Mint említettem korábban, a nagy keresgélést, előrendelést és egyezkedést követően végre rátehettem a kezem a Pentax (vagy minek nevezzem... Samsung? Hoya?) új "félprofi" (gyűlölöm ezt a szót -- valami vagy amatőr vagy hivatásos... félhivatásos nincs... :o)) tükrös gépére, a K10D-re. Tulajdonképpen nagyjából tisztában voltam azzal, hogy mit tud a masina, egyrészt alaposan utánajártam, másrészről pedig rengeteg képet végignyálaztam, mielőtt végleg döntöttem. Álljon itt egy - pár tesztképpel megtámogatott - abszolút kliensoldali megemlékezés a gépről, hátha valaki kedvet kap arra, hogy rászomorodjon egy hasonszőrű testékszerre. Tovább...
Szeretek őszinte lenni, ígyhát most is az leszek: vártam is az Transformers filmet és nem is. Vártam azért, mert talán abban a nemzedékben nőttem fel, akiknek az amerikai képregény magyarul új volt -- nekem megvolt majdnem az összes első magyar változat: Pókember, Batman, X-Men és Transformers, és kívülről fújtam, hogy ki, hányadik részben mit csinált és kivel csapott össze. A képregényeimet elajándékoztam az azóta eltelt tizenöt év alatt és már csak a nosztalgia vitt be a moziba Batman sokadikra és Pókember sokadikra, annak ellenére, hogy már a főcímnél tudtam, hogy a stáblista első két sorára a csalódottság és keserűség savanykás íze fogja elnyomni az elfogyasztott többliter popcornt és kanadadrájt. Egyszerűen azért nem vártam a filmet, vagy legalábbis állítottam be olyan alacsony mércét, hogy egy kezdő szöcske is lefejelte volna, mint a harangvirágot, mert az amcsik képtelenek voltak az utolsó tíz évben egy olyan megfilmesítést összerakni, amin átjött a képregény feelingje. Valahol mindig kilógott a lóláb: vagy nagyon elcsépelt habot nyomtak a tetejére, vagy csak akció volt benne és semmi egyéni kidolgozás. Ez van. Volt. Mostanáig. Nemrég értem haza a Transformers-ről... Pajtások, ez a film keményen idecsapott. Oké, nem tagadom, volt rajta egy nagy adag maszlag és a Szakaszból átvett nagy jelmondat (hősiesség, "megmentetted az életem", "igaz ügyért halt meg a bátor bajtársunk", satöbbi), de mindezek alatt látni lehetett a képregényt is, ami az akció és a finom humor kellemes keveréke volt már szoftkávörként is. Nagyon látványos volt, egyedül az utolsó Optimus versus Megatron csatánál érzékeltem egy vágás erejéig, hogy az operatőr kamerája előtt valóban nem két übergigant robot csap össze. Szóval nagyon bejött. Julcsának is tetszett, ami nagy szó, mert ami habügyben rém kritikus tud lenni -- bár szegénynek két menetben majdnem eltörtem az ujjait, aminek visszainstallálása gondolom még pár napig el fog tartani -- izgalmas volt, na! :o) Michael Bay pedig összeszedte magát. Remélhetőleg nem utoljára.
