EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

- 45. OLDAL -

AMIT KÉT ÉV ALATT TANULTAM

Ma két éves a blog. A hét eleje óta kaptam néhány ötletet, miről is szóljon ez a bejegyzés, így mindenekelőtt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a fotós cuccaim egy részét Balázsnak ajándékozom. Én konkrétan a felesleges adaptergyűrűkre gondoltam, mert Balázs nem mondta, hogy melyik részét szeretné. :o) Tovább...

JÁTSZOTTAM

Kis türelmet, a kép pöttyet lassan töltődik le...

 PIHE, fotó témakörben

EGY HÉT, EGY POST

Elkezdtem még hétfőn írni egy elég ömlengős blogpostot, ami a munka miatt többfelvonásos teleregényre emlékeztetett már csütörtök magasságában, közben pedig rájöttem, hogy a fene se kíváncsi a hosszú bejegyzésekre, ezért inkább hosszabb-rövidebb címszavakra korlátozom a heti történéseket. Tovább...

ELADÓ: PENTAX-A 50MM F/1,7

Megválnék a Pentax-A 50mm F/1,7 objektívemtől.

Tökéletes állapotban, por- és gombamentes. A fókuszgyűrű finoman jár, a rekeszgyűrű határozott, nem szorul. Első- és hátsó sapkával adom, bár utóbbi nem a sajátja. Hosszú időn keresztül a kedvencem volt, páratlan élessége, színképzése és fényereje miatt. A rekesz beugratható (A-állás), digitális vázon ugyanúgy használható, mint bármilyen mai objektív, leszámítva természetesen, hogy ez manuálfókuszos.

Az ára fix 18.000 forint.

Budapesten előzetes egyeztetéssel megtekinthető, kipróbálható. A lenti kép az eladó objektívről készült, természetesen az első darabról van szó. További képet kívánság szerint tudok készíteni, küldeni.

Érdeklődni a szabolcs kukac csorge pont hu címen lehet.

 PIHE, fotó témakörben

MINDEN RELATÍV

Frissítve: 2008. augusztus 25.

Nagyon régóta szeretnék filmes géppel fotózni, természetesen csak saját kedvtelésből és nem munkához. Egészen pár hónappal ezelőttig azt gondoltam, hogy a legmegfelelőbb egy kisfilmes Pentax gép lesz: profitálva a Pentax minden-mindennel-kompatibilis filozófiájából, egész alacsonyra lehet a költségeket faragni. Aztán vettem egy 180 fokos fordulatot és rájöttem, hogy amit én keresek, az a középformátum. Egy autofókuszos, analóg hátfallal rendelkező Pentax 6x4,5-ös rendszert már belépőszintű digitális tükörreflexes árban be lehet szerezni, a hozzá való objektívek pedig híresen valósághű és részletgazdag eredményeket produkálnak (nem utolsó sorban az áruk sem borzalmas). Hetekig tartó keresések és egyeztetések során volt szerencsém bepillantani a külföldi középformátumú világba, már abba a maroknyi emberbe, akik még mindig filmes hátfalakkal dolgoznak. Az első pár napban nem is nagyon hittem el, hogy ugyanarról a fényképezésről beszélgetünk. Egyrészt a Pentaxos tábor, mint ismeretes, egy nem túl nagy, de lelkes közösség - nem titkoltan ez a márka célcsoportja is -, másrészt olyan egészen más szemszögből nézik a középformátumú fotósok a világot. Kezdjük ott, hogy mi, APS-C szenzorhoz kötött lelkületű kattogtatók, nyálunkat csorgatjuk néha, ha azt a szót halljuk, hogy "full frame", ami a teljes Leica képkockával megegyező méretű érzékelőt jelenti a digitális világban. Erre az áhított "teljes képkockára" a középformátumú fotósok értetlenkedve csak azt mondják, hogy "nem értem, hogyan lehet egy bélyegre fotózni". Néhol pedig azt olvasni, hogy a 21 megapixeles full frame-es vázak tulajdonosai olykor eléggé lesajnálják az 5-10 megapixeles APS-C szenzorokat - a tesztkép, amit az egyik Pentaxos fórumtárs küldött el nekem minőségromlás nélkül scannelve, 75 megapixelnek felelt meg (az egyik Pajtás a saját 6000x6000 pixeles scanjét nemes egyszerűséggel "gyenge felbontásúnak" nevezte). Valaki mondja azt, hogy nem relatív minden! A gyújtótávolságok közötti számmisztika pedig már csak egészen apró kitérő itt, hiszen amíg hajlamosak vagyunk különféle szorzószámokat zsolozsmázni a digitális-analóg átváltásnál, addig a nagy képkivágás miatt középformátumnál a 30mm is szuper-nagylátószögnek felel meg. Teljesen más világ. Az apró bökkenő azonban nem itt jelentkezett az egyenletben: a hiba a magyar nyersanyagok és filmkidolgozások árában keresendő. A középformátumhoz használatos legrövidebb (120-as) rollfilmek itthon ötös csomagban kaphatóak, 20.000 forint környékén. Ez 5 * 16, összesen 80 képkockát jelent, képkockánként csak a nyersanyag 250 forintba fáj (ez ugyebár nem is olyan vészes, ha egy kockát nézünk, a belvárosban ebből kerek egy órát tudunk parkolni, de összességében elég ütős). És akkor ott van a közel sem megbízható és előrelátható minőségű hívás is, ha az árát nem is nézzük. Enyhén szólva is költséges mulatság. Így az analóg középformátum álom marad, sokkal inkább reálisabb kisfilmben gondolkodni - mindenesetre egy élmény volt kicsit másabb vizekre evezni és megismerni egy merőben eltérő látásmódot is. A tanulság számomra a következő: amíg sokan azt mondogatják, hogy a technika fejlődése miatt a digitális fotózás megölte az analóg érát, egészen biztos vagyok benne, hogy mind a film, mind az érzékelős fényképészet csak átmeneti korszakai a fotográfia technikai részének, ha a távoli jövőbe nézek. Az egész analóg-digitális kérdés a The Buggles örökzöld nótájára emlékeztet ("Video killed the radio star"): mindig lesz egy újabb, egy jobb, egy szponzoráltabb formátum és nem kételkedem abban sem, hogy a sokak által új 35mm-nek bélyegzett APS-C formátum művelői is csak egy maroknyi oldtimerből fognak állni majd pár évtized múlva, mint ma a filmes középformátumú fotósok.



