Ahogy a K-1 megérkezett, egy elegáns, ám így utólag bevallva sírós-nevetős lendülettel elkezdtem árulni a csak APS-C-re hajlandósított üvegeket. Olyan objektívektől kellett megválnom, mint a Sigma 10-20/4-5,6 vagy a Samyang 8mm F/3,5 (utóbbi még eladó, ha nem tudnád!), amiket éveken keresztül rajongással szerettem és bár az idő minden kromatikus aberrációt korrigál, komoly gondban voltam, amikor az utánpótlás csapatot feltérképeztem. Nagyjából a Pentax 15-30/2,8 és a Samyang (Rokinon, Bower, satöbbi) 14/2,8 között ingáztam, kicsit azt érezve, hogy kellett a fenének a K-1 (persze magamnak köszönhetem, hiszen tudtam, hogy mit vállalok). Aztán elkezdtem kutakodni a deep weben, gyanús alakokkal találkozni késő éjjeli órákban sötét furgonok által elsötétített sikátorok mélyén és kiderült, hogy van orvosság  a bajomra, ha nem vagyok finnyás annyira, hogy régi vasat tegyek a tűzbe: így lettem tulajdonosa egy szép csapat K-s és M-es üvegnek, amik ma már konkrétan olyan ritkák, hogy gyűjtői darabnak minősülnek. És mivel manuális objektívekről beszélünk, ezzel el is indítanám a "magad Uram" rovatot (a "kézimunka" rovatnév azért mégiscsak túlzás lett volna).

Dimitrov Bojidar megismételhetetlen, örökérvényű és felbecsülhetetlen munkássága (ami valószínűleg egy Pentaxos univerzumban a Galaxis Útikalauzt nagyjából a bestseller-lista második helyére űzné) szerint az SMC Pentax 18mm F/3,5 olyan ritka, hogy néhány évente csak egy (!!!) darab bukkan fel belőle a nemzetközi piacon (ami picit javult, mert jelenleg négyet is találtam erre-arra). Az 1972-es Photokinán bemutatott prototípusból csak évekkel később, 1977-ben lett sorozatgyártás, ami kis keserűséggel átitatott humorral szinte megegyezik a 2016-os Pentax gyártási sebességgel. Viszonylag szép hosszú élete volt, csak 1985-ben vonult nyugdíjba. A 18mm full frame-en azt a perspektívát adja, amit APS-C-n 12mm-es üveggel kapnánk, amit csak azért írok le, hogy ne kelljen fejben számolgatnod (a K-1 frissessége miatt szerintem mindenki visszafelé számol jelenleg), tehát ultra-nagylátóról beszélünk. Csupán egy nagyobb látószöggel rendelkező rektilineáris objektívet tud a Pentax magáénak ebből az érából, a két generációt is megélő 15mm F/3,5-öt, amiből tragikusan a korai darabok voltak a jobbak, a későbbiek egy átalakítás és egy aszferikus lencsetag elvétele miatt pánikszerűen romlottak a képminőség tekintetében.

Maga az objektív a K vonalra jellemzően fém-üveg kombó, ami a rendeltetésszerű felhasználáson kívül pehelysúlya (295 g) ellenére is bármilyen ékelő vagy önvédelmi feladatra is abszolút alkalmas. Meglepően sikerült a mérete (legnagyobb átmérő: 63 mm, hossz: 62 mm), ugyanis a Sigma 10-20mm nagyjából egy túlkokszolt mutánsnak tűnik mellette, amit a gyári edzőtermében 24/7-ben synthollal növesztettek (és hozzáteszem, hogy azért a Sigma sem egy hatalmas darab). A frontlencse elég dudori és bár jelzésértékűen szerepel némi szűrőmenet, méretét sehol nem jelzik, ezért álljon itt, hogy M58-as szűrőket szomoríthatunk rá. Sajnos minden 58-as szűrőm általam ismeretlen helyre vándorolt az idők során (csak az üres dobozok árválkodtak a szekrény alján), ezért egy Cokin szűrőtartóval próbáltam ki, amely meglepő módon nem okozott vignettálást. Sejthető azonban, hogy egy testesebb polárszűrővel már lennének anomáliák, de egyébként is e terén a Pentax sokkal inkább más vonalon szeretett volna a 18/3,5 tulajdonosok kedvében járni: ugyanis a frontlencse mögött négy beépített szűrő (felhős, Y48, O56 és skylight - utóbbi a default) bújik meg fekete-fehér fotózáshoz, az objektívet tótágast állítva pedig egy zselatinszűrő-tartót találunk a bajonettnél - szóval azért annyira nem szabad elcsüggedni.

