NEM A TE NAPOD

Gyanítom, hogy Sváby Andris könnyező szemekkel csapkodta volna a térdét, ha a mai napomat nyomon követi. És bár nem jött értem egy zöld ufó sem (ezzel minden előzetes várakozásomat alulmúlva és űrt hagyva a korahajnali órák tettlegességben bővelkedő ZS-kategóriás filmremekei közötti üresjárati időben), és egy dínó sem szabadult ki az elmúlt hónap három dzsurasszikparkjából sem, de azért valljuk be: Szabolcs, ez ma nem a te napod volt. Én ennek azért nem örültem annyira.

Mára volt prognosztizálva az autóeladás (- vétel) első szakasza, miszerint megnézem az újat és megmutatom a régit. Tőlem el nem várható módon teljesítettem a reggeli felkelést, ugyanis nyolckor már a kocsit súroltam nagy igyekezetekkel a fényes siker reményében. Fél órával később már az őrület határát súroltam. Aki olvasta vagy látta Stephen King egyik alapozó klasszikusát, a Christine-t, az körülbelül tudja, hogy milyen egy autó, amikor úgy igazán bedurran az agya. A RAV4 ezt túlteljesítette: már glancolt szerkóban, séróbáró hajzattal és arcomra fagyott filmsztár-mosollyal - annak tudatában, hogy az autókereskedésben egy hölgy csücsül -, zuhantam be az ülésre, amikor hopppp... autó nem indul!! Kicsit lettem csak ideges. Nézem a műszerfalat: minden működik, csak gyújtás nincs. Akkor kezdtem el igazán gyanakodni, és jöttem rá a megoldás kulcsára: kéremszépen, nincs itt semmi turpisság, egyszerűen csak az indításgátló teszi a dolgát, vagyis meggátolja, hogy elinduljak. A pillanatragasztó, amellyel az immobilisert tizenéve házasították össze az egyik panellel, úgy gondolta, hogy a mai szürke reggelt választja az elválás szomorú pillanataihoz: némi telefonálgatás, oknyomozás, visszafogott - inkább csak gondolati síkon megfogalmazott - káromkodás, aztán csavarhúzóélesítés, műszerfalbontás... és hoppá!, kiáltott volna fel Fábry művészúr, ha arra járt volna: meglett az eltűnt ketyere valahol a kábelrengetegben.

Némi pillanatragasztózás (az ember azt gondolná, hogy 26 év alatt meg lehet tanulni az efelé ragasztók helyes használatát, így elkerülve a bőrfelület hozzáragasztását nemkívánt tárgyakhoz... ám ez nekem azóta se sikerült valahogy), pötty önrestaurálás (glanc cucc, szálrafésült frizkó, sztármosoly) és már indulok is. Természetesen címet nem vittem magammal. Valahogy megszoktam, hogy mindig odatalálok, ahová indulok, csak azt vagyok hajlamos elfelejteni, hogy kevésszer járok ismeretlen környéken. Például azt tudom, hogy hol a Mogyoródi út... na de a fene se gondolta volna, hogy ilyen hosszú! Közben persze elkezdett esni az eső, maszatolós stílusban festve vissza szürkére az amúgy kék autót, így alapjaiban végezve a szépnek nem mondható kocsimosással, amelyet reggeli activityként végeztem. Idősek is elkezdhetik.

Amikor az ember azt gondolná, hogy több meglepetés már nem érheti, kezdődött az igazi kálvária: kiderült néminemű adalékinformáció a saját és a más autójáról. A sajátomról az derült ki, hogy fiatalabb, mint gondoltam, de sajnos többet is volt törve, mint azt sejtettem. Így jár az, aki használt autót vesz. A kiszemelt autó is sérült, de csak olyan hölgyvezető-szinten: kis parkolási horzsolások erre-arra. Belül viszont csodaszép. Optitron-műszerfal, bőrözés mindenhol. Ha nem lenne olyan kívülről, mint amilyen, akkor már boldog Corolla-tulajdonos írná ezt a blogpostot, feledve a mai bénázásokat. De nem. Végpoénként egy egészen lazának indult gombnyomással sikerült eltűntetnem a mai napot apró részletekig cizelláló meseestemet. Belátom, nem megy ez ma nekem. Asszem elmegyek aludni. Jó éjt!

 PIHE, autók témakörben

MegosztásOldal teteje

« dilemma
a körülmények áldozata »

harcosok klubja     rav4    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK