Sikerült begyűjtenem Dorothea, Pearline, Halesz és Röno fotóit (gondolom Pala később publikál), így ezek ígéretem szerint az eredeti bejegyzéshez fűzve most megtekinthetőek. A készítők nevét mindenhol feltüntettem visszalinkeléssel, ajánlom megnézni a találkozó résztvevőinek streamjeit, bámulatos fotókkal rendelkeznek (ahol nincs készítő neve, az saját kép). Röno ominózus gonoszkodása (hagymaleves gasztroundoritisz) valahogy nem került fel az albumba. :o) Enjoy, ahogy a lengyel mondja.
Majomszokás az utánzás, de (elég) távoli őseim ismeretében (nem, nem az egysejtűekre gondolok) talán megbocsátható, hogy követem azt a már-már itthon is hagyománnyá szelidülő, de a tengerentúlon nagy erőkkel munkálkodó divatot, miszerint hátizsákunk tartalmát szépen vagy kevéssé szépen összerendezve megmutatjuk a nagyvilágnak. Ez egy érdekes embertanulmány is lehetne, ha ezt főleg nem (amatőr) fotósok művelnék, akikről köztudott, hogy az emberiség egyik legelvetemültebb csoportját képezik, és ezért pontosan teljességgel jelentéktelen, sőt mi több, pazarlás lenne bármilyen tanulmányt összerettyinteni róluk (Rólatok, rólam). Ám ami miatt mégis bejegyzés indult a szilveszteri alkoholmámor elenyésző emlékfoltjai után, az a felismerés, hogy sokan nem tudják helyesen megválogatni a felszerelésüket egy-egy túra, séta vagy városnézés alkalmával, és mindent hozni akarnak. Ez természetesen nem is lenne gond, de egy átlag fotóscucc tizenkilós súlyának cipelése hosszú távon elég idegesítő tud lenni - és mostanában sok olyan szituációban volt részem, hogy egy-egy ismerős hirtelen mindent hozott magával, amit otthon talált. A következő bejegyzés az utóbbi két év tapasztalati felismerésein alapuló kis összefoglaló, remélhetőleg segítséget ad majd valamilyen szinten a bővülő felszereléssel rendelkezők számára.Tovább...
Mielőtt tovább olvasnátok Pajtások, sikerekben, szeretetben és egészségben gazdag Új Évet kívánok Mindenkinek!
A beiglidelíriumba veszett agysejtjeinket az év utolsó előtti napján kedves flickrező barátainkkal Zegebényben Zebegényben próbáltuk kiszellőztetni, Pearline és Dorothea jótét szervezkedéséből kifolyólag. És bár az agysejt-kiszellőztetés a rövidke hegymászáson túl inkább a forraltbor és egyéb mámorító párlatok köré rendeződött (ide értem a hagymaleves elfogyasztásának nem ajánlott végrehajtását is egy röpke prezentáció formájában), így is nagyjából tíz másodperces ciklusokban lehetett hallani tükörfelcsapások hangját erre-arra. Íme az első adag fotó, igyekszem begyűjteni a Többiekét is.
Az igazi karácsonyi meglepetés mindenképpen kisautóm visszarántása volt az általam biztosnak vélt halálból. Én nagyon örültem, bár szinte minden este elalvás előtt a fülemben van a csattanás, ahogy a taxi elviszi a Corolla hátsó fertályát. Lassan a géptesttel, Pajtások. Fotó infó: Pentax K10D, Sigma 28-135mm @ 105mm, 1/13sec, F/5,6, ISO 800, kézből kitartva Fény: Pentax AF 540FGZ 1/16 teljesítményen és a Citadella fényei
Mint említettem volt a Bogiról szóló perverz gondolataim egyik ápdételt verziójában, kis családom Karácsony és közelgő születésnapom összevont ajándékaként köztestületi munkából meglepett a Pentax nagy vakujával. Mivel rengeteg helyen írtak már a fényszerszámról, ezért nem esnék abba a hibába, hogy mindent elismétlek, inkább pár apró széljegyzetet tennék a Pentax vásárlók könyvének margójára. Egyrészt a vaku nem nehéz -- 54-es kulcsszámú létére alig 400 grammot ad hozzá a táskához. A kinézete modern, de sajnos elég műanyag-feelinget sugároz (pontosan olyan, mint amilyen az anyaga). Sokan panaszkodtak a Pentax brit fórumán arról, hogy túl nehéz az eszköz fel- és leszerelése: ha nem is "túl" nehéz, de tényleg elég stabil a rögzítése. A kezelőszervek nagyon frankón kézreesnek, a kevés gombot csúszkával és görgővel oldotta meg a gyártó. Három mód áll rendelkezésre: PTTL (régi gépeken TTL), rekeszvezérelt és teljesítményállítás. A PTTL viszonylag pontosan dolgozik, de az automatika sosem életbiztosítás, így ez is egy hajszálnyit hajlamos alulexponálni, de szerencsére ez felvétel előtt korrigálható -3 és +1 Fé irányokba. Helyes exponáláskor csodálatos, telített és kontrasztos képeket kaphatunk - tíz ilyen fotóból tíz esetben nem kellett Camera RAW-ban utánapiszkálnom semminek. A zoom motor viszonylag halk és gyors. A K10D vázról általam nagyon hiányolt fókuszlámpa a vakun megtalálható, tehát autofókuszos lencsével nagy biztonságban dolgozhatunk akár teljes setétségben is. A vakufej kényelmesen forog el minden irányba. Körömvágás után a beépített nagylátószögű diffúzorral és a csillantóval elég sokat kell küzdeni. Kétféle vezeték nélküli mód van a vakun: egyrészt a segédvaku, amikor a váz beépített vakujának elővillantására sül el az eszköz, illetve a vezetéknélküli vezérlés, amely egy bizonyos csatornára figyel, és csak a csatornán érkező jelre villant. Az előbbi mód nagyon egyszerű, egy gombbal működtethető (ekkor természetesen nincs PTTL, hiszen nincs min keresztül mérni a fényt) és az Olympus vázammal is tudom használni - a csatornán keresztüli működtetés kissé macerásan történik, hiszen előbb fel kell szerelni a vakut a vázra, ott regisztrálni a csatornát, és aztán leszerelni. Sebaj, komolyabb munkához úgyis vezetékes megoldás dukál. Összességében meg vagyok elégedve nagyon az eszközzel, megéri a pénzét. A családi jellegű tesztfotók miatt álljon itt egy asztali csendélet, de szerintem nagyon sürgősen lesznek nagyobb skálán elkövetett fénybűnök is. :o)
December 22-én Julcsival vasálarc mögé dobtuk Mylot és felvontattuk a Martinovics hegyre. (Hogy pontosan ki vontatott kit, azt nem tartanám fontosnak kiemelni a történet szempontjából.) Bár csak következő nap esett le valamennyi hó a városra, az érintetlen erdőben egy téli tündérmese díszletei között érezhettük magunkat. Tavaly tél óta erre a látványra vártam -- jöjjön egy hóval fedett fotóblog.
Ha arról kellene számot adnom, hogy melyik rajzfilmet gondolom meghatározónak gyermekkorom lelki épülésében, valószínűleg nem a Pompom-ot vagy a Kockásfülű nyulat emelném ki. Sokkal inkább fűznek érzelmi szálak a Macskafogóhoz - a VHS szalagot szó szerint néztem rongyosra és talán nincs is benne olyan főbb dialógus, amit ne tudnék közel szó szerint felidézni, pedig így is közel húsz év telt el azóta, hogy Grabowski elhozta a Macskafogó terveit Fushimisi professzortól. Ez persze sok mindent megmagyaráz a lelki (le)épülésemmel kapcsolatban, de erre most nem térnék ki bővebben. A második rész elé hulla fáradtan sikerült beülnünk az egyik könnyűzenei rádió zártkörű vetítésén, és köztudottan rendkívül khm.. mi is legyen a szép szó rá... "kritikus" vagyok fáradtan. A folytatásokról általában hangoztatott lehúzó elképzeléseimben nagyon-nagyon kellemesen csalódtam a film kapcsán: meg voltam győződve ugyanis, hogy az első résznek csak az árnyékát fogjuk viszontlátni a mozivásznon. A rendezés és a szinkronhangok többsége szerencsére a régi maradt -- ábrázolásbeli és szóbeli poénok nagy dózisát kapja (CinCity, CiNN Live, "borzalom", "adok egy újat (ujjat)", a patkányok szokásos alakítása), aki végigüli a 97 percet, de azt azért gyorsan hozzáteszem, hogy sok dolgot csentek el az alkotók más filmekből: a Gyűrűk Ura vagy a Mátrix ismert jeleneteit ezer film lekoppintotta már (a rengeteg faviccről nem is beszélve...). Nekem úgy tűnt, hogy a régi mozi igényesebben volt megrajzolva - a második rész ugyan hozza a színvonalat, de valamennyire elnagyoltnak tűnik, mintha a grafikusok nagyon siettek volna a befejezéssel. A zenei aláfestés negatív pontja volt számomra a filmnek: vártam, hogy legyen megint Lusta Dickes trombitaszóló és sikerüljön beszervezni a Cotton Club Singers-t egy új patkánynótához - ezek sajnos mind-mind elmaradtak, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak az én szívfájdalmam lesz ez a hiányosság. Mindezek ellenére nagyon jó lazító alkotás a Macskafogó 2, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt (inkább felnőttebb gyerekeknek :o)). Ellenben aki nem látta az első részt, mindenképpen az elején kezdje a történetet, mert semmit sem fog érteni - visszautalás rengeteg van, magyarázat alig.
Bevallom őszintén, hogy a makrófotózás mindig birizgálta a fantáziámat és amióta fényképezőgéppel szaladgálok, egyre inkább kezdem a témához kapcsolódó eszközök tulajdonságait felismerni - talán nem árulok el titkot, de általános ismérv a magas ár. A következő módszerrel pár perc alatt a már meglévő lencseparkunk segítségével nulla forintból lehetünk egy nagyszerű makróberendezés használói.Tovább...
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.
