EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

- 67. OLDAL -

EYE CANDY Á LA IMAC

Apple iMac 30" koncepció. Aki emlékszik még a Hegylakó második részének monitoraira (az iszonyúan pixelviselt karaktereket- eh, vektorok, mik azok? - feltükrözték egy üveglapra), annak ismerős lehet a dolog. Sajnos nem valószínű, hogy holnap rohanhatunk bankot rabolni miatta. A munka Adam Bentont dícséri. Meg én is.







 PIHE, apple témakörben

WEB A ZSEBBEN

A W3C a héten jelentette meg Mobile Web Best Practices 1.0 címmel a mobileszközön történő webes böngészés felhasználói élményjavítására irányuló dokumentumát. A készítők nem rejtik véka alá, hogy a leírás már az (előkészület alatt álló) XHTML 1.1 szabványt célozza meg. Annak ellenére, hogy a W3C specifikációt jellemző dokumentumai hajlamosak magas szárnyalásra, ez az írás szinte kötelező darab. A PDF verziót változtatás nélkül készítettem el: letölthető innen.

 PIHE, technológia témakörben

MŰSORON A SZÁMÍTÓGÉP

Mai nappal kezdetét vette a rendszerinfós és multimédiás (respect) kollégákkal, operációs rendszerek körében csoportosan elkövetendő garázdaságunk - legalábbis ami a tanulást illeti. Ilyenkor minden valamire való tanerő, aki nem akar egyenest abba az ominózus lecsóba csapni, elővezeti ízléstől és beállítottságtól függően Ádámtól vagy Évától a történést. Ez, kéremszépen, egybeesni látszik azzal a nagyszerűnek vélt dologgal, amit mi DOS-nak és Windowsnak ismerünk, és ami elleni averzióink több-kevesebb mennyiségben, de valamiféleképpen kitörölhetetlenül génjeinkbe ivódott, és amelyet talán majd továbbadunk leszármazottainknak is. Tekintve, hogy a múlt héten (lásd itt: http://blog.csorge.hu/index/blog/ram-bo) már elkezdtem fejtegetni nyúlós nosztalgiába fúló érzelmi szálaim egész láncolatát a témával kapcsolatban, egy kicsit még visszább eveznék az emlékeim kuszaságában.

Elmondom, mit látok magam előtt. Faimitációjú műanyaggal borított, 63 cm-es televízió, Nárcisz vagy valami hasonló jobb, nevű márka (semmiképpen sem a piros-fekete Junoszty szériára gondolok). A televízió tetején két barna műanyag cserepes túlélőnövény, amely a szoba high-tech hangulatát igyekszik visszatolni a természetbe. Ekkor még nem ismertük az elektroszmogot, ígytehát nem tudtuk azt sem, hogy a növények növekedésének nem természetes velejárója a televízió közelsége, ám a locsolást a készülék strapabírósága miatt nyugodt szívvel, napjában akár többször is megejthettük. A televízió előtt egy középkorú, jól öltözött úriember diákat nézeget, olyan közelségből, ahogy diát még őelőtte senki se nézett. Az asztalon, a diahegy és az imént már nagy körvonalakban Kedves Barátaimban már elmélyített virágos borítású faimitációjú televízió között egy mai ember számára már csak asszociatív értelemben azonosítható tárgy, egy korabeli számítógép fekszik. A számítógép és környezetének hanyag kompozícióját csupán csak a már szinte mellőzöttként perifériára szorított szalagos- és lemezegység jelenléte töri meg, amelyek képviselni hivatottak e szép beállítást. Mindezt keménypapírra nyomták, és a Műszaki Könyvkiadó logójával fémjelzett (könyvjelzett) "Műsoron a számítógép" címmel bélyegezték meg.

