Az elmúlt években, ahogy egyre kockásodom (sajnos agyban és nem hasban), kezdem minél inkább elkerülni azokat a helyeket, ahol sok ember gyűlik össze valamilyen alkalomból - és bár tizenévvel ezelőtt még jó ötletnek tartottam volna a testek közelségét, ma már kifejezetten mint beteges perverzió gondolok arra, hogy egy koncertre vagy valami népünnepélyre (Művészetek völgye, például) el kell egyszer szabadulnom. Pénteken, ahogy negyven percet töltöttem egy miautónk és a négyeshatos villamos közé szorulva a Moszkva téren, fél órás késésben a dolgozóból, volt időm elmélázni a dolog felett: arra jutottam, hogy mi, budapesti autósok, tulajdonképpen valahol megütjük azt a perverzségi szintet, amiről az előbb volt alkalmam megemlékezni. Szinte kéjes örömöt látok mások arcán és vélek a sajátomon is felfedezni, amikor az útszűkület közeledtével az egyetlen járható sávért folytatott küzdelemben a másik, szabálytalanul vagy pofátlanul beelőzni kívánó autós marad alul. Ha ezt a hétköznapi betegséget még egy kis hídfoglalással is megspékeljük, egész csinos kis dugót gyömöszölhetünk fővárosunk autókkal amúgy is csordultig lévő palackjába. Egy dologra mindenesetre jók ezek a dugók: az önismereti, önértékelési gyorstalpalón túl hajlamossá válunk elfogadni azt az autósként abszurdnak vélt tényt, hogy lábaink puszta igénybevételével is megtehetünk bizonyos távolságokat. Érdemes kipróbálni.
A hosszú hétvégén a cél a Börzsöny csúcsa, a 938 méter magasan fekvő Csóványos volt, aminek bázisául két éjszakán keresztül Bánkot választottuk.Az október végi Bánk egy álmos falucska, egyetlen látványossága az egy óra alatt kényelmesen körbesétálható horgásztó - nyáron állítólag van mindenféle ereszedelahajamat népünnepély, így csak a későőszi hangulatból eredő feeling jött át nagyon nekünk. A legközelebbi túrahely tizenkilométerre van, mi Diósjenőt jelöltük meg a térképen. A kis községbe beérve érdemes balra, a Börzsöny felé fordulni az első jobb minőségű műúton, ez visz fel a Duna-Ipoly nemzeti park csücskéhez. Aki a Csóványosra akar innen mászni, annak érdemes felkészülnie a következő 8,5 kilométeren keresztül tartó intenzív hegymenetre. Túracipő, meleg ruha kötelező, ugyanis az avarral borított, könnyen máló köves talajon csúnyákat lehet esni, sportcipőben "gyökkettővel" lehet csak haladni. Természetesen rajtam utóbbi volt.Tovább...
Kis cégünknek van egy kis honlapja - azzal a szerencsés kiegészítéssel, hogy szerkesztése nem függ harmadik féltől, az elejétől kezdve én készítem, amolyan munkahelyi szabadidős elfoglaltság gyanánt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az összes, pénz- és szerencsevadász cég megkeresése hozzám fut be, ami néha mosolygós, néha sírós. Néha pedig felháborodós, és egy ilyenről szeretnék most írni -- nem véletlenül, hanem készakarva nevezve meg a feleket. A szorító egyik sarkában cégünk, a másik sarokban a listing szolgáltatók, akik bizony nem kevés pénzért árulják annak lehetőségét, hogy cégünk neve, címe és elérhetősége bizonyos kulcsszavakra való keresés folytán elérhetővé váljon. Tessék nagyon vigyázni, mert a dolognak van csapdája.Tovább...
