Elkészültem a korábban említett, az általam eddig használt vagy kipróbált objektívek pontrendszerű összefoglalásával - így örömmel mutatom be a béta verziót, itt, a blogomon belül. Ám mielőtt rátérnék a részletesebb elemzésre, szeretnék bemelegítésképpen egy kis szösszenetet írni arról, hogy pontosan miért is gondoltam úgy, hogy jó ötlet a Clock-os Sörpajtások felvetése az objektív-véleményezésről.Tovább...
Amint észrevehettétek, már egy ideje szokásom, hogy a hozzám csapódó objektívekről, vázakról, vakukról írok néha hosszabban-rövidebben. Az előző bejegyzés sörös színfoltjait adó illusztris Pajtásai dobták fel ötletként, hogy esetleg készíthetnék egy írást, amiben az eddig nálam járt objektívekről mesélek (ez két év alatt kereken 15 darab obit jelent - természetesen egy időben sose volt több öt-hat darabnál), amolyan személyes meglátásokat, hogy mit érdemes megvenni és mit nem. Mivel ez egy szép nagy munka lenne, arra gondoltam, hogy előbb kikérem a véleményeteket, hogy lenne érdemes hozzáfogni egy nyilván teljesen amatőr gondolatokat megfogalmazó posthoz, vagy egyáltalán jó ötlet lenne-e ez. Arra gondoltam, lehetne egyszerű pontozó rendszer, mondjuk egy ötös skála, különböző elvek szerint (például torzítás, élesség, kromatikus aberráció, kezelhetőség) és egy-egy mondatban az erősségekről és gyengeségekről. Ezt gondolnám a létező leggyorsabb megoldásnak, így a jövőben is helyet kaphatnának a hosszabb lélegzetű vélemények. Még annyival tudnám megfejelni, hogy bárki beküldhet véleményeket az általa használt objektívekkel kapcsolatban - egy remek gyűjtemény lehetne, de nyilván kevéssé lenne objektív az összehasonlítás, ha azt több ember végzi. A harmadik kérdés, ha már közönség-véleményesdi lenne, hogy szabad-e vegyíteni a márkákat. Örömmel várom a jó és kevésbé jó szavakat a dologgal kapcsolatban. Ha jó a fogadtatás és ezzel segítek, akkor örömmel feccölök bele egy kis időt.
Egy másik ötlet. Rengetegen (relatív szám, az utóbbi egy évben úgy harminc emberről lehet szó - nekem ez rengeteg: mindig rossz voltam matekból) keresnek meg magánban, főként Pentaxos vonulatban, de legutóbb Nikonos Pajtás is érdeklődött erről-arról. Arra gondoltam, csemegéznék a leginkább előforduló kérdésekből, hátha sokak okulnának belőle. Bár egyáltalán nem tartom magam jó mesélőnek és fotózás terén még a tojáshéjat is ide-oda rúgdosom, de az esetek 99%-ban olyan visszajelzést kapok, hogy "ezt eddig senki sem tudta nekem így elmagyarázni". A leírást valószínűleg úgy kezdeném, ahogy azt pár hete a Spottr.hu-n Mefi is írta (egy kis alapozással), igaz, némileg átírnám Mefi segítőkész cikkét saját szájíz szerint. Ezzel kapcsolatban is örülök minden gondolatnak.
További szép estét Nektek, köszönöm, hogy elolvastatok. :o)
Csütörtök este beültünk sörözni - Indig Laci, Zsákai Peti, Takács "Takoca" István és jómagam - egy kis cseverészésre. Jól ottfelejtettük magunkat a söröskorsó mellett, de szerintem kellemesen elbeszélgettünk mindenféléről. Legközelebb nagyobb társaságban, esetleg egy tavaszi kirándulást is meg lehetne ejteni, hogy fényképezzünk is, ne csak beszéljünk róla. :o) (Az első fotót Takocának köszönhetjük, és jól fejlett izmainknak, amivel 6 másodpercig kitartottuk a söröskorsót.)
