COROLLA, CSAPÓ KETTŐ

Tartozom egy vallomással. Titkon egy, az emberiség elleni bűntettet elég perverz módon kimerítő tüchtig kis megemlékezést szerettem volna összecsapni az új négykerekűmről, méghozzá olyan részletességgel és szellemességgel, hogy Winkler Robit azonnal nyugdíjba küldi a totalcar csapata. Aztán a kezdeti eufóriából lassan visszapofozva magam a valóságba, rájöttem, hogy messze estem én a szellemesség fájától, no meg az autóiparnak csak egy bizonyos szegmensével volt szerencsém testközelbe kerülni, az is valamiféle felületkarcolgatás gyanánt. Így inkább csupán néhány impulzust vezetnék tovább elektronikus formában, hátha valaki éppen most venne használt autót és kedvet kap.


Az autó szép: kívül is, belül is. Külsőre ismerősek lehetnek bizonyos jegyek, inkább egy japós megoldás az ötös Golf-ra, mint valami nagyonkorollás dolog. Aki szép Corollát szeretne, az úgyis megveszi a 2007-es sedan modellt. Bár a legmagasabb, Sol felszereltséggel vásároltam, elképzelhetőnek tartom, hogy a Terra és a Luna változatok is izgatóak tudnak lenni az utastér láttán. A kevlár textúrájú krómozás és Toyotától el nem várható módon fém részek és varrott bőr hirtelen látványa olyan módon tudja megdöbbenteni az embert (mármint azt a fajtát, aki sokat ült Toyotában és ismeri a nagyon jó minőségű, de kifejezetten ocsmány és unalmas műanyag elemeket), hogy a fedélzeti bizbasz vagy a számomra teljesen újdonságnak számító optitron műszerfal fel se tűnik. A hifi hat hangfalból áll.. hát, inkább nevezném jónak, mint nagyon jónak, de ahhoz képest, hogy gyári cucc, egészen jól szól. Ergonómiailag teljesen rendben van a belső tér, leszámítva a középkonzol felső részén tanyát vert CD lejátszót, amihez komoly kézügyeséggel és hajlékonysággal lehet csak eljutni - ezt igyekszenek feloldani a kormányról vezérelhető rádió és CD kezelőszervei, amik kapcsolgatása az első két nap után elég durva izomlázat okozott a hüvelykujjam tájékán. A könyökömön látható enyhe bőrpír jelzi, hogy a kardánbox létezése továbbra is szokatlan jelenség, mivel ez az előző gépről hiányzott. Az elektromos ablakokat vezérlő gombok nagyon kultúrmérnökösek, bár még nem sikerült olyan ülőpozíciót elfoglalnom, hogy ne kelljen teljesen behajlítani a karomat az elérésükhöz. Az ülések kényelmesek. Hátul teljesen korrekt mennyiségű hely van három embernek, utánuk pedig egy kellemes méretű csomagtartó, nagyjából két-három hullának (szigorúan derékban szétfűrészelve).


A teljesítménye egészen jó az 1600 köbcentihez mérten, a 112 ló kellemes dinamizmust biztosít, bár bevallom, hogy a RAV4-em jobban gyorsult úgy 4000 fordulatig - felette a Corolla győz, nagyon szépen ki lehet préselni a magas fordulatszámból a rejtett tartalékokat is. A szigetelés teljesen rendben van, kifejezetten csöndi. Autópályán még nem mentem vele, de szerintem majd csak Németországban fogom meghajtani igazán - Corolla tulajok elmondása szerint 170 km / h felett már lehet hallani a futómű és szélzajt, 200 km / h körül pedig már eszeveszett igyekezettel kell túlordítani a motor zaját. Csak széljegyzet: a RAV4-em 140 km / h körül olyan motorhangot engedett az utastérbe, hogy egy Budapest - Zamárdi táv alatt a diskurzus a tőmondatok terén ki is merült. A kasztni brutálisan merev, és az egész autó nagyon valószínűtlenül tapad az útra, ami azt eredményezi, hogy nagy sebességgel is be lehet venni nagyobb kanyarokat. A váltó toyotás: sportosan rövid az útja, határozottan kell vele bánni, de mindent összevetve okos szerkezet és nagyon kézreesik. A kézifékkel nem vagyok kibékülve: elhelyezése miatt könnyen beleszalad a kardánboxba, ahonnan csak Chuck Norrist lealázó mozdulatokkal lehet kiboxolni és nem is valami erős, bár itthon egy 50 fokos emelkedőn parkírozok vele, ami gondolom nem szolgál a kívánt hatás javára. A fék dinamikus, biztonságos és csak satuféknél kenődik fel az asszony a szélvédőre. Akkor viszont nagyon. A fogyival kapcsolatban állítólag a férfiak büszkeségből szoktak hazudni, ezt én most itt megtörném: a szóróanyagon a kombinált fogyasztás 8 literről regél, a fedélzeti ámítógép nekem kereken 10 litert mutat a városi dugóban - gondolom autópályán lehet tartani a 6 litert, és így korrekt a 8 kombinált. Csak megjegyzem: ez a RAV4-es értékeknél kerek 5 literrel kevesebb, és bár ez így se kevés, mégsem kell privát benzinkút felállításába invesztálni.


Tehát, egy hét impulzus után: az autó nagyon tetszik, sokkal több van benne, mint amit elvártam egy Corollától. Az igazi tapasztalat amúgy is csak évek alatt fog kialakulni a gépről, úgyhogy népítélet helyett röviden és tömören: bátran ajánlom mindenkinek, aki alsó középkategóriás autót keres.

 PIHE, autók témakörben

MegosztásOldal teteje

« corolla
pofátlanság »

corolla    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Julcsa

Khmm..... háp