Ha az ember mai szemmel belelapoz ebbe a műbe, látni fogja, hogy a kiadás éve (1982) ellenére a leírtak egy része helytálló lehet ma is. Nem csoda: én ebből a könyvből tanultam meg, hogy a számítástechnikát hogyan eszik és isszák. Mint azt a novemberi alapvetésem is sugallja, rendkívül érzékenyen érint az egész ex-számítástechnikai téma. Több nézőpontból is. Egyrészről szakdolgozati témám ügyéből kifolyólag lehetőségem nyílt megismerni Magyarország informatikai írástudását konkrét számok tükrében, aminek folyományaképpen azt is mondhatnám, hogy sajnos a "tudatlanság" szó jobban jellemezné a mai napig fennálló helyzetet. Másrészről én e példátlanul szájbarágós könyvet bizony a kedves oktatásügyben dolgozó, egyébként velem papíron kollegiális viszonyban leledző igazgatásszervezőkkel és a velük egy minisztériumban csellengőkkel kötelező tankönyvnek javasolnám. Ugyanis: a könyv leírja, hogy honnan indul a számítástechnika és hová jutott el a nyolcvanas évek elejéig. Igaz, hogy egy kis BASIC-et "vakulj, paraszt" jeligével elővillant a nadrágzsebből, de kéremszépen: ebben a könyvben leírják, hogy mit várjunk a számítógéptől és mit ne. E könyv jelen pillanatban is ott figyel a polcomon. Egyetlen célja van a létjogosultságának: gyermekeim informatikai fejlődéséhez kívánok eme kiadvánnyal hozzájárulni. Minden tisztelem a szerzőké.

Úgy érzem ugyanis, hogy a mai informatikai irodalom túlságosan szakosodott. Amit általánosnak szánnak, az meg igazából lényegi elemeket tartalmaz, leírják a "hogyant", de elfelejtik megemlíteni a "miértet". Számomra egy információ, ha nem ismerem az eredetének legalább egy darabját, használhatatlan - pontosan azért, mert ha el is jutok az értelmezésben odáig, hogy felfogom az információ mibenlétét, nem tudom azt biztosan továbbadni, mert nincs mögötte egy másik információ, ami magyarázná azt. Nem értem, miért várjuk el, hogy az egyébként nem informatikai generációban nevelkedő környezetünk ténylegesen, érdemben és hatékonyan használni tudja a számítógépet általános feladatainak elvégzésében, ha nem mondjuk el, hogy a számítógép számára mi miért történik.



Távolról sem elferdült írói vénám kiélése miatt lett ezekből a gondolatokból bejegyzés most. Csupán láttam ma a megrökönyödést a rendszerinfós és multimédiás (respect) kollégák arcain néha megjelenni, amikor a tanár száját elhagyja a "lyukkártya" vagy a "karakteres operációs rendszer" fogalmak valamelyike és számomra olybá tűnt, hogy halvány lila fogalmuk sincs arról, hogy hányadik századról van szó. Pedig nem voltak ám ezek olyan régen.

Azért, hogy a teljesség ne legyen olyan idilli, mint azt ecsetelni volt szerencsém eme becses könyv kapcsán, megemlítenék néhány eléggé megmosolyogtató, akkor törvényszerűséget, ma már paradigmaváltás útján bekövetkezett, jobbára szép emlékű megnyilvánulássá szelidült kijelentést.

Íme:

* "Maximálisan 255 különálló számítógépet lehet összekötni." (Pár szóban a helyi hálózatról.)
* "Valósággá válhat az elektronikus levél gondolata? Tényleg így fogjuk egyszer kézhez kapni az újságokat és leveleinket? Vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy így dolgozzunk?"
* "Vajon mit fog látni egy látogató az ilyen [számítógépesített] irodában? Először is billentyűzetet és képernyőt minden íróasztalon. Másodszor a munkahelyek ürességét: nagyon kevés papír fog itt-ott heverészni. Harmadszor mentesek lesznek a munkahelyek az irattartóktól és iratszekrényektől, mert a teljes anyagot mágnes lemezes egységek tárolják az íróasztalfiókban."
* "Becslések szerint az USA háztartások egyharmadában van házi számítógép."
* "Az irodai számítógépek jelenlegi generációjának tevékenysége nem keverhető jól a hagyományos papír alapú alpjárásokkal. A számlák adatait ki kell másolni és be kell gépelni az elektronikus raktárkészlet-ellenőrző és könyvelőprogramokba; majd ismét vissza kell másolni a hitelezőknek írt elnézést kérő és tartozóknak írt figyelmeztető levelekbe. Ahhoz, hogy az új technológiának értelmet adjunk, valamennyi bejövő levelet és dokumentumot elektronikus adatfeldolgozásra alkalmas adathordozón kellene tartani, így a számítógép azonnal használná őket. Jelenleg ez nem valósítható meg, ehhez ugyanis mindent be kellene gépelni a számítógépbe..."