Balról Takoca, jobbról Laci, középen jómagam
Takoca megmutatja a Pentax DA 16-45 és a DA 10-17 közötti torzítás különbségét Petinek és Lacinak
Bónuszkép Indig Laci laptopján a kedvencekről :o)) - (elnézést, nem tudtam megállni)
Úgy néz ki, üldöznek az egybeesések. Most, hogy napok óta lázasan fekszem, annyira leszűkült a kis világ, ami körbevesz, hogy az ágyközeli tereptárgyak behatóbb vizsgálatára kényszerültem, jobb híjján. Egy kép a lázmérő hátuljáról. Teljesen véletlen a dolog, esküszöm. (Akinek minden vicc új lenne: az Asahi Glass az Asahi Co. leányvállalata, van nekik vagy húsz ilyen, köztük a legismertebb az Asahi Optical volt, aminek legnagyobb produktuma az a bizonyos Pentax nevű fényképezőgép volt. :o))
A rögtönzött képek néha a legérdekesebbek, igazából eddigi működésem néhány jobban sikerült fotóját mind-mind a vak szerencsének köszönhetem. Ilyen ez is, szombat este jött egy hirtelen gondolat, megkértem Julcsit, hogy rázza meg hosszan a fejét. Az eredmény felemás lett, igazából hosszú nézelődés után sem sikerült eldöntenem, hogy a kép sorsa a honlap legyen-e vagy a DEL gomb - kicsit úgy érzem néha, hogy túlságosan látványhajhász vagyok olyan dolgokkal, amik teljes mértékig klisének számítanak. A másik gyenge pont a képen szerintem a háttér, de talán nem annyira zavaró, mint amennyire engem zavar. :o) A kép 1.6 másodperc kitartásával készült, második redőnyre vakuztam, a fényszerszámra a fény lágyításához egy Omnibounce-t húztam. A vaku fénye így kimerevítette Julcsit, de ugyannakkor rajta van a mozdulat is. Az effekt természetesen a mázlin múlott, de második próbálkozásra sikerült elérni, hogy Julcsi arcéle mindkét oldalon megjelenjen. Legszívesebben a Z-1-essel csináltam volna meg, de konkrétan ez az, ami ellenőrizhetetlen filmen. Kár, de legalább nem Photoshop.
Pentax K10D @ 1.6' @ ISO 100 + Tokina AT-X Pro 28-70/2,6-2,8 @ 70mm @ F/5,6 + Pentax AF540FGZ @ TTL + 1 Fé + Sto-fen Omnibounce
Múlt héten elvállaltam egy fotós munkát, amivel valószínűleg nyárig le fogom magam kötni, de legalább hoz pénzt a konyhára és közben tanulni is tanulhatok. Konkrétan tárgyfotózásról van szó, egy magánszemély gyűjteményének könyvkiadásához. Egyelőre nem mondhatok semmi közelebbit, de majd bizonyára lesz róla részletes beszámoló is. Kicsit talán nagy bátorságra vall, hogy bevállaltam egy ilyen munkát, hiszen a tárgyfotót a hozzáértők a szakma csúcsának tartják, ami velem, kontárral, köszönőviszonyban sincs: ám én sem az a fajta vagyok, aki visszaretten egy kis kísérletezéstől.
Szegény ember vízzel főz és azzal fotózik, ami éppen a keze ügyébe akad. Némi jóindulattal persze nem mondanám kezdetlegesnek az eszközeimet, de aki stúdióban dolgozik, nyilván megmosolyogna - két rendszervaku, két állványra tett ernyő és jól fejlett türelemmel indultam neki az első tesztlövéseknek. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi fénysátram elégtelen lesz a feladathoz, így a barkácsdilettantizmus szokásos égisze alatt szombaton Julcsival szétbontottuk a fa-fém monstrumot, ami eddig megbontotta a konyhám amúgy sem túlságosan impozáns kompozícióját. Az eddig használt vászon hátter helyettesítésére pénteken vettem egy 170 cm magas, 110 cm széles átmenetes papír (PVC) hátteret. Ennek az esztétikán túl az a hatalmas előnye, hogy nem kell minden képnél kiretusálni a rengeteget ráncot és gyűrődést - hátránya, hogy bármilyen tárgy azonnal megfogja, így három nap alatt egy fél radírt már elfogyasztottam a tisztításával és egyre inkább marad meg mindennek a nyoma. Szerintem teljesen jó lett, íme egy fotó az új tárgyasztalról (a régebbiről történő beszámolót itt olvashatják a nosztalgiára hangolódott Pajtások). Azt gyorsan hozzáteszem, hogy ezt a viszonylag kis darab hátteret (a standard három méterszer hat méteres tekerős hátterek relációjában) is méregdrága árban vesztegetik - első körben olyat szerettem volna venni, de csak a háttértartó rendszer egy százasban lett volna és akkor még a papír sehol nincs. Iszonyat árak vannak.
