EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

- 55. OLDAL -

GUDNYÚZ

A napokban fejtettem ki Julcsinak, hogy mennyire undorítónak tartom a világszerte elfogadott hírszerkesztési politikát, miszerint bármelyik sajtóorgánum által közölt bármilyen hosszúságú hírblokk is az esetek kiugró hányadában az emberi faj romlottságáról ad számot: gyilkosság, lopás, hazugság, környezetszennyezés, a másik megkárosítása, hisztériakeltés és folytathatnám. Most, hogy jó beteg módjára fekszem az ágyban és nyögök, kicsit volt időm elnézni az egyik hazai hírportálra, ahol a következő szalagcímek fogadtak (válogatás nélküli, taxatíve felsorolás): "Ónos eső Oklahomában, öt halott", "Ebola végzett három ugandaival", "Kerékpárost gázoltak", "Hármas karambol Szegednél", "Lezuhant egy cseh charter gép Kijevnél", "Frontális baleset a 2/A-n", "Nem volt hatos a lottón", "Két halott egy orosz buszrobbantásban", "Mikulásvonattal ütközött egy autó az USA-ban".

Tényleg erről szól egy napunk? Olyan lazán ugrunk át a szemünkkel rengeteg ember halálán, hogy bele se gondolunk abba, amit olvasunk - és csodálkozunk, hogy hová tart ez a világ. Ugyanakkor egyes csatornákon hírértékkel bír az is, ha egy-egy kisiklott pléjbojcica elkeseredettségében nyilatkozik valamit, ami később nem csak a butaság-mércén botrányos. Elképesztő és elszomorító, mert eljutottunk odáig, hogy csak az számít hírnek, ami negatív. Lehet, hogy kicsit óvodásan hangzik, de mostantól alkalmanként igyekszem néhány pozitív szalagcímet közreadni. Hátha valaki még vevő rá. Nekem biztosan öröm lesz keresgélni.

Álljon itt az első hírcsokor:

- "Elkergette a táskatolvajokat a pécsi néni" / index.hu
- "Ötgólos hátrányból nyert a magyar csapat" / index.hu
- "Tovább erősödhet a forint" / stop.hu
- "Példás beruházás Pécsett" / stop.hu
- "Segíteni szeretnék a feleségemnek" / origo.hu
- "Magyar kézben az ecetgyár" / origo.hu

 PIHE, goodnews témakörben

FLICKR MEETING

A nyár folyamán két flickr találkozót is kihagytam különböző okokból kifolyólag, így az elhatározás, miszerint a harmadikon már jelen kellene lennem, olyan fokig találta önmagát eszkalálni, amely alól nem tudtam és nem is akartam kibúvót keresni. A találkozó az év utolsó fotóbörzéje köré szerveződött, amelyet a Haller utcai művelődési házban sikerült tető alá hozni. A börzéről két szóban emlékeznék meg: verejtékes zsibongós volt. Pentaxos lévén kicsit nagyobb vehemenciával mozdultam rá, mint kellett volna: inkább volt rengeteg kacat, leselejtezett masina, mint használható cucc. Szűrőből, nyeles- és segédvakuból, távcsőből csak nehezen értelmezhető matematikai egyenletrendszerben kifejezhető darabszám képviseltette magát. Találtam egy MZ-5-ös filmes Pentax gépet, aminek a végén egy FA kitobi lógott, teljesen jó állapotban, ellenben méregdrágán: ezen a vásáron csak levegőt vettem, azt is nehezen, ugyanis a viszonylag kis alapterületű happeningen nem kis mennyiségű ember torlódott össze, és a nagykabátos idő miatt a belső tér felfűtöttsége bizonyos szinten felerősítette a testszagok természetes kipárolgását. Ennek gyakorlatilag az elvetemültebbek szemében nem volt jelentősége, hiszen a nyitás után órákkal később is negyedórás periódusokban négyzetesen emelkedett az egységnyi területre jutó embermennyiség - bár nem tartom valószínűtlennek, hogy a dáthásság is rásegített erre. Sokkal többen jelezték vissza, hogy eljönnek, végül egy hat fős flickr alakulat szerveződött Anna, Dorothea, Zso, Alessandro, Röno és jómagam személyében. Mivel egy idő után a művház büféjében zsonglőrködő hölgy az üzletmenet sikeres fenntartása érdekében meg kívánta szüntetni a hatunk alapértelmezett beállítását a pult környékén, ezért székhelyünket áttoltuk a körúton lévő Stexbe, Zso vezetésével, ahol immár a civileket idegesítettük a vakuk villanásával, tükrök felcsapásával - ahogy lenni szokott, pont a legviccesebben elkapott képeim lettek a leghasználhatatlanabbak, a manuális fókusszal szerelt 50mm-es lencse ugyanis mindenre jó, csak lesifotóra nem. Dél körül éreztem, hogy nem vagyok teljesen százas, ezért nem sokkal később búcsút vettem a díszes társaságtól. Délután már bőszen folyt a lázmérőzés, koldrexezés -- engem is utolért ez a laza kis influenzagyanús nyavaja. A találkozó hagyományát viszont folytatni kellene, minél több emberrel. Rajtam nem fog múlni.