... és így tovább, mindez 200 oldalon keresztül, apró huncut kis félmondatokban elszórva.

Záró gondolatként a könyvből szeretnék idézni, és ezzel ígérem, hogy lezártnak tekintem az informatikára irányuló nosztalgikus érzelgésemet:

"A jövőben a változás sebességét nem annyira az új technika korlátai fogják szabályozni, mint a mi hozzáállásunk. Ha az emberek úgy akarnak élni és dolgozni, mint ahogy leírtuk, az akár ma, akár a közeli jövőben műszakilag lehetséges. [...] Sok mindent meg kell változtatni, és az elhatározásokat legjobb a tudás birtokában megtenni. Ha az új technika alkalmas arra, hogy az életünket megváltoztassa, akkor legjobb, ha az értjük alatta, hogy ahol jó, ott segítjük, és ahol rossz, ott harcolunk ellene." (R. Bradbeer - P. DeBono - P. Laurie: The Computer Book, 1982.)

 PIHE, technológia témakörben

SHE'S A BEAUTY

Bár eldöntött tény, hogy a következő autóm Mitsubishi Eclipse Rover 75 égisz alatt fog gurulni, a napokban szerencsés helyzetben voltam, mert testközelbe kerülhettem az új RAV4-el.


Ez számomra azért is nagyszerű élmény, mert egy 1996-os, Európában elsőgenerációs, háromajtós változat boldog tulajdonosa vagyok - és bizony, 10 év alatt talán a Toyota e típusa (amely vitathatatlanul a legmegbízhatóbb darabja a japán flottának) változott a legtöbbet: volt hobbiterepjáró, majd méltatlanul ráakasztották a női autó jelzőt, amit az új darab végképp átdefiniál. Az új RAV4, kéremszépen, elfogultság nélkül: egy gyönyörű, egyszerre elegáns és egyszerre sportos, férfias városi terepjáró. Viszonylag kevés időt töltöttem együtt vele, de tudnám szeretni hosszabb távon is. Kívül abszolút 2006-os divat, a LEDes lámpáktól kezdve a kerekített "bucifazonig" mindenhol érzem az átgondoltságot. Belül elég hi-tech feeling fogadott, a tulajdonos a legmagasabb felszereltséggel rendelte a gépet: SirfIII-as GPS vevő, TV tuner, bőrözés mindenhol, ülésfűtés, az első ülések hátában külön tunerrel rendelkező LCD monitorok, egy-egy Playstation kezelővel. És hatalmas tér! Ezzel az autóval öröm lehet randira menni. ;o)

A motorháztető alatt egy V6-os, 2.4-es szív 170 paciból álló ménes meghajtásáért dobogott. Kipróbálni sajnos nem volt lehetőségem, de ha következő alkalommal szervízben járok Budakeszin, az első dolgom lesz elkérni a tesztautó kulcsát. A szabadidőautók sportosságról nekem első körben mindig a saját átalakított példányom jut eszembe és bevallom, hogy az elmúlt szériákat nem próbáltam ki, de az alapszériás 166 ló azért nem hangzik rosszul.

És hogy mindezt hogyér adják? A tulajdonos csak annyit árult el, hogy 15 milla felett volt a szekér beszerzési értéke. Megértem, miért. Átülnék.

