EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

PENTAX TERMÉKFRISSÍTÉS ÉS DESIGN

Nem szeretnék léggömbhámozással kezdeni és tömeghisztériával folytatni, így egy kizárólag saját elgondoláson alapuló kis képsort osztanék meg a Pentax felső-középkategóriás vázairól időrendi sorrendben. (A képek nem méretarányosak.) Nagyon érdekes, ahogy a termékek kiadása alakul, szinte ugyanazt a termékciklust tartják végig és kialakításban is párosával járnak a gépek (a belépő vázakat azért nem foglaltam be, mert azok designban és időpontban szinte mindig követik vagy megelőzik a felsőbb kategóriát). Ha most a főoldalon vagy, több a Tovább gomb után jön.

A koncepció a következő: a vázak párban járnak és a sikeresebb széria két évig, a ráncfelvarrás egy évig van gyártásban.

Az *ist szériával kezdeném, 2003 / 2004-ből, ami önmagában az első kakukktojás, hiszen talán a D-t leszámítva nem volt középkategóriás váz abban az időben, viszont született egy rakás belépő klón DS, DS, DL, DL2 néven nagyon rövid intervallumban, amik a D CF-kártyás rendszerét cserélték le és tartalmaztak apróbb módosításokat. Ezen a szérián megfigyelhető némi evolúció, a berakott DS2 fotója már nagyon közelít a K10D-hez. A 2006-2008-ig élő K10D-t egy évig követte a K20D-vonal, ami nálam ráncfelvarrásnak (CMOS érzékelő, LiveView, stúdióvaku-csatlakozás) számít.

A következő vonal a K-7 / K-5, ami megint kicsit kivétel, mert a ráncfelvarrás volt a sikeresebb a K-7-tel szemben, így itt a dátumok megfordulnak. Ha következetesek vagyunk, akkor idén a K-5 utódot kap, ami jó esetben 2014-ig lesz velünk, majd egy kicsit módosítva, ugyanazzal a designnal 2015-ben lesz egy testvére.

Átemelve a valóságba, a K-01 és a K-30 fölé egy K-3-at várok idén. Az, hogy lesz-e full frame, számomra a "van-e értelmes élet a Földön kívül" kategóriába esik, avagy biztos van (lesz) és idővel rá is bukkanunk (meg is kapjuk). A 645D eladások szerintem bíztatóak, annak ellenére, hogy közel 2 millió forintért a piac nagyon kicsi szeglete vesz fényképezőgépet, és ha Japánban egy Leica-kockás vázzal is bepróbálkozna kedvenc gyártónk, nyilván sikere lenne, amiből itt, Európában is profitálhatnánk (vagy lenne egy remek indokunk, hogy miért gyűjtünk távolkeleti nyaralásra).

 PIHE, fotó témakörben


  pentax     


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Solar Eclipse

na most várok akkor még kicsit a K5-tel :) pedig már tényleg rendeltem volna :)

 2      

Pihe

Ha olcsón szeretnél K-5-öt venni, akkor szerintem hamarosan itt az ideje a rendelésnek. Ha az utódra vársz... akkor gyűjts még egy picit. :o)

 3      

Solar Eclipse

megvárom mit tud az utód :) amugy az előző gépek termék ciklusát figyelve már kint kéne lenni az újnak szóval legkésöbb photokina igaz az még nagyon messze van :(
és szerintem a legolcsóbb akkor lesz amikor tényleg kifutó modell lesz :)