 PIHE, flickr témakörben

IMÁZSÁPOLÁS

A képen a flickr legnépszerűbb, K10D-vel készített éjszakai fotóit láthatjuk. A kiemelt két rész Indig kolléga és a saját képem, mindkettő a budai várról. Mi lehetne jobb imázsőrzés fővárusonkról? Remélem, hogy a többi hazai flickr-ező is tovább támogatja ezt az oldalt. :o)

 PIHE, flickr témakörben

BEBIZTOSÍTVA, CSAPÓ KETTŐ

Régóta visszajáró Pajtások egészen biztos emlékeznek még az egyik magyar biztosítóról írt blogpostomra . Nos, a kedves társaság (akit előzőleg "G" néven emlegettem, holott teljes nevük "G. P.") úgy döntött, témát ad egy új bejegyzésre velük kapcsolatban. Tovább...

HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Csupán midweek szösszenetként adnám közre, hogy a Pajtások Hong Kongból szíveskedtek a közgyűrűsorom "használati utasítását" is megküldeni, amely szókapcsolatban értelmét veszti a "használat" és az "utasítás" szó bármilyen párosítása. A táblázatot még csak értem, mert a számok magyarul vannak (szőke mosolyjel), inkább arra lennék kiváncsi, hogy mennyire zavarnak el a sunyiba az első bekezdésben. Tessék bámészkodni, sosincs késő kínaiul tanulni.

 PIHE, lol témakörben

CRASH! BOOM! BANG!

Címként ugyan választhattam volna a Roxette szám helyett Murphy valamelyik örökérvényű törvényét is, azonban félek az örökérvényűségtől - legalábbis azzal kapcsolatban, hogy ami elromolhat, az igenis el fog romlani. Kezdeném a szombattal, mint a hétvége katarktikusabb pontjával. Mindig idegen érzés volt számomra taxiba szállni, de kifejezetten rossz érzés volt, amikor egy taxi szállt belénk: a hétvége első reggele, amint Julcsit angolra vittem volna, magamat pedig a Számalkba, alig háromszáz méter után elég szívszorító eseménnyé változott. Tudni kell, hogy a lakóhelyünktől nem messze fekvő kereszteződése (amin minden alkalommal át kell hajtanom) elég ostobán van megoldva: ez előbb jobbkezes utca volt, nemrégiben mackósajt táblákat tettek ki. A jobbkezet sem adta meg senki, az elsőbbségadás kötelező jellegére felszólító táblák egy-egy fa mögé történő beszuszakolása (éljen soká, aki lerakta őket) alig használ a forgalom javára. A taxis bár lassított, valami oknál fogva mégis úgy döntött, hogy gyorsan indul el, közben mi már előtte masíroztunk a Corollával, merthogy elsőbbségünk nekünk volt: a végeredmény egy nagy csatt, egy nagy pörgés, majd farral közeledés egy postadoboz és egy villanyoszlop felé. Julcsi szokta mondani, hogy minden olyan gyorsan történt -- és a vicc az, hogy pontosan ellenkezőleg minden nagyon lassan történt: az alig pár tizedmásodperc alatt tisztán emlékszem, hogy a dudáért nyúlok, aztán csatt, Julcsira nézek, Ő kapaszkodik, de nem szól, nyomom a féket, kipörgünk, belenézek a tükörbe, látom a zöld fém dobozt és a villanyoszlopot, és csendesen abban reménykedem, hogy megállunk, mielőtt a vasbeton kettészelné a kocsit, közben behúzom a kéziféket, csikorognak a kerekek, valami dörren, kidurran a jobb hátsó kerék, aztán fémes hang, csikordulás és végül a villanyoszlop előtt pár centivel nyugalmi állapot. Két szerencsénk volt: egyrészt senki nem sérült meg, másrészt a taxis egy teljesen nyugodt fazon volt - bizony járhattunk volna rosszabbul is, ismerve a magyar felsőkategóriás autók vezetőinek temperamentumát. Szóljanak a képek helyettem.




