Ez a kissé amorf, de mindenképpen nagyon érdekes alakú lépcsőház a Pozsonyi úton található (szintén a Fény és forma súgott). Szerettem volna máshogy megvágni, mint ahogy azt Seidner vágta 70 éve, de aztán rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű értelmesen lenyisszantani a felesleget - de azért így is mást sikerült kihozni, mint az "eredeti".Tovább...
Nagyon régóta szeretnék budapesti lépcsőházakat egy csokorba szedni, de mostanában időből sokkal kevesebb van, mint tenni akarásból (ennek is "köszönhető" a blog aktivitásának lefelé ívelő hullócsillaga). Sajnos a Rácz Fürdőben készített képeimre nem kaptam publikálási jogot (akit érdekel, számítógépről megmutizom, bár magát az épület szépségét nehéz bármilyen szinten is visszaadni), így búfelejtés címszóval a múlt héten bekéredzkedtem két lépcsőházba, amelyből az elsőt - a Szalay utcában készültet - alább mutatom meg. Volt egy kis hátszelem Seidner Zoltánnak köszönhetően, aki volt szíves a 30-as években mindkettőt megörökíteni. (A nagy PAM-os logóért elnézést, de ha már úgyis fel kellett vízjeleznem, akkor némi reklámérték gyanánt talán ide is elfér.)Tovább...
Kerek egy hétig meditáltam a kezdeti benyomásoktól vezérelt bejegyzésem felett. Egy hétig ízlelgettem az első élményeket, végül nyomtam egy DEL gombot és elindultam nulláról: a Pentax K-r-t ugyanis akaratlanul is a felsőkategóriás vonalhoz hasonlítottam, így olyan negatívumok kerültek felszínre, amelyeket ok nélkül ragasztanék erre a szerethető, szuper kis vázra. (A negatívumokat pedig így is el fogom mondani.) Nagyon szépen köszönöm a vázat 4lternak és a lehetőséget Mercutionak! Ha a főoldalon vagy, most kattints a Tovább gombra. :o)Tovább...
Takoca pár hete mutatott egy panorámát a hírek szerint hamarosan (vagy már) magánkézbe kerülő (került) Párisi udvarról, amiben volt egy bizonyos szög, ami nagyon megtetszett. Gyorsan elszaladtam meglőni a klisé felvételt a kupoláról immáron halszemmel, szögkeresővel - szóval teljes harci díszben: remélhetőleg nem igazak a pletykák és még sokáig gyönyörködhetünk szabadon a Párisi udvarban.
Eltelt egy egész hónap úgy, hogy nem írtam ide - még a Karácsonyi fejlécet is csak a múlt héten jutott eszembe visszacserélni -, pedig mesélnivaló akadna bőven. A következő napokban gyorsan kitenném az utóbbi hetek fotóanyagát (nem kell megijedni, nem lesz hosszú) és van egy rakás sufniteszt is, ami itt hever hónapok óta megírva, feltöltés nélkül (köztük a kerek egy éve megírt Samyang halszem teszt is, amit annyiszor megígértem már, hogy szégyellem kitenni).Pár hete voltam a Néprajzi Múzeumban fényképezni, e hét elején pedig Decens Pajtásnak köszönhetően a még átadás előtt álló Rácz Fürdőben is megejtettünk egy kört - a képek közlése egyelőre engedélyeztetés alatt áll.Jövő hét elején kapok egy napra egy K-r-t, erről is szeretnék majd egy bejegyzést megejteni, elsősorban a képminőséget szeretném majd górcső alá venni és összehasonlítani a K-7-tel. Szintén a jövő héten várható, hogy a fotós szekrényem egy ritkasággal gazdagodik, de erről majd a maga idejében. ;o) Elsőként álljon itt három kép a Marriott szállóról, még tavalyról. Ha a főoldalon vagy, akkor most nyomj kérlek a Tovább hivatkozásra a folytatáshoz.Tovább...
Kedves Pajtások és Pajtinák!Boldog, békés Karácsonyt kívánok Nektek és Szeretteiteknek! Sok szeretetet kívánok a fa alá / köré / mellé! Illusztráció gyanánt kis képzavarral (a Mikulás szerkó ugyanis pár hete idejét múlta) szeretném megőrizni az utókornak a logót. :o)
Szeretném felhívni a kedves Pajtások figyelmét, hogy tegnap estétől a http://www.csorge.hu címen tanyázó honlapom kafkai metamorfózisának első mozzanatai váltak láthatóvá, amelyet időm szerint több, egyre drasztikusabb lépés fog követni.Tovább...
Ha valaki megkérdezné, meddig szeretnék az életem végére eljutni a fényképezésben (ha egyáltalán életem végéig fényképezni fogok), valószínűleg azt válaszolnám, hogy szeretnék ezredannyira megtanulni fényt képezni, mint Lucien Hervé vagy ahogy mi magyarok ismerjük, Elkán László. A szép hosszú életet élt, csupán három éve elhunyt Mester száz fotójából nyílt válogatás kiállítás a fotóhónap jegyében a Szépművészeti Múzeumban. Azt szerettem volna először írni, hogy azoknak ajánlom, akik szeretik az épületfotókat és az absztrakt fényképezést, de inkább ajánlanám Mindenkinek, akik bármilyen kapcsolatba kerültek a fotográfiával.Tovább...
Ha van kedved és időd, kérlek olvasd el a többi bejegyzést is.