A vakuk okozták a legnagyobb fejtörést: ugyanis a két fényforrásom teljesen más elven működik, így iszonyat kísérletezés következett a fényekkel, hogy még csak véletlenül se legyen semminek vetett árnyéka (persze ezt megvalósítani 100%-osan nem sikerült). A Pentax vakut ugyanis egy teljesen manuális Sunpak vaku egészíti ki, amin csak az érzékenységet és a gyújtótávolságot lehet állítani tolómércés (!) rendszer segítségével (viszont cserébe 44-es kulcsszámú). Természetesen a két vaku ugyanolyan beállítás mellett teljes más mértékű fényt bocsájt ki, így véletlenül sem lehetett elkerülni azt, hogy valamilyen irányba nem rajzolódjon ki egy-egy halovány árnyék. Végül sikerült megtalálni az arany középutat, azóta a kutyát elköltöztettem a Szüleimhez, mivel félő, hogy eltologatná a milliméterre beállított állványokat a helyükről. Végül kiegyeztem egy olyan megoldással, ahol csak egy egészen kis árnyék látható, talán így növeli a térbeliség feelingjét is. Alább egy kép a Sigma 10-20mm-ről, amin azt próbálgattam, mi az a pont, ahol a fekete és a fehér tónusok valósághűen exponálhatók ki egyszerre. (Egyébként mostanában több objektív véleményemnél cseréltem le a blogbejegyzéshez beszúrt nem tőlem származó képet, legutóbb például a Tokina 28-70/2,6-2,8 obit próbálgatva a Sigma 105/2,8-as fotóját.)
És akkor néhány gyakorlati tapasztalat, hátha jól jön a Pajtásoknak. Nikon és Pentax tulajdonosok használhatják a vakuikat vezeték nélküli módban, Canonra meg van infrás távkioldó. Mivel a Sunpak vakum nem megy wireless (talán azért, mert úgy tizenöt éves), ezért én a Cactus kioldókkal villantottam el mindkettőt. A legegyszerűbb, ha az ember ernyőbe lő, így kellően lágy lesz a fény, és az állványokat úgy érdemes helyezni, hogy a tárgy elé állítsuk be, az ernyők pedig lefelé derítsenek - így az árnyékok a tárgy mögött lesznek. Ha valamelyik vaku túl erősen villantana, egy ernyőre csíptetett pauszpapírral lehet tovább lágyítani a fényt. Arra számítsunk, hogy a fehéregyensúly csúnyán el fog csúszni, így kizárólag RAW-ban ajánlom a játékot. Csak széljegyzet, hogy bár K10D-n beállítottam az Adobe Camera Raw által javasolt fehéregyensúlyt, mégsem azt a Kelvin értéket mutatta, amit szerettem volna. Érdemes a legelső képnél egy fehérlapot betenni és arról megállapítani a korrekt színhőmérsékletet. Fix vagy nagyon jó minőségű zoomobjektívekkel javaslok működni. Igaz, hogy a fixekkel kicsit nehezebb operálni különféle méretű tárgyak esetén, de ha már van két vakunk, miért akarnánk állványról fotózni?
Egyértelműen kiderült pár napnyi intenzív tárgyfotózás után, hogy ez bizony nem egyszerű munka. Akinek nincs megfelelő berendezése (softboxok, pauszfalak, legalább három vaku), annak ez a történet ugyan nem lehetetlen lesz, de mindenképpen számítani kell arra, hogy rengeteg kísérletezéssel töltött órája lesz benne. Ennek ellenére remek móka és nagyon sokat lehet tanulni belőle - hátha Ti is kedvet kaptok hozzá.
Mint azt korábban említettem, régen szeretnék egy fényerős teleobjektívet (ezért is adtam el több üveget mostanában). A pénz összejött rá, ma elmentem kipróbálni egy Tokina AT-X Pro 80-200/2,8-at. Az objektív nem akart az enyém lenni. Volt szabad másfél órám, rátettem egy monopodra, és a Déli Pályaudvar mellett vonatokat lőttem vele (végigszaladtam a főbb zoom-állásoknál a kerek rekeszértékekkel). Igazi trainspotting volt. Azt kell, hogy mondjam, hogy annak ellenére, hogy az objektív egy aranycsíkos kályhacső, remek optikai tulajdonságokkal bír. Majdnem másfél kiló súllyal és húsz centi hosszúsággal tipikusan az az üveg, ami miatt megbámolják az embert (engem - vagyis a lencsét - konkrétan minden járókelő megnézett magának). De, mint mondtam, az obi nem lett az enyém, mert bár manuálfókusszal nagyon szép rajza van és a súllyal is együtt tudnék élni, de K10D-n erősen fókuszproblémás volt, F/8 alatti rekeszértékeknél folyamatosan a téma mögé állította az élességet. Sajnáltam a dolgot rettenetesen. Azért némi tapasztalat: F/2,8-nál lágy (de használható), F/4-től folyamatosan javul, F/5,6-ra kifejezetten éles. Monopoddal érdemes megtámogatni, mert szörnyen nehéz tud lenni egy idő után. Három nagy tervezési negatívuma: 77-es szűrőmenet (ez a fényerőből adódóan érthető), az állvány-csatlakozó nem vehető le a tubusról (igaz, nem volt zavaró), és a kedvencem, a napellenző, ami nem bajonettes, hanem menetes volt. A tulajdonosa cseles módon vett egy M72-es első sapkát, ugyanis a fordítva feltett napellenzőnek ez a belső mérete. Kromatikus aberrációra enyhén hajlamos, de csak nagy blendenyílásnál.
Este rátelepedtem a netre és megnéztem a hasonló árkategória hasonló üvegeit, köztük a közelmúltban megjelent Tamron SP 70-200/2,8-at. Ráadásul Vaterán elfogadható áron találni is tengerentúli szállítótól, ha eltekintünk a szállítás zsákbamacska-jellegétől... belelkesültem, hogy holnap elutalom a pénzt és rendelek egyet, de a DPreview szerint ez az üveg is fókuszproblémás... Jájj.
A nap csúcspontja pár perce következett be: egy barátom felajánlotta az alig használt K20D-jét kicsivel kevesebbért, mint a fényerős telére félretett pénzmag (jóval alacsonyabb áron, mint amennyiért egyébként meg lehet kapni). Eddig körbevittem a véres kardot, hogy "nem váltok K20D-re, megvárom a frissebb gépet", de most komolyan elgondolkodtam. Tanácsot elfogadok, nem csak Pentaxosoktól... megéri váltani a CMOS érzékelő (K10D-ben CCD van), magasabb ISO, kevesebb zaj (láthatóan, de nem számottevően), 5 MP emelés miatt? Egyszerűen nem tudom. És azt sem, hogy lenne-e szívem eladni a K10D-t bagóért (mert 15.000 expóval és gari nélkül nagyjából 80.000 forintot "ér" - nekem viszont felbecsülhetetlen).
A mai nap tesztgyőztese a születésnapomra Julcsitól ajándékba kapott Garmin nuvi szélesvásznú GPS vevő volt (250w). Imádnivaló darab, nagyon jó kezelhetőséggel (PDA-s GPS cuccokhoz tudom hasonlítani... bármilyen szép is az iGo, kín szenvedés volt a navigáció, főleg ha közben befutott egy naptár memo). Mérete ellenére csekély súlyú, azonnal áttekinthető rajta minden és a közel 5 inches képátló tökéletesen elegendő információt mutat (Szüleimnek 3,5-ös Garminja van, azon valahogy minden olyan zsúfolt). Hiányzott még egy nő az autómba, aki megmondja, hogy merre kellene mennem. :o)
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.