Szűrőtartó - egy kis kedvesség

A beépített szűrőkészlet alatt a viszonylag vastag, körülbelül 80 fokot forduló fókuszgyűrűvel élhetünk nemi életet, ami alatt megtaláljuk a távolságjelzőt, a hiperfokális skála ZIP-pelt verzióját és a rekeszgyűrűt. A 25 centis közelpont és a végtelen között kemény 2 mm-t nő a tubus mérete. A rekeszgyűrű egyébként az egész jelölések ellenére feles értékeken is kattan, kivéve F/16 és F/22 között, ahol közvetlen a klikk. Aki épület- vagy tájfotózik, annál komoly téttel megjósolható módon a végtelen (1.2 métertől távolabb) és az F/8 (sok fény és kedvetlenség esetén F/11) kombóra fognak begyógyulni a kezelőszervek. Elvileg létezik rá egy PH-S58 sorozatszámú napellenző (eredetileg nem része a csomagnak), de nagyjából sehol nem lehet felfedezni, Bojidar sem tudott róla képet mutatni.

Bár nem lát annyit, mint a Sigma 10-20mm APS-C-n (a Samyang 14mm-ről és a Pentax 15-30mm-ről nem is beszélve), de a perspektíva teljesen rendben van

Mondom: teljesen rendben

A képminőség hozza a K / M vonaltól a kötelezően elvárhatót: a 11 csoportba rendezett 12 lencsetag középen szinte nevetséges élességet produkál, ami a szélek felé drasztikusan csökken. F/3,5-ön nem akarunk majd tájat fotózni és az F/5,6 is csak végszükség-kategória. Ellenben teljesen nyitott rekesszel a képmező közepén is pengeélességet kapunk, tehát kreatívkodni ettől függetlenül minden további nélkül lehet nagyobb blendénél is (a 25 cm-es közelponttal pedig szinte kötelező vicces nagylátós képeket csinálni). A széleket azonban lerekeszelve is torzítja: a részletekkel nincs túl nagy gond, de a sarkoknál egyértelműen megnyújtja a képet egy izmosabb párna-torzítással, amit ráadásul a die hard fotóboltosok is csak vért izzadva tudnak korrigálni. Vagyis igazából egyáltalán nem, mert rettentő érdekes módon az képmező egyik sarkánál erősebb a torzítás, így felemás eredményeket kapunk. Az 5 lamellás blendéből nem fogunk bokeh-világbajnokot avatni, de egy nagylátónak erre nincs is nagy szüksége. F/16-tól kezd veszíteni a teljesítményéből, ami az F/22-es rekeszre feledhetővé válik. A kromatikus aberráció elég jól korrigált, mert ugyan ellenfénynél jelen van, de egy-két képpont erejéig csak, egy laza csuklómozdulattal búcsút lehet inteni a lilás kontúroknak. Lens flare kicsikarható, ha nagyon megkísértjük a Napot, de az esetek többségében nem jellemző. Az összes itt szereplő kép Pentax K-1-el készült, élesítés nélkül (kontrasztosítás és expo-korrekción viszont átestek a produktumok a nagyobb élvezhetőség végett).

A teljes képmező: Pentax K-1 + SMC Pentax K 18mm F/3,5 @ F/8

A képmező közepe, élesítés nélkül

A képmező egyik széle: torz, de még elfogadható

Képmező széle: gigatorz

Kromatikus aberráció

Flare odafent

Mindent összevetve az SMC Pentax K 18mm F/3,5 egy igen ritka állatfaj, ami gyűjtői mivoltán túl simán és magabiztosan használható munkára is, ha túl tudunk lépni a széleken történő erőteljes torzításán. A részletesség azonban lerekeszelve feledteti a nyűgöket, az olyan finomságok pedig, mint a szűrőtartó, egy igen kedves plusz. Aki full frame-ben gondolkodik, annak egy remek alternatíva lehet. Feltéve persze, ha nem gond a manuális kezelés. A 18mm F/3,5 értékét elég nehezen lehet megsaccolni, 150.000 Ft-tól 300.000 Ft környékéig (+vám +ÁFA) lehet találkozni, állapottól és hozzáadott érzelmi értéktől függően.

Szeretem: felépítés, méret, képminőség, extrák
Nem szeretem: szélek torzítása, nehezen védhető frontlencse

Szerencsére néha kifejezetten jót tesz a képnek a párnatorzítás