EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

PENTAX K-3 II: NEM CSAK RÁNCFELVARRÁS

Eredetileg azt terveztem, hogy a Pentax K-3 II tesztet a K-5 viszonylatában fogom megírni, de a kézhezvétel utáni első percben eldöntöttem, hogy semmi értelme nincs összehasonlítani az elődöt az utóddal – fel lehet ugyan fedezni az egyenesági rokonságot, de jó pár generáció választja el őket egymástól.

A K-3 II-t a Pentax magyarországi márkaképviseletétől, a Fotoplus-tól kaptam tesztelésre a következő bejegyzés alanyát képező HD Pentax 16-85mm F/3,5-5,6 ED DC WR-rel (amely egyébként kitobiként is funkcionál, egy pakkban is megvásárolhatóak - de erről majd később).

 

Felépítés és egyedi funkciók

A váz felépítése és használata Pentax-felhasználóknak nem nyújt túl sok izgalmat, hiszen az elődökhöz hasonlóan megkapjuk a szögletesre szabott, szigetelt borítást az összes, a márkára jellemző kötelező alapvetéssel, például a 4.5 fényértékig minden objektívvel működő rázkódáscsökkentést vagy a logikusan rendezett menüket, amiket néhány újdonságtól eltekintve az is tökéletesen első blikkre használni tud, akinek az utóbbi 10 évben nem volt Pentax digitális váz a kezében. Ezeket fel sem sorolnám, annyira hozzátartoznak a Pentaxos élethez.

 

1/15-ös zársebesség kézből, görnyedt pózból felfelé: a Pentax vázak rázkódáscsökkentése (SR) akcióban

 

A beépített vaku, illetve annak hiánya lesz valószínűleg az első szembetűnő változás: a K-3 II a Pentax első váza, amiről lehagyták az egyébként 100%-os lefedettséget produkáló prizma házából kipattanó fényszerszámot, helyét ugyanis a GPS vette át. Valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy hány embernek fog hiányozni az amúgy néha életmentő kisvaku, és hányan üdvözlik a GPS-t, de e változásból következik, hogy a K-3 II nem képes vezetéknélküli vakuvezérlésre, ami valóban fájó pont lehet - az első hivatalos firmware nem is támogatja ezt a lehetőséget. Akinek a kisvaku fontos, annak a legközelebbi elődöt, a K-3-at javaslom beszerzésre.

A GPS a teljes vakuházat elfoglalja, a néhai fényszerszám kipattintására szolgáló gombbal aktiválhatjuk ezt a feature-t. Két fontos felhasználása van: egyrészt fotóink EXIF-jét megtámogathatjuk geotagekkel, másrészt pedig használhatjuk a váz beépített Astrotracer alkalmazását, amely kiváltja az eddig csak külön kapható, vakupapucsba húzható tájolót (O-GPS1). Utóbbit sajnos nem tudtam kipróbálni a tesztelés hetében uralkodó ramaty időjárás miatt, pedig a váz specifikációs listájának talán legérdekesebb tétele. Az Astrotracer továbbviszi a K-7-ben bemutatott kényszerített szenzormozgatást a mesterfokra: a GPS által közvetített földrajzi és időadatok alapján az érzékelő korrigálja a Föld elmozdulásának irányát és sebességét, így az éjszakai égbolt képe nem egy bemozdult kompaktfelvételre fog hasonítani – mindezt 10 másodperctől 5 percig terjedő intervallumú (természetesen Bulb módban történő) felvételek között. Derült időben 20 másodperc alatt kaptam GPS FIX-et, de mint minden hasonló helymeghatározó rendszer esetében, ez 1-2 percre elnyúlhat, ha borult az ég, vagy esik az eső, vagy csak simán magas épületek mellett álldogálunk.

 

 

Szintén a szenzor elmozgatásával kapcsolatos a pixel-shifting eljárás gyakorlati használata. Ezt rögtön az első menüoldalról aktiválhatjuk a „képpontok eltolása” opcióval. Bár már korábban volt szó a P-S eljárásról, nagyon röviden összefoglalva a váz négy különböző szenzorállásból készít egy-egy felvételt, majd ezeket összegyúrva egy részletgazdag, színhelyes produktumot hoz létre. A hagyományos Bayer rendszer használatával minden képpont egy színinformációt hordoz, míg a P-S esetében ez az összes színre kiterjed. Ez az elmélet. A gyakorlatban nagyjából ugyanezt vártam, de nagy különbséget nem tudtam tenni: akár világosban, akár fényszegény környezetben próbáltam fotózni, a kép mindig kellően részletgazdag volt, akár bekapcsoltam a P-S-t, akár nem. Az alábbi kép RAW-ból egyenesen konvertált, mindenfajta manipulációtól mentes. KItaláljátok, hogy melyik a természetes és melyik a pixel-shiftelt?

