Az Élet olykor kellemetlen dolgokat tud produkálni, de erre a mai napra inkább a "ritka nagy pofátlanság" fémjel illene. Ma délutános voltam, de anyum felajánlotta, hogy menjek a Polojával dolgozni, ne kelljen a Corolla miatt folyton az útszéli nyerőgépnél dobálni a gurulóst, vagy éppen a parkolóőrőkkel állóháborút folytatni. Munkavégeztével még üvegtechnika előadásra is mentem, ahol a tanár inkompetenciájából kifolyólag szabotáltuk az órát (hogy divatos fogalommal éljek: polgárilag engedetlenek voltunk). Ekkor indult be az események akkor még végeláthatatlannak tűnő láncolata. Julcsáék előtt ugyanis a Polo netovábbot parancsolt az automata váltónak, amely ezáltal nem volt hajlandó P állásból elmozdulni. Telefonálás, trailerhívás. Aki folyamatosan olvassa a blogomat, annak derenghet, hogy alig másfél hete az előző autóm számára találtam hasonló utazómódot. Innentől címszavakban folytatom: trailer elől, hátul a Corollában mi, robogás az óbudai autójavítóba. Megérkezés, helyzetfelmérés, papírmunkázás, Polo leemelése a trailerről. Trailer fullgáz tolat, telibekap egy zsír új Passatot, ami a felismerhetetlenségig törik. Mély lelkiismeret-furdalás és világvége-hangulat. Polo percek alatt megjavul. Hazafelé két autó, két sofőr. Itthon apum ragaszkodik, hogy a Corollával ő állhasson le az ominózus emelkedőre. Corollát a parkoló falán meghúz. Nem nagyon, de hangosan. Szabolcs-szívzuhogás. Vacsora, bor, nyugvás békében. Elhamarkodottan. A mai postával érkezett két boríték az egyik parkolótársaságtól az én nevemre. Az élet pofátlan. Vagy csak én csinálok valamit rosszul?