És egy érdekesség. Tegnap a kezembe került a család két, a költözködések során elkallódott vitrindarabja, a szüleim által használt MOM Momikon és Zenit-E tükörreflexes váza, előbbin egy Ymmar 50mm F/3,5 (MOM gyártmány ez is!), utóbbin egy M42-es Helios-44-2 (58mm F/2) objektívvel. A MOM filmtovábbítója sajnos teljesen elrozsdált, a Zenit viszont szinte új állapotban van. Ezek a ruszkik azért tudnak, ha akarnak. A Helios obi híresen szép rajzolatú, sajnos rengeteg kosz került a belsejébe, így ma este vettem a bátorságot és szétszedtem - egyszer élünk! -, egyúttal megígértem magamnak, hogy ha nem szorítanak miatta fegyvert a halántékomhoz, utoljára szedtem szét objektívet. Nagyjából sikerült kitisztítani, de a mikroszkópikus méretű csavarokkal eléggé megszenvedtem, a schnitzer hegye éppen elég volt a csavargatáshoz, az ujjbegyeim viszont már otrombának bizonyultak, így kellemes vasárnap esti program volt ez a játék. Az érdekessége a rekeszlimitáló szerkezet, egyértelműen ritkaság. Itt egy kis update következik, mert játszottam az objektívvel. A lényeg az, hogy az objektív köpenyén három gyűrű kapott helyet, a fókusz- és rekeszgyűrűk mellett már szinte az üvegnél van egy apró szabályzó, amivel a rekesz legkisebb méretét lehet szabályzni (tehát ha ezt beállítom F/8-ra, akkor a fókuszgyűrű megakad ezen az értéken, ha F/2 felől indulok). Mivel a rekeszgyűrű finoman siklik az értékek között és nincsenek egyértelmű állásai, ezzel lehet szabályozni a rekeszelést. Ekkor a rekeszgyűrű iránya megfordul, tehát a gyűrű F/2-es értéke lesz a limitáló által beállított legkisebb rekesz. Az orosz lencseipar ezzel a kissé furcsa, de mindenképpen furmányos módszerrel oldotta meg a lerekeszelésnél elsötétedő kereső problémáját. Fantasztikus találmány. Utánanéztem a neten, ez a Heliosok közül egy elég ritka kiadás. Pentaxon kipróbáltam, hosszabb megemlékezés a napokban lesz róla.