 

Spoiler: a bal oldali a természetes, a jobb oldali a pixel-shiftelt kép

 

A korai Pentax DSLR vázak rákfenéje mindig a lassú autofókusz volt, és bár a K-7-től folyamatosan javuló tendenciát látunk, a K-3 II az első gép, aminél nem volt olyan érzésem, hogy bármiben is elmaradna az élességállítás a konkurenciától: gyors, pontos, érzékeny. Egy egész kis kezelőszerv-csoportot kapott a fókuszálás a váz elején: az AF / MF kallantyú feletti AF Mode gomb segítségével a felső LCD-n választhatjuk ki a számunkra szimpatikus autofókusz módot és az aktív pontok számát, ami a K-3 II esetében szépen meggyarapodott, szám szerint 27 pontot kapunk, amelyből 25 darab magas érzékenységű. Ezeket az AF Mode gombbal redukálhatjuk tetszés szerint. Amit viszont érdemes tudni, hogy a lassú motorral szerelt objektívek nem fognak szupergyorssá változni csak azért, mert a vázban érzékenyebb az AF motor - a Tamron 70-200/2,8 ugyanolyan lomha és bizonytalan volt sötétben, mint bármilyen másik vázon, annak ellenére, hogy a K-3 II élességállítása -3 Fé-ig is használható.

 

A váz bal oldalán lévő gumiborítást szerintem nagyon ritkán tépi fel az, aki nem használ USB-t és HDMI-t, de érdemes megemlékeznünk arról, hogy a K-3 II USB 3.0-ás csatlakozást tudhat magáénak. A másik oldalon az elrendezés nem változott, a két SD kártyafoglalat alatt a vezetékes távirányítóval erőszakolhatjuk meg a fényképezőgépet. A kártyákat mindenféle felállásban munkára foghatjuk, de ha úgy döntünk, a második slotba dughatunk EyeFi vagy Flucardot is, így rögtön WiFi-n továbbíthatjuk az elkészített anyagot a hálózaton keresztül.

A váz háta a K-3-hoz képest csupán egy apró kozmetikázáson esett át: a sokat kifogásolt RICOH logó eltűnt az LCD alól. Apropó, LCD! Az 1037 pontból álló 3.2”-es levegőréteg nélküli kijelző gyönyörű, nagyon szépen megítélhető az elkészített fotó minősége akár erős fényviszonyok között is. Fotózás közben most már négy különböző nézetet is kiválaszthatunk, ha éppen nem a kikapcsolt LCD-t preferáljuk. A videó rögzítésére szolgáló gomb már a K-3-ban is a kereső mellé került, konkrétan az első fotózás alkalmával nem sikerült összebarátkoznom az elhelyezéssel: portréállásban könnyedén be lehet nyomni homlokkal (és igen, lehetséges, hogy a fejformám itt erősen beleszól a kritika létjogosultságába). A videó továbbra is Full HD és változatlanul manuális kezeléssel 24-25-30p vagy 50-60i kockasebességekkel operálhatunk.

 

Képminőség, teljesítmény

A képminőséget a marketing mindig megapixelekben méri, és néha a gyártókkal is elszalad a ló az adott helyre beszuszakolható képpontok számát illetően. A K-3 II, csakúgy, mint elődje, 24 milliót kapott egy 23.5 x 15.6 mm-es felületen, amelyből szinte a teljes tartomány effektív (24.71 megapixelből 24.35 megapixelt jelenít meg). Mivel 15 megapixelnél lélekben elvesztettem a harcot a megapixel-háborúban, félve vettem a kezembe a K-5 után a K-3 II-t – alaptalanul. A 24 megapixel szuperül muzsikál és bár a fizika törvényeit nem lehet becsapni a zajteljesítmény tekintetében, de megfelelő fényviszonyok mellett ISO 6400-ig kellően részletgazdag fényképeket készíthetünk.