 PIHE, autók témakörben

RAM-BÓ

Pénteken szert tettem 1, azaz egy GB-nyi plusz SODIMM memóriára a MacBook-omba. A vásárlás a tőlem már természetesnek számító módon nem zajlott túlságosan problémamentesen, de mindenképpen édeskés, talán esetenként túlzó nosztalgiába hajló érzelmeket váltott ki belőlem a memória megvásárlása.

Életemben ugyanis negyedik alkalommal vettem memóriát, ezek közül az első talán a legjobban megmosolyogtató: a 486 DX2-es (66 MHz - akkori überbrutál felsőkategóriás) gépembe kértem Karácsonyra (!!) családi összefogással 4 MB (azaz négy megabájt) SDRAM-ot. Ezt akkoriban aranyárban mérték, a "ha nem kérek számlát, olcsóbban adod?" egyezkedés vége a kicsiny lapkáért 20.000 forint átadása volt, ami akkor - 1994 táján - nem volt ám kevés pénz. A dolog pikantériája, hogy másfél évvel később ugyanebbe a gépbe ugyanezért a pénzért 16 MB memóriát vettem. Az ember akkor már bizony érezte, hogy hoppá, kitágult az univerzum és szinte elérhető minden, talán még a NASA is ezt a gépet fogja kölcsönkérni bizonyos röppályák kiszámításához, bár akkor már lehetett híreket hallani a Pentium nevezetű szörnyről.

A dolgokat akkor még kicsit máshogy mértük. Volt előbb a DOS 6.2 és a Windows 3.1 dualizmusa, aztán ha az ember szerencsés volt, suttyomban tudott "biztonsági másolat" jeligével másoltatni Windows 95 CD-t (egy hetes határidővel, úgy 2500 forintért). Volt floppys változat is, sejthetően nem kevés lemezre tömörítve, akkor még ARJ-t használt boldog-boldogtalan (és kicsit ferde szemmel néztünk azokra, akik renitens módon az újhullámos ZIP-pel tömörítettek). Az volt, azt kellett szeretni. Hallani lehetett ugyan, hogy az OS/2 Warp beerősíthet és nyílt forráskódú X-Window ablakkezelő felület fog megjelenni, de ezek egy egyszerű hazai halandó számára felfoghatatlan dolgok voltak. Egy magazin szépemlékű címe akkor még rikító PC & Mac Word égisz alatt futott a keménykötésű címlapon.

Azóta, bevallom, elmaradtam. Lehet, hogy én nőttem fel, vagy egyszerűen csak elhanyagoltam a témát, de már nem olvasom régen az 576 Kbyte-ot, vagy a CoV hallatlanul sokrészes Ultima-sorozatát. A dolog szörnyű oldala az, hogy azóta alig 8 év telt el, és én itt ülök egy kis gép előtt, aminél a régi Commodore64-em is nagyobb volt és észveszejtően sok dolgot tud. Nem tudnám megmondani, hogy csak régen voltak egyszerűek a dolgok, vagy most egyszerűbben megoldhatóak lettek azok a feladatok, amiket egyébként a számítástechnika fejlődése bonyolított meg. Egy biztos, nosztalgiázó barátaim: ma van az a nap, amitől tegnap rettegtetek, hogy holnap eljöhet.

 PIHE, technológia témakörben

TWO FOR THE ROAD

A MacRumors.com-on múlt hét folyamán jelent meg a hír, miszerint a MacBook-okat is - a nagytestvér MacBook Pro mintájára - Core 2 Duo procikkal szerelik.



Ez a Pro család esetén legfeljebb 39% sebességnövekedést jelent, ami azért nem elhanyagolható mennyiség, még akkor se, ha a MacBook ígért 6 órás akkuidő-marketingjéből indulunk ki. Az Apple természetesen mélyen hallgat a MacBook-ok további sorsáról.

