PENTAX K-1 II: KIS LÉPÉS A PENTAXNAK, NAGY TEKERÉS AZ ISO-NAK

Tegnap még nagyon erős késztetést éreztem, hogy írjak néhány keresetlen szót a pletykák margójára, ám ma délután befutott a hivatalos sajtóanyag, amelyet a Ricoh bejelentésével egy időben osztanék meg.

Frissítve: 2018. febru?r 22.

Nagyon nagy meglepetés senkit nem fog érni, kedvenc gyártónk második full frame váza ugyanis "Pentax K-1 II" névre hallgat - ám tudásának tényleges tükrében inkább a Pentax-1 I 1/2 lenne a megfelelő. Maga a váz külsőre tökéletesen megegyezik a 2016-ban bemutatott elődével (eltekintve a két plusz vonaltól a típusjelzés mellett), így erről nem is ejtenék szót - minden kiegészítő, ami a K-1-el kompatibilis volt, probléma nélkül használható a K-1 II-n is.

A változtatásokért fel kell nyitnunk a motorháztetőt: az érzékelő ugyan maradt a régi, ám megkapta a KP zajcsökkentő motorját és a K-70-ben debütált a gyorsító egységet, így már nyugodt szívvel tekerhetjük fel fotózáshoz az érzékenységet ISO 819.200-ig. Tény, hogy a tavalyi teszt során a Pentax KP valóban megette a full frame társát zajteljesítményben, de nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen körülmény (és legfőképpen lelkiállapot) szükséges ahhoz, hogy valaki ilyen magas érzékenység használatára vetemedjen.

Emellett igaznak bizonyult az a pletyka is, hogy a pixelshift-et - aminek működése eddig is a rázkódáscsökkentő (SR) rendszerre épült - még szabadabban, akár kézből is használhatjuk majd. A rendszer a Pixel Shift Resolution System II, illetve a Dynamic Pixel Shift Resolution mód neveket kapta - utóbbi lehetővé teszi a kézből történő felvételek készítését. A sajtóanyag szerint a rendszer

"érzékeli a téma enyhe mozgását a folyamatos felvételkészítés során és így szintetizálja az elkészült nagyfelbontású képeket"

- magyarán szólva megkísérli összeilleszteni azokat. Érdekesség, hogy ha nem sikerül összeilleszteni a képeket, akkor a nem Pixelshiftes RAW fájlokhoz is hozzáférhetünk, vagyis elviekben nem lesz rontott képünk.

A Pentax K-1 II várhatóan áprilisban kerül a magyar boltok polcaira, 619.900 Ft-os ajánlott áron. A történetben azonban van egy csavar, és ez némiképp megmagyarázza a K-1 II létjogosultságát, kisimítva a ráncokat a homlokainkon: a K-1 I tulajdonosok ugyanis 2018. május 21. és szeptember 30. között kérhetik vázaik upgrade-jét K-1 II-re. A váz attól még ugyanaz lesz, ám az alaplapot kicserélik. A Pentax Magyarország szerint az upgrade jobb képminőséget hoz magas érzékenységen, jobb AF teljesítményt és a már fentiekben ismertetett PixelShift II-t jelent. A frissítés körülbelül 150.000 Ft-ba fog kerülni.

Utóbbi információ számomra azt mutatja, hogy a Ricoh egyáltalán nem akart egy nagyszabású új termékbe vágni, egyszerűen csak beletette a már bevált vázába az időközben érkezett új technológiát. Ami a leendő K-1-eseknek mindenképpen pozitívum, hogy a K-1 II nem kerül vészesen többe, mint a jelenleg kifutó előd, csupán 20.000 Ft-tal kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni. Teszt remélhetőleg lesz.

Ti hogy látjátok? Továbbra is szeretős vagy csalódás?

 PIHE, fotó témakörben

MegosztásOldal teteje

« Samyang 85mm F/1,4: nagy fényerejű mosógép, kimaxolva
Bréking! Itt a Pentax K-1 III - minden, amit vártál! »

pentax     pentax k-1     pentax k-1 II    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK