Miután felébredtünk az előzőleg már említett, térképen is csak jelzésértékűen jelölt helyen (ahol konkrétan egy éjszaka után a képregénybeli Farkas is Prérifarkasként ébredne), nekivágtunk Mont-Saint-Michelnek. Ezt a kolostort egy sziklára építették, ami éjszaka a dagállyal egy önálló szigetté változik, majd nappal a tenger visszavonul és ismét száraz lábbal át lehet kelni. Ez azért vicces egyébként, mert a nem kevés túristának a parkolóhelyet is a tengertől veszik el (így aki kiszáll, annak gumicsizma + makróobjektív ajánlott a tengeri növények szárazon való lekapására), aminek egyetlen hátulütője, hogy aki a dagály kezdetéig nem távozik, annak szó szerint elúszott az autója. A kolostor alatt egy egyetlen utcából álló falucska van, amiben meglepő módon laknak - nyilván ott a "lányom, a dagályra itthon legyél!" szabály működik. A kolostor háta pedig már a Csatornára néz, ami azért nem ronda látvány innen (én ezt eddig mindig éjszaka láttam, kompról).

Mont-Saint-Michel után kiruccantunk az útikönyvünk által ajánlott Bourgoises-ba, ahol egy ígéretes kastélyt láttunk - volna. Ez egy igen költséges és rövid látogatás volt, ugyanis a kastélyból összesen négy szobát mutattak meg (itt hangzott el a régebben már említett "der vöz számszing röng vid dö blöd" mondat is). A kastélyban viszont laknak, így láttunk egy kutyasétáltatást (illusztráció alább), illetve egy madárreptetést. Betévedtünk az igen diszkrét méretű állatkertbe is (megszámlálhatatlan mennyiségű bentlakóval), de végül az éhség kihajtott. Kocsiba ültünk és Rennes, Bretagne fővárosa felé vettük az irányt.