Az a baj, hogy én úgy érzem, az Apple is kezd a PC-gyártók sorsára jutni: sok technológiai kérdés még nincs tisztázva, de már rögtön szaladni kell, nehogy az Acer vagy a Fujitsu-Siemens rukkoljon elő egy Core 2 Duo-s procival (bár aki Acer laptopot vesz, az szerény véleményem szerint meg is érdemli). Az én MacBookom bizony sárgul, és még mindig tartok a nyár végén egy hétig rettegésben tartó RSD-től. Mert mi lesz, ha bejön a Core 2 Dou-s MacBook? Lesz majd Core 4 Duo, meg vörös MacBook (esetleg RedBook). És mennyi cserealkatrész van az országban? Zéró. Én speciel három hete várok egy giga memóriára. Nem lesz ez így jó...

Szerk: új SMC firmware készült MacBook-hoz, ami megoldja az RSD problémát! A teljes cikk itt! Ez bizony kellemes csalódás.

 PIHE, apple témakörben

MEGDIZÁJNOLVA

E pillanatokban fejeztem be a honlapom további változtatásait. Igazán nem célom, hogy egy-két havonta új külalakkal álljak elő, de az előző, T-Rexes változat kicsit ad-hoc jellegű volt - és szúrta a szemem, hogy egy National Geographic fényképet vettem kölcsön.



Az új külső új belsőt is hoz (majd) magával, erre való utalást már nyomokban fel lehet fedezni az oldalon (például az egyelőre még értelmetlennek tűnő témaköri besorolás bizony hamarosan egy viszonylag jól használható archiváló rendszer előfutára). Egyelőre finom csiszolgatások történtek a honlap kódjában. Közben jópárszor a pokolba kívántam a Rosettás Dreamweavert, volt úgy, hogy percekig vártam, mire munkához láthattam. Hiányzik az a +1 GB memória, mint egy falat kenyér...

Remélem, hogy az új, letisztultabb külcsín tetszik majd Nektek, és azt is remélem, hogy ötleteitekkel, meglátásaitokkal gazdagítjátok majd az eddigi relatíve szegényes kommentár-termést.

 PIHE, blog.csorge.hu témakörben

KIKAPCS

A hétvége az aktív pihenés jegyében telt el, mondhatni piszok módon elfáradtunk, de legalább majd a munkahelyen kipihenjük. Körülbelül olyan izomlázam van, hogy arra egy tesitanár láttatlanban adna ötöst. Vasárnap délelőtt beültünk a Toyotámba és viszonylag nagy várakozással, jó pár heavy pakkal, és egy termosz forró teával nekifeküdtünk a Dobogókőre vezető aszfaltnak.

A Táltos névre keresztelt túristaösvényen folytatott kalandozásainkat csak a hétfői eltévedésünk múlta felül (a GPS szerint helyzetünk: "erdőség"), amely szerintem valahol Nagy-Szoplák környékén lehetett, mert mi rendesen... Eközben a Szabolcs-féle Nagy Pókoskönyv új fajokkal bővült, például a "Kis vörös, amelyik nem szeretik, ha fotózzák" vagy a "Nagyon kicsi muslinca-evő" névre hallgató példányokkal. A hülyeségből még bajom is lehetne, ha fájna.

Vasárnap este 8-kor már horizontális kiterjedésben kapaszkodtunk a borospohárba (miután túlestünk a félreértett vacsora által okozott megrázkódtatáson), de hétfői hazatérésünk is elég csendben folyt, azoktól a kis intermezzóktól eltekintve, amikor néha felébresztettük egymást a volán mögött. A fényképezett százötvenvalamennyi képet természetesen még összeesésünk ellenére is sikerült kiválogatni, rendszerezni. A képek egy része a már nagyon állandó Makrók albumban landolt, tehát oda is érdemes benézni.

Közben Pest utcáin valami történik, de én itthon ülök, írom ezeket a sorokat, és NEM érzem magam kevésbé magyarul beszélő-gondolkodó-honvágyó embernek, hogy itt vagyok, és nem ott. Vagy nekik van igazuk, vagy nekem. De valaki nagyon téved.