Ha vasárnap, akkor túra. Ez már kezd olyan heti rutinná válni, mint a lemerült akksi feltöltése, hogy a következő hétre bírja a motor szuflával. Így az éjszaka közepén, fájós tagokkal csücsülve a monitor előtt, úgy érzem, hogy pöttyet belecsaptunk a lecsóba ezzel a mai (tegnapi) kirándulással, mert ezt szárazabb időben illett volna végigpörgetni -- ellenben nem egy hardcore természetbarát esett ugyanebbe a hibába a Rám szakadéknál. Dömös felől közelítettük meg az "ojjektumot", ami az elején még könnyed kis tócsakerülgetés volt, aztán sikerült olyan nehézségi fokozatot elérnie, hogy már jó ötletnek tartottam a fotós menetfelszerelés otthon való könnyítését - de még így is három-négy kilóval a nyakamban indultunk neki a vízesésekkel tarkított, nem kevés egyensúlyérzéket követelő terepnek. Ha túljutunk a kezdeti izomgörcsökön, akkor megállhatunk szusszanni egyet és gyönyörködni a természetben is, hiszen a hely meseszép. Azért illik vigyázni, mert bár többb helyen direkt figyelmeztetnek arra, hogy Dobogókő felől érkezni nem ildomos, néhány vicceskedvű emberféle még ezt is hajlamos bevállalni, és nem kevés a meglepődés, amikor egy fémlétrán felfelé mászva hirtelen látod, hogy fent már elkezdtek lefelé csúszni. Tíz éven aluli gyerkőccel semmiképpen sem ajánlott a túra, és sajna a négylábúakat is otthon kell hagyni a fémlétrák és vízesésen felfelé való közlekedés miatt. Pár fotót csináltam csak, egyrészt azért, mert rengetegen voltak és folyamatosan tempózni kellett előre, másrészt azért, mert a még dús lombok alatt olyan félhomály volt, hogy ISO 200 érzékenység mellett is csak 1/15-ös záridőt tudtam használni F3,5-ös rekesszel, ezek a paraméterek pedig állvány hiányában nem túlságosan tájképbarát beállítások. Visszafelé már egyszerűen technikáztuk a témát, a szakadék mellett egy teljesen egyszerű traktornyom szántotta kis ösvényen ereszkedtünk vissza Dömösbe, ami szintén egy csodás kis község, egészen a Duna mellett, így akinek nem akaródzik Budapesttől 50 kilométert vezetnie, az akár fel is hajózhat. Még egy-két ilyen séta, és a Pilist teljesen kivégeztük. Vagy a Pilis végez ki minket. :o)
A héten beújítottam egy 50mm F/1,7 SMC Pentax-A objektívet. Mindig szerettem volna egy fix gyújtótávolságú üveget, és kihasználva a Pentax gépek visszafelé kompatibilitását, sikerült elég kedvező áron szert tennem erre a pehelykönnyű lencsére, ami rögtön elsőszámú kedvenccé avanzsált, és így a nem kis méretű Sigma 28-135-ös helyére lépett a váz végén. Mivel a neten egyetlen németajkú írást és a Pentaxos fórumokon néhány felhasználói rajongást leszámítva nem találtam semmilyen referenciát, úgy határoztam, kicsit írok róla, hátha a Pentaxos Pajtások kedvet kapnak.
Tovább...
Ha a "hiperaktív" szót fokozni lehetne, akkor a "hétvége" lenne a párja, legalábbis esetünkben. Az elmúlt napok, hetek tespedése, szürkeség- és félhomály-faktora, az eső-nemeső ellentétpár egybeesése hirtelen a feledés ködébe veszett a péntekkel induló napsütéses hétvégére. Erről olvashatsz bővebben, ha a "Tovább" gombot választod a szokásos kék pirula helyett.Tovább...
Az utóbbi időben az íróasztalomon található három fotó egymás után dobta a hátasokat. Ez azért is számít nagyon furcsa jelenségnek, mert ha éppen az asztal közepére tettem a kereteket, egyik egészen biztos, hogy napközben a padlóra vándorolt arccal lefelé. Ma este az egyik keret üvegezése elpattant és kettétörött. Kicsit azért félek. Jelek? Vagy csak ferde az asztalom?
Kerek másfél órás éjszakai agysejt-pofozgatás keretében sikerült helyreállítani az egyéves évforduló alkalmából neuralgikus pontot megélt blog archívumot - természetesen csupán két karaktert néztem el a kódban, de ehhez mindent át kellett nyálazni. A blogom hamarosan máshol is fel fog tűnni, más köntösben és más interpretálásában. De erről majd később.
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.