És itt egy huszáros vágással át is térnék a zajra. A képzaj a fotográfia utazó aspektusa – ezért nem is szeretnék állást foglalni arról, hogy mi meddig használható, ellenben mutatnék egy félhomályban készített ISO-sort 100 és 51.200 között. (Az állásfoglalás hiányát csupán annyival tűzném meg széljegyzetként, hogy emlékezzünk vissza a 9 évvel korábbi K10D ISO1600-as zajára, pedig az csak 10 megapixel volt és adjunk hálát, hogy a Samsung és a Hoya nem nyírta ki kedvenc márkánkat akkor.) Az alábbi sor állványon készült, RAW-ból egyenesen konvertált képekből 100%-os kivágásban, manipulációtól mentes. Az ablakra mértem fényt, ezért tartalmaz világos és sötét részeket - talán így a legkorrektebb felmérni a zajosodást.

ISO 100

ISO 200

ISO 400

ISO 800

ISO 1600

ISO 3200

ISO 6400

ISO 12 800

ISO 25 600

ISO 51 200

 

A fehéregyensúlyra nem térnék ki bővebben, mert bár a végletekig finomhangolható és nagyon jók a presetek is, de az AWB is kiválóan működő beállítás volt. Megjegyzem, számomra a K-5 is tökéletes (megjelenése óta használom), annak ellenére, hogy néhány márkatársam panaszkodott lilás-zöldes elszíneződésre.

Kipróbáltam a HDR módot is, ami jócskán megszelidült a K-7 túlszaturált, szellemképes szörnyűsége óta: kellemes, természetes eredményt produkál, ha nem telepszünk rá túlságosan a magas fokozatokra. Ráadásul már RAW-ban is elmenthetjük a végeredményt, így esélyünk van veszteségmentesen tovább finomítani.

 

Vázon belüli HDR, alacsony fokozaton

 

A dinamika a K-5 óta a Pentax vázak erőssége és bizony a K-3 (II) sem marad el a várt szinttől: azt hittem, hogy az augusztus 20-i tűzijáték éjjelén a teljesen sötét környezetemet nem lehet majd felhúzni, ha a rakétákra és a reflektorokra mérek fényt. Pedig de - ráadásul minimális zajosodás mellett.

Ilyen volt...

...és ilyen lett ugyanaz a kép

A felhúzás után ilyen zajt produkál, ami ekkora módosításhoz képest elenyésző (100%-os kivágás)

És még egy kép a dinamikához, párhuzamba állítva az érzékenység-sorban látható félhomályhoz, kézből fotózva, ISO 400-on

 

Személyes vélemény

Azt gondolom, hogy a K-3 II már a K-5 tulajdonosokat is megmozgathatja, hiszen kellő mennyiségű, mindennapi életben használható újdonságot vonultat fel ahhoz, hogy eltöprengjünk a cserén. A jelenlegi K-3 használókat - hacsak a csillagkövetés nem fontos - egészen biztos, hogy nem fog elcsábítani.

Kinek ajánlanám a vázat? Elsősorban haladó amatőröknek, akik olykor-olykor megrendelést is teljesítenek, illetve mindazoknak, akik számára fontos a magas elvárásoknak megfelelő fényképek készítése.

Meglepő módon reálisan sikerült beárazni, hiszen a 300.000 Ft körüli árcímkével jó ár-érték arányt képvisel – emlékeim szerint az utóbbi felsőkategóriás APS-C generációk közül a K-3 II eddig a Pentax legkedvezőbb bevezető árú terméke. A Fotoplusnál kipróbálhatjátok, érdemes kikérni a vitrinből és megtapizni: a K-3 II ugyanis nem csak egy nagyon klasszul sikerült arcplasztika eredménye, de egy minőségi munkához készített minőségi felsőkategóriás fényképezőgép.

 

Augusztus 20-i tűzijáték, Pentax K-3 II @ ISO 100, 10 sec + Tamron SP 70-200mm F/2,8 @ F/8, 200mm

 PIHE, fotó témakörben


  k-3     k-3 ii     pentax    

Ide kattintva közvetlenül a bejegyzés Facebook témájához ugorhatsz, ahol elolvashatod a Többiek hozzászólásait is.


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK

Nincsenek hozzászólások? Nézd meg a bejegyzés Facebook oldalát is! 2012 óta a hozzászólásokat kizárólag Facebookon bonyolítjuk.