A vázakról sajnos nem tudok nyilatkozni. A Momikont nem valószínű, hogy ki fogom próbálni, a Zenittel kapcsolatban nagy a csábítás, de kézi fénymérő hiányában elég nehéz lesz vele a játék, lévén teljesen manuális (ez a Napos Tizenhat törvényével kültéren, szép időben nem lehet probléma, de azért nem reszkírozom meg a dolgot).

A bejegyzés eredeti témakörével pedig egy-két héten belül újra fogok foglalkozni.



 PIHE, fotó témakörben

KÉPESLAPOK A DUNA-PARTRÓL

Szombaton igazán különleges élményben lehetett részem: az egész délelőttöt Magyarország talán leginkább (kívülről) fényképezett épületének falai között tölthettem - hálásan köszönöm a lehetőséget Udvari Gábornak, aki mindezt lehetővé tette számomra.

A Parlament kívülről sem csúnya, de belülről gyönyörű, még akkor is, ha az ember letéved a kitaposott túrista útvonalról - kis lépcsőházak, folyosók mindenfelé, ezerféle aranyozott boltívvel, faragott szobrocskákkal -, egy hónap is kevés lenne csak arra, hogy nagytotálokat lehessen készíteni egy-egy szegletről. Az idő rövidsége miatt én is a jobban ismert helyeket dokumentáltam - remélem tetszeni fognak a képek, amelyeket ide kattintva tudtok megnézni. A beltéri képek mellé raktam három már régebbi Parlamentes fotómat, illetve a kezdőképet, amit tegnap délben Julcsival kattintottam a Normafán (és ezzel elárultam, hogy nem légifelvételről van szó).







 PIHE, fotó blog témakörben

KERESEK...

Keresek egy vagy két darab teljesen fehér, felirat nélküli esernyőt, vékony fém szárral. Nem baj, ha nem működik a nyitószerkezet, a lényeg, hogy ki lehessen nyitni és úgy megálljon. Ideális ernyőátmérő: 1 méter. Az árban megegyezünk. Érdeklődni itt vagy a szabolcs kukac csorge pont hu címen. Előre is köszönöm, ha valakinek van ilyenje és már nem használja.

 PIHE, minden más témakörben

TÖREDÉKEK

Mint említettem, a soproni nyaralás nem csak a privát albumot gazdagította emlékekkel, de a csorge.hu számára is sikerült egy-két képet kattintani. A soproni éjszakában barangolva a Deák téren ugyanis felfedeztünk egy millió darabra repedt plexitáblát (eredetileg a növényhatározói célokat hivatott betölteni), amely a gyenge kis közvilágítással karöltve pókhálósra festette a közvetlen környezetét. A téma egyszerűen fényképezőgépért üvöltött. Nem kicsit kínzó bűntudat közepette Julcsit két éjszaka rángattam vissza a tetthelyre, utóbbi alkalommal szakadó esőben és szélviharban álltunk a plexi mellett - természetesen a kiválasztott két fotó az első kattintásokból került ki, a tavaly tavasszal készítettem első, Fragments ("Töredékek") című fotómhoz társulva. Julcsi ugyan egy esernyő alatt ácsorgott (amit percenként eldobott a szél), de én a géppel a kezemben szó szerint bőrig áztam. Jellemzően ISO1600, F/4 és 1/6-os paramétereket tudtam használni, ennek legnagyobb tanulsága, hogy az ember bárhová megy, legalább egy nagy fényerejű objektívet illik vinni.

A harmadik, szintén feltöltött fotót még tavalyelőtt el szerettem volna készíteni Bécsben: ez a belvárosi C&A áruház kusza mozgólépcső-rendszerét ábrázolja. A fekete-fehér konverziót leszámítva semmilyen szerkesztés nem történt, sikerült egy olyan pillanatot kifognom, amikor ez a már szinte absztrakt látvány ember nélkül maradt. Egyre inkább úgy érzem, hogy amikor a téma ott van az ember előtt, nagy hiba továbbmenni: tavaly még komolyan zavart, ha megnéztek az emberek (mit fotózok, ki vagyok és mit akarok) -- egyszerűen luxus egy-két évet várni, amíg a téma újra ott lesz az ember előtt, ha egyáltalán ott lesz és úgy lesz ott, ahogy az a fejünkben élt. És ezzel nem azt szeretném mondani, hogy jó dolog felölteni a pókerarcot és pofátlanul fotózni, csak azt, hogy a jól sikerült fotó sokkal nagyobb öröm, mint a bosszankodás, hogy ciki elővenni a gépet, mert sokan néznek.

Remélem tetszenek a hazahozott képek és nem haragszotok, amiért megosztottam e három fotó történetét.

