatott rá arra, hogy az "ismertség", ha elég széles spektrumon mozgatott fogalommá válik (értsd: azzá tesszük!), akkor könnyen szinonímája lehet az "elismertségnek" is - utóbbi pedig a közhelyesség útvesztőjében jelentését veszti, és az emberek már természetesnek veszik, hogy aki általában jól dolgozik, az mindig jól dolgozik. A valóság - sajnos - így működik.
Ma az egyik budapesti rádióállomás lejátszotta gyerekkorom egyik meghatározó, úgy nagyjából 20 éve nem hallott zeneművét - konkrétan Van Halen "Jump"-járól van szó -, amely által kiváltott katarktikus magasságokba szökellő eufória a virtuáldobos-levegőgitáros produkciómtól a többi, körülöttem a dugóban szintén szívó (értsd: levegőt szívó) autóstársra is átragadt, legalább egy mosoly erejéig (de volt, aki átdobott egy "yeah"-t, csupán szimpátiából). De mondjak valamit? Arra a pár percre valahogy nem érdekelt - megosztom Veletek, hátha közös lesz az érzés.
Az iwiw már egy hónapnál is régebben riogatja a Mac-es tábort, hogy lesz dashboard-ra iwiw widget ("gadget"), mint a Vistában. Nagy várakozásokkal töltöttem le. És nem kicsit csalódtam. A widget ugyanis az ég világon semmire sem jó -- van egy kellemes felület, amire a fejlesztők rádobáltak az iwiw.hu egy-egy oldalára mutató gombot -- és ebben körülbelül ki is merült a működése. Nem az a gondom, hogy nem látnék fantáziát a dologban: konkrétan az a baj, hogy az iwiw tovább csúszik lefelé a már lassan két éve kialakult neuralgikus lejtőn, vagyis látni néha egy-egy újabb fejlesztést, de nagyon nem halmozzák el a júzereket mindenféle kreatív dolgokkal. (Legutóbb ez a videós "majdnem-mashup" kezdeményezés játszott be, ami nem lenne rossz végeredményben, bár hozzáteszem, nekem a közel 450 ismerősömből senkinek sincs videó az adatlapján...) Nem tudnám megmondani, hogy vajon a magenta színű szolgáltató kihúzta-e a kátyúból az akkoriban hardvergondokkal küzdő kis társaságot, vagy egy panasz orvoslásával csinált-e egy (több) másikat. Remélem, hogy ennél már csak jobb lesz nekünk. Ámen.
A Néprajzi Múzeumban készített csigalépcsős fotóm a bizonyíték: egy kis pofozgatás még a legelcsépeltebb klisékkel is csodákat művel. Egy hét alatt mintegy 10.000 egyedi látogatót vonzott magához, és 100 ember nevezi kedvenc fotójának. Köszönöm Mindenkinek.
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.