 PIHE, magánügy témakörben

EVOLÚCIÓ

A héten Handrásnak köszönhetően egész olcsón kiegészült a kis MacBook-om egy Apple QWERTZ billentyűzettel, úgyhogy a SyncMasteremmel és a Genius rágcsálómmal teljesértékűen használhatom clamshell módban (MacBook lecsukva, asztali gépként használva). Tegnap a multimédiás (tanult - többnyire IT vizsgára) kollégák már megcsodálták, én meg örültem, hogy tudok újat is mutatni.

Ha esetleg valakinek tudomása van arról, hogyan lehetne bekapcsolni úgy a MB-ot, hogy ne kelljen kinyitni hozzá (billen keresztül, mondjuk), rendkívül hálás lennék... Mac-es kollégák?



(U.I.: megtaláltam a Shell természetfotó pályázatának képanyagát, aminek számtalan magyar nyertese van. Az anyagot ide kattintva érhetitek el. Nagyon szép képek.)

 PIHE, apple témakörben

FURDALÁS

A hétvégén három hetes nyüglődés után Julcsa bátyójának köszönhetően "megjavult" az internetem (mármint nem Julcsa nyüglődött, hanem az internetkapcsolat), az X-Micro wlan routeremet ugyanis nagyon nem szerette a tébetűs szolgáltató. Kaptam cserébe egy SMC-t, ami miatt ugyanis lett egy szép adag lelkiismeret-furdalásom, a csere részemről ugyanis nem volt túlságosan korrekt. De vannak még rendes emberek.

A kapcsolat helyrebillenését követően megindult mindazon levelek letöltése, amit a kapcsolat akadályoztatása miatt eddig nem tudtam megtekinteni - ennek csak az lett a folyománya, hogy kiderült: az új tárhelyszolgáltatómnál van valami gebasz, amitől reggelenként folyamatos szerver-kiesés van. A szolgáltató természetesen biztosított, hogy túlteszik magukat a problémán, és ahogy eddig dolgoztak a srácok, ezt el is hiszem nekik, csak hát én is felelősséggel tartozom a saját felhasználóim felé, hogy mást ne mondjak: Vivace, Navicella, Darius. Ez csak azt eredményezheti, hogy a felhasználóim elpártolnak tőlem (sajnos a múltban is voltak problémák a tárhelyemmel), ami érthető módon nem túl jó dolog, már csak azért sem, mert nem rajtam múlik az események kimenetele. Úgyhogy most rágom a körmöm és reménykedem, hogy jól fog elsülni minden.

Tekintettel arra, hogy a rádió jól rámijesztett, vasárnap kirángattam Julcsát és Mylot a szabadba, leveleket fényképezni a Normafára (őszi perverzió), ami abba a szomorú megállapításba fordult, hogy én se vagyok mai gyerek már, meg aztán Mylo is elég dekoncentrált, szóval az eredmény: sikoltozó hölgyek karonülő pudlival, mögöttük nagy rottweilerrel és e díszes kompánia mögött egy lihegő, futó, kiabáló szabolccsal. A történést eszkalálta, hogy Mylo csak barátkozni akart, azt viszont nagyon kitartóan, és emiatt még vissza-vissza sandított egyes áldozaira, amikor azok már a szabadság és megmenekülés (vagy újjászületés) csalfa reményét érezték minden porcikájukban bizseregni.

Elvileg mától rossz az idő (ez egyelőre nem látszik), de a hétvégére ismét meleget ígérnek a nénik és bácsik a katódsugárcsőben. Várom is nagyon, mert hétvégén kétnapos dobogókői pihenést tervezünk. Nekem nem fog ártani, legalább megszabadulok az utóbbi napok lelkiismeret-furdalásaitól.

 PIHE, magánügy témakörben

Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.

« Vissza   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   62   63   64   65   66   67   68   69   Előre »