És egy szolgálati közlemény. Még Franciaországban átléptem a 10,000-edik expozíciót a Pentax vázammal, így a filenév számláló 0-ról indult újra: ez a honlapomon enyhe kavarodást okoz. Amíg nem találok ki valami új módszert a képek rendezésére, addig az RSS stream illetve a Recent Additions oldal képei (no meg itt oldalt az apró kis előnézeti bigyók) a mérvedóak újdonságok szempontjából.





 PIHE, fotó blog témakörben

NYARALÁS(OK), 2008

Az elmúlt két hetet a legszelídebb jelzővel élve is rendkívül mozgalmasnak mondanám, hiszen mind két lábon, mind pedig négy keréken iszonyat távolságokat jártunk be - körülbelül 3000 km vezetés van a lábaimban. Ez alatt sikerült bejárni a Loire völgyében 10 nagyobb kastélyt és a hozzájuk legközelebb eső nagyvárosokat (Orleans-t, Tours-t, Saumurt és Angers-t), majd visszafelé kiszállás nélkül a Bodeni tó felé kerülve és Svájc felett elcsalinkázva (a szívemnek kedves Lindau városkát érintve) át a havas hágókon haza. Az útról képes beszámolót ide kattintva találhattok - a képek érdekessége, hogy két fotót leszámítva mindegyik ultra-nagylátószöggel készült, kicsit így szerettem volna elszakadni a fényképeszetileg lerágott csontnak tűnő témákról. A franciákról ismételten kiderült, hogy bár az anyanyelvükön kívül semmilyen használható emberi nyelven nem hajlandóak megszólalni, de nagyon kedves emberek. A vidék pedig igazi kis ékszerdoboz, Párizs már nem is nagy szám, ha az ember tesz egy kis kitérőt az autópályáról. Ajánlott filmzene az Amelie csodálatos élete, loopba téve: hihetetlen mennyire ott van feelingben a hely. A franciák sajnos nagyon nyomorognak, amit csak két példán keresztül érzékeltetnék: a múzeumokban az audioguide-ok 160 gigás iPod Classic-re voltak feltöltve, az autópályarendőrség autói pedig Subaru Impreza WRX-ből álltak, természetesen nem a régebbi szériákból. Szóval sajnos elég nagy a kontraszt Magyarország és Franciaország között, de azért én nagyon reménykedem. A legviccesebb élmény a Loire folyó volt, ugyanis helyenként annyira nincs benne víz, hogy száraz lábbal át lehet vágni az amúgy Duna szélességű medren. A bejegyzés második képén a kiszáradt folyómederben állunk.

A második hét az első utazás aktív kipihenése volt: Julcsival Sopronban (és kicsit átkacsintva Bécsbe) áztattuk ki magunkból az elmúlt egy év fáradalmait. Szerintem nagyjából az összes helyi látványosságot sikerült meglátogatni, még a fertőrákosi Mithras barlangba is elmentünk, amiért konkrétan a tanulságérték miatt volt érdemes a tűző napon rákvörösre égetni magunkat, főleg mert ott helyben kiderült, hogy a barlang igazából nem barlang - értem én, hogy kuriózum, de a belépő kicsit húzós ahhoz képest, hogy egy erősen amortizálódott reliefet nézegessünk - szóval eléggé túl van hypeolva a hely. Ennek ellenére baromi jó volt az utolsó hét is, rengeteget pihentünk, ettünk, tettük magunkat jobbra-balra. Még Washington Gyurival is összefutottunk, bár ha a tendencia tartható a városban, akkor kétszáz év múlva szerintem egy Bokor W. Gyuri térrel is gazdagabb lesz észak-nyugati szegletünk, a lényeg úgyis az amerikai "szabadsághősökkel" történő azonosulás. Sopronban inkább túristaképeket készítettem, de lett egy-két családi albumon kívülre eső darab is, ezekről majd külön postban emlékeznék meg.

És Ti Pajtások, merre nyaraltatok?







 PIHE, magánügy témakörben

KÉT HÉT OFF

Kedves Blogolvasó Pajtások, a becsomagolt bőröndök halmain innen, de már a napok óta tartó csomagolási láz utolsó romjain túl szeretném jelezni, hogy két egész hétig nem leszek blogközelben. Jó nyarat / munkát / pihenést / bort / búzát / békességet / fényeket Nektek. Még visszajövök.

 PIHE, magánügy témakörben

Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.

« Vissza   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   62   63   64   65   66   67   68   Előre »