A mobilom természetesen éppen az ütközésnél hagyott cserben, többszöri kikapcs-bekapcsra sikerült csak telefonálnom. Szeptember utolsó hetében járt le a garancia. Itt jön Murphy a képbe, és bár most működni látszik, gyanítom, hogy ez a történet itt még nem fejeződött be.

A vasárnap az aktív pihenésé volt, és kihasználva azon ritka pillanatok egyikét, amikor a szemerkélő eső nem késztet autóba ülésre, busszal felmentünk a bokáig hófödte Normafára -- kétszeri sorbanállás forralt borért feledtetett minden rosszat, ami mostanában történt velünk.

 PIHE, autók témakörben

MÉG KÖZELEBB KERÜLNI

A közgyűrű sorom ma délutáni érkezése Hong Kongból finoman szólva is gyermeki szintű eufóriát váltott ki belőlem: annak ellenére, hogy az idei tél sejthetően tartalmasabb lesz, mint a tavalyi előzmény, tisztában voltam azzal, hogy makrótéma nem csak szabadtéren, de fedett pályán is akad dögivel. Miután kivégeztem a kötelező óraszámlap tesztfotót, és egy almán is túlestem, lelkesen álltam neki feltúrni a kéglit valami használható téma után. Természetesen ott kötöttem ki, ahol tavaly ilyenkor elkezdtem: a mosogatótáji csepegő vízcsap mindig kecsegtető inspirációforrás azon kötélidegű fényképezőgép-barátoknak (ezek egyébként a legelvetemültebbek), akik szeretnek úgy fotózni, hogy kiszámíthatatlan lesz a végeredmény. Ennyit arról, hogy mit tud okozni a makrózás újrafelfedezése -- és ha belegondolok, hogy tavaly pont ez fogott meg annyira, hogy elkezdjek ismerkedni valamilyen szinten a fotográfiával, akkor ez a lelkesedés bizony gyorsan érthetővé válik. Mielőtt elrontanám ezt a blogpostot némi csepegős személyes nosztalgiával, néhány szót a közgyűrűről: messziről jött, primitíven egyszerű, mégis nagyszerű. Három, különböző hosszúságú, de akár egymásba is forgatható gyűrűvel lehet az érzékelőre jutó kép méretét (magyarul a leképezést) nagyítani, így egészen extrém közelségbe is juthatunk a témához olyannyira, hogy közben a fókuszpont szinte kiveri a frontlencsét. Ennek konkrétan az a hátránya, hogy nagyon közel kell jutnunk a témához (100-130mm-es gyújtótáv az ideális), de a nagy előny, hogy nem rontják a kép minőségét, mint a különböző dioptriával árusított előtét-lencsék. A gyűrűk teljesen egyszerű fémgyűrűk (hála az égnek, hogy nem fröccsöntött műanyag, mint az itthon kapható változat), nem szállítanak lencseinformációt sem, így fel kell készülnünk arra, hogy praktikusan csak olyan objekívval érhetünk el hathatós sikert, amelyiknek van rekeszgyűrűje (a teljesen automata objektívek, például a Pentax DA lencsék alapállásban a legszűkebb rekeszen állnak) -- a könnyű kezelhetőség iránt elkötelezett, kevésbé mazochista beállítottságú Pajtásoknak ajánlom az 1:2 vagy 1:1 leképezéssel rendelkező üvegeket. A rekeszgyűrűs buli miatt ugyan nincs lencsén keresztül történő fénymérés, de ezer forintért ne akarjunk csodát. (Némi update ide: utólag kiderítettem, hogy a "zöld gombbal" mégis tudunk fényt mérni.) Arra szintén érdemes felkészülni, hogy sok fényértéknyit visszavet a közgyűrűk használata, az én konkrét sorom teljes kihuzata öt centiméter, és hacsak nincs nagyon gyors lencsénk, akkor érdemes az egekbe tornászni a fényérzékenységet. A K10D-n ISO800 / F5,6-nál már kellemesen lehet kézből dolgozni, természetesen csak vakuval. Kényes pont az árkérdés: Magyarországon a különböző gyártók által forgalmazott közgyűrűk 18-40.000 forint között ingadoznak, ezek lencseinformációt is szállítanak, tehát gyűrűn belüli elektronikával rendelkeznek. Létezik noname műanyag sor is, 4-5.000 forint magasságában, ezeket azonban nem ajánlom, mert az első nehezebb lencse súlyától eltörnek, ráadásul ha nincs szerencsénk, akkor a vázat is károsítják. Érdemesebb körbenézni az eBay-en, hiszen már jó minőséget kaphatunk a semmihez nagyon közeli árfekvésben. Remélhetőleg az alább közölt elég sovány, inkább hirtelen felindulásból elkövetett három tesztfotó és a jövőben készítendő fotóim igazolni fognak, hogy a makrózás szerelmeseinek egy közgyűrű sor beszerzése must-have és instant-get kategóriák.