Nem, kivételesen ez nem a nyaralást sirató bejegyzések egyike lesz: kis dologról, de ugyanakkor nagy örömről van szó, az InterCashoz ugyanis a múlt héten megérkezett a hő kevéssé jótékony hatására csúnyán bebarnult MacBook-om érintett részei, konkrétan a billentyűzet és a touchpad környéke. Most olyan, mint amikor Handrás a kezembe nyomta: hófehér, csilivili. Az InterCast elég sokan szidják, részben értem is őket, én szerencsére a rutinmunka miatt elég szerencsés voltam velük. Bár azért hozzáteszem, nem állnak a tapintat magasfokán az ott dolgozók: a cserét végző kolléga értetlenkedve fogadta a nemleges válaszomat ama tekintetben, hogy miért nem vagyok hajlandó megadni a jelszavamat a géphez, ő ugyanis szereti kipróbálni a billentyűzetet. Gyanítom, nem csak ezt. :o) A tegnapi nap egyébként más okból is pirosbetűs ünnepnek számít, hiszen megérkezett az áhított és Budapesten valami okból hiánycikknek számító tükörreflexes gépem egy Pentax K10D formájában. Nagyon erős sejtéseim vannak arra vonatkozóan, hogy egy-két hetes gyűrés után egy kimerítőbb szösszenetben számolok be arról, hogy a Pentax új "advanced" gépe mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeimet és hogy megérte-e egy kisautó árát belefeccölni egyetlen fényképezőgépbe. Hamarosan. :o)
... és úgy tűnik, már a Dunáé is. Vasárnap ugyanis gondoltunk Julcsival egyet, beraktuk Mylot a Corollába, és a Hajógyári szigetig meg se álltunk vele. Mint büszke ebtulajdonos, örömmel tudatom a kutyámat akár közelebbről, akár csak hallomásból már ismerő Pajtásokkal, hogy a négylábú kacsám először produkált a canis lupus familiaris táborához tartozó egyedekre valamelyest jellemző tulajdonságokat (úszás a Dunában, többnyire normális viselkedés, stb.), így erős sejtéseket megelőlegezve annak, hogy Mylo nem csak kívülről kutyaforma. Ezt megörökítendő, álljon itt ez a fotóblog. :o)
Az Indexnek sikerült egyedi módon megünnepelnie a designváltást. Kéremszépen, a hőség bizony komoly érv az ágylágyulás mellett, na de itt már a légkondi preventív jelleggel történő bekapcsolása sem segít...
Hogy némi verbális körítést is nyújtsak az elmúlt héten elkövetett, a visszatekintés idilli lázában égő blogpostjaimhoz, zárásképpen valamiféle összefoglalást igyekszem megcélozni a selcei nyaralással összefüggésben. Nem kívánok semmilyen túrizmussal foglalkozó magazin babérjaira törni, így inkább csak személyes meglátásokat tálalnék, kedvcsinálónak. Selce továbbra is az emberléptékű pihenőhelyek körébe tartozik. A horvátok vendéglátása példás, és ha nem is beszélnek éppen angolul vagy németül, magyarul egészen biztosan. Ötven kilométeres körzetben volt szerencsénk megnézni a tengerpartot, a legbarátságosabb vízreszállási lehetőség itt, Selcén és Crikvenicában található - máshol a sziklamászás nem éppen biztosítóbarát megoldásai állnak rendelkezésre. A környék nem áll rosszul látnivalók tekintetében sem, alig 50 kilométerre északra van Rijeka (Fiume, ha így jobban cseng) és Opatija, egy órás kellemes sétára a környék legnagyobb üdülővárosa, Crikvenica. Délre Senj. Körülbelül három órás út Plitvice. Ide akkor is érdemes elmenni, ha utáljuk a tömeget, mert bár emberből lesz mindig ott elég, a látvány mindenképpen kárpótol a kiabáló, szemetelő, orrunk alá dekkelő túristákért. Olyan autóval érdemes menni, ami nem fogyaszt túl sokat, hiszen a százötven kilométert meg lehetne tenni egy laza óra alatt is, ha a fele nem szerpentines, kotlókergetőt követős útszakaszokból állna, ahol az előzés csak a megfelelően előkészített végrendelet esetén vállalható be. Apropó, kocsi. A Corollám kellemesen teljesített, változó légkondizás mellett alig 19 liter benzin fogyott el 550 kilométeren, a KRESZ szabályok betartása mellett ezt öt óra alatt lehet abszolválni - ellenben minél délebbre megy az ember, annál drágább a benzin is. A horvátok időnként elég rosszak fejszámolásban: a visszajárót illik ellenőrizni. És ha éppen nem életcélunk a környéket felderíteni, akkor ajánlott az ágy - tengerpart útról nem nagyon letérni: pihenni ugyanis nagyon lehet. Mi konkrétan cipóra aludtuk a képünket, aminek kisimulását csak az első munkanap gyűrte össze kissé.
Sokatvezetős, állványcipelős, polárszűrő-elhagyós, lökdösődős, túristafikázós, napallergiás, fejbőrleégős, de ezek ellenére igazán, nagyon, szemkikerekedve gyönyörködős Plitvice (további képek hamarosan a flickr-en). :o)