Pentax K10D, Sigma 28-135mm, F/5,6, 1/4 mp, ISO 100, vaku


Pentax K10D, Pentax-A 50mm, F/1,7, 1/5 mp, ISO 100, vaku


Pentax K10D, Sigma 28-135mm, F/5,6, 1/180 mp, ISO 100, vaku

 PIHE, fotó témakörben

JOBB KEDVRE DERÍTÉS

Egy komolyabb vaku vételezése már megérett gondolatként sejlik fel nagy néha (a kiszemelt áldozat: Pentax AF-540 FGZ), ám egyelőre a pénztárcám mérete nem látszik találkozni a közeli és távoli jövőben elkövetni kívánt céljaimon túl egy vakuval is -- azok számára, akik eddig szomorúak voltak a beépített fényszerszámmal, álljon itt egy kis tipp. Ma, sötétedés után úgy hozta a sors, hogy korántsem fotós szemmel megvilágított üzletünkben egy festményt kellett lefotóznom, ráadásul üveg mögött. Ilyenkor az ember vagy hosszan exponál és utána fél órát vacakol Camera RAW-ban, hogy a megfelelő fehéregyensúlyt sikerüljön eltalálni, vagy megpróbálkozik egy villantással. Olyan helyzetekben, amikor még egy üveglap visszacsillanással is megnehezíti az ember dolgát, kezdjük igazán értékelni a külső vakukat. Szerencsére van megoldás, ha viccesnek is tűnik külső szemlélő számára, de az eredmény egyáltalán nem megmosolyogtató: beépített vakuval is lehet deríteni, mégpedig szépnek mondhatóan -- csak a megfelelő szöget kell eltalálni a derítéshez és persze kell egy jó derítőlap is. Utóbbi lehet egy világos kartonlap, de az imént említett ominózus festménynél a forgalmi engedélyemet használtam fel erre a célra. A K10D vakuágya és az objektív közötti beugróhoz nagyjából negyvenöt fokos szögben elhelyezve a derítéshez használt lapocskát már remekül lehet villantani: igaz, nem lesz profi a derítés, de ha megnézzük az alábbi két gyorsan összerakott fotót, látni fogjuk a különbséget. Ugyanakkor érdemes adni némi kakaót a vakunk fényerejéhez: +1.0 Fé nem fog rosszat tenni a végeredménynek és arra is vigyázzunk, hogy a derítőlap kicsivel magasabbra nyúljon, mint a vakunk, hiszen ha a fényszerszám "átlát" a lap felett, akkor a kép felső részében a villanás erősebben lesz érzékelhető. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs tökéletesen megvilágítva a tesztalany, de a próba kedvéért talán elnézitek ezt nekem. Update ehhez a posthoz, hogy egy egész napi fejfájás után megszállt a produktív hajlam, így elkészítettem kinyomtatható - kivágható formációban K10D-hez biztosan passzoló derítőlapocskát (bár erősen gyanítom, hogy minden mostanában használatos géppel működni fog), amit előlről hátrafelé kell becsúsztatni a vakupapucsba. Hű Pajtások emlékeiben joggal jelenik meg a "barkácsdilettantizmus", mint eposzi állandó jelző a nevem előtt -- és nem is jártok messze az igazságtól. A sablon letöltéséhez katt ide, majd méretváltoztatás nélkül nyomtasd ki és a fekete részeket vágd le. Ahol a scannelésen gyűrött a karton, ott 40-45 fokban hajtsd felfelé a papírt, és máris kész a derítő. A derített képet lecseréltem alább, immár a derítőlapot felhasználva.


Derítés nélkül:


Derítve:

 PIHE, fotó témakörben

ELTÚLZOTT OPTIMIZMUS

Merően eltúlzott optimizmust gyakoroltam önmagamat illetően (ez, bevallom, nem egyszer történt már meg velem), arra alapozva, hogy nemrégiben egy délután alatt raktam össze egy komplett itthoni LAMP szervert, abba az édes álomba ringattam magam, hogy szüleim laptopján egy windows újratelepítés nem fog hosszabb ideig tartani másfél óránál. Rengetegszer csináltam már, szinte betéve tudom, hogy milyen képernyők váltják egymást és mikor mit kell megnyomni: tizenegynéhány év windows felhasználói tapasztalat, pofáncsapva néminemű, teljesen komolytalan rendszerinformatikai tudatlansággal (nevezzük inkább "homálynak") jó szolgálatot tud tenni olyan esetekben, amikor egy gép "elfárad", és ideje tiszta lappal indulni. A vasárnap esti vacsora alatt gyorsan felmásoltam mindent a laptopról a már említett itthoni kiszolgálóra, másnap pedig kezemben a windows install lemezzel készen álltam arra a bizonyos másfél órás kiselőadásra. Sajnos, mint megannyiszor már, az optimizmus eltúlzott volt. Tovább...

KÉTSZÍNŰSÉG

Az elmúlt hetekben elég sok olyan impulzus ért, amelyik azt találja mondatni, hogy a fotózás kétszínű dolog: egyik oldalon ott a technika, a másik oldalon az ember -- és miközben utóbbi igyekszik minél többet beszerezni az előbbiből, az előbbi csendesen átveszi az irányítást az utóbbi felett. Nem a megszállottságra gondolok, az szerintem egy komoly hobbival rendelkező ember számára természetes velejáró, sokkal inkább arra, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy fotó azért jó, mert az objektívben X lencsetag található Y csoportban, vagy mert a legnagyobbra nyitott rekesznél is pengeéles képet ad - és a közelmúltban az egyik kedvenc Mac-es blogom szerzője furcsamód a technikai oldal felé kedvezett (ha nem is éppen konkrétan kimondva, inkább csak sugallva). A teljesség kedvéért az ominózus blogpostot ide kattintva olvashatjátok.

Mivel az elmúlt időben rengeteg - merőben különböző - véleményt hallottam ezügyben, kiváncsi vagyok, hogy Ti, kedves Pajtások miként látjátok -- szerintetek mi a fontosabb egy fotónál? (Az "összhatás" és a "a jó kép relatív" válaszok direkt nem alternatívák, ennyire nem könnyítem meg a helyzetet. ;o))

Egy fotó akkor jó, ha technikailag (helyes beállítások, kompozíció, stb) jól van elkészítve, a mondanivaló másodlagos;

Egy fotó akkor jó, ha van üzenete, a technika másodlagos;

Egy fotó csak akkor jó, ha van üzenete és technikailag is helyes van elkészítve.

E-mail címed:


 PIHE, szavazás témakörben

Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.

« Vissza   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   62   63   64   65   66   67   68   69   Előre »