EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

KICSIBEN NAGYOK: SMC PENTAX DFA 100MM F/2,8 MACRO VS. SIGMA 105MM F/2,8 EX DG MACRO

Érdekes összehasonlításra volt lehetőségem (még párszor meg fogom köszönni Tudjukkinek, hogy ellátott a hetekben játékszerekkel), amikor a Pentax DFA 100mm F/2,8 Macro-t a polcomról levett Sigma 105mm F/2,8 EX DG Macro mellé tettem (utóbbiról itt írtam korábban). Azért is volt érdekes, mert bár mindkettő 1:1-es leképezést produkáló makróobjektív, üvölt a látványról, hogy ezt a két tojást bizony nem hogy nem egy tyúk tojta, de még csak nem is egy nyelvet kotkodáló baromfikról van szó. Ha érdekel miért, olvass nyugodtan tovább.

Frissítve: 2010. március 19.

Felépítés

Amikor Mercutio a kezembe nyomta a Pentax 100-ast, az első mondatom ez volt: "de kis aranyos!" És tényleg: a Sigma javára több, mint 100 g anyag és majdnem két centiméter többlet szól. Ha azonban megnézzük az objektívek felépítését, rögtön kiderül, hogy miért testesebb számottevően a Sigma a Pentax mellett: amíg utóbbi 9 lencsetagot tartalmaz 8 csoportban, addig a Sigma 11 taggal büszkélkedhet 10 csoportban - kész csoda, hogy ezt a 97mm magas tubusba sikerült a mérnököknek belegyömöszölniük. Mindkét objektív 8 blendelamellával bír, a közelpont a Pentax esetében 30 cm, a Sigmánál 31 cm. A felépítési eltérések azonban itt még egyáltalán nem merülnek ki. A Pentax, bár kisebb és könnyebb, a műanyag borítás miatt kevésbé bizalomgerjesztő (és valószínűleg kevésbé tartósabb is hardcore használat mellett), mint a Sigma. Ellenben a Pentax mellett szól az M49-es szűrőmenet (Sigma: 58mm) és a Clamp kapcsoló, aminek elhúzásával rögzíthetjük a fókuszt. A Sigmánál az automatikus élességállításról kézi fókuszálásra a megszokott shotgun-módszerrel válthatunk, vagyis a fókuszgyűrű érzékelősíkkal merőlegesen történő cibálásával, ami természetesen azonnal elviszi a beállított élességet. A Pentax Quick-shift objektív, amely lehetővé teszi az AF kézi korrekcióját. (Köszönet Tabnak a kiegészítést!) Sajnos a Pentax 100/2,8-on nem találunk fókuszlimitálót, a Sigmán igen. Továbbá nem tetszett, hogy a Pentax-szal kicsit nehézkes volt a fókuszálás függőleges helyzetben (ragadt a fókuszgyűrű), valamint hogy az élességállító gyűrűt tovább tudtam forgatni, mint a két végpont. Mindkét objektív jelentősen megnő, mire eléri az 1:1-es leképezésnél használatos nagyítást - a tervezésben itt a Pentax volt számomra a nyerő, mert a napellenzője nem menetes (a Sigmáé igen), hanem bajonettes és teljesen kitekeredve sem látszik ki a frontlencse a napellenzőből. A Sigma itt csúnyán elvérzik, a napellenző használhatatlanul ül fel a frontlencse elé és indul el a nagyvilágba nagyobb nagyításoknál (összesen kétszer használtam két év alatt a Sigmán napellenzőt, egyszer hóesésben, egyszer pedig esőben - a frontlencsét az elemek ellen védeni vele tökéletes). Szintén itt kell megjegyezni, hogy a Sigmánál képtelenek voltak kétoldali menetet vágni, így nem lehet a napellenzőt fordítva a tubusra tekerni, amíg a Pentaxnál a bajonettbe kellemesen csavarodik be egy mozdulattal a napellenző. Gyakorlatilag azt tudnám mondani, hogy a két objektívből egy tökéletes tervezést lehetne gyúrni a Sigma robosztusságával és a Pentax innovációjával.



A Pentax DFA 100/2,8 Pentax Z-1 vázon - kattintással a kép nagyobb lesz



Autofókusz

Az AF sebességét és pontosságát hasonlónak éreztem mindkét objektív esetében, használati előnyt a Sigma élvez a limitálóval - ez a tubuson elhelyezett kapcsoló felel a végtelen és 1:2, illetve 1:2 és 1:1 közötti fókuszpont keresésének bontására. Gyors mozgású témánál nagyon hasznos a limitáló, 1:2 és 1:1 közötti leképezésnél manuálisan fókuszálnék, de azért a Sigma ezt beépítette. A Pentaxon nincs ilyen kapcsoló, de mint említettem, a váltás sokkal jobb MF és AF között, hiszen egyrészt rendelkezésünkre áll a Quick Shift, másrészről pedig - ismét Tab pontosítása nyomán - a Clamp kapcsoló fixálja a fókuszt, ekkor viszont nem ajánlott a fókuszgyűrű macerálása. Ez sajnos a Sigmánál a már fentebb említett módszerrel nem valósítható meg ilyen formában. Ezt a pontot kezelhetőség szempontjából a Sigma javára írom.



Sigma 105/2,8 vs. Pentax DFA 100/2,8 - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma 105/2,8 vs. Pentax DFA 100/2,8



Optikai tulajdonságok

Ember legyen a talpán, aki rajz tekintetében szabad szemmel bármilyen különbséget is észrevesz a két objektív között! Mindkettő iszonyat éles és részletgazdag. A teljesség kedvéért a Photozone méréseire támaszkodom a felbontóképességgel kapcsolatban - itt is felemás eredményt fogok hirdetni. A Sigma F/2,8-on sokkal jobb eredményt produkál, ez számszerűleg 1954/1817.25 (közép / sarkok) LW/PH (vonal szélesség / képmagasság), szemben a Pentax 1855/1804 LW/PH-jával. A Pentax kicsit később is élesedik, egy blendényivel le van maradva optimális teljesítményben a Sigmától (a Sigma F/4-en már éles, a Pentax csak éledezik, ellenben F/8-on a Pentax élesebb, mint a Sigma), ez a lemaradás azonban csak rajzlapon hátrány, matematikailag előny. Mindkét objektív F/5,6-on rendelkezik a legnagyobb felbontóképességgel, így ez lehet az összehasonlítás legjobb alapja: a Pentax itt egyértelműen maga mögé utasítja a Sigmát a maga 2194/2125.5 LW/PH-s értékeivel (Sigma: 2122.5/2047.25). A felbontóképességen túl azt vettem észre, hogy extrém világítási körülmények között a Pentax csúnya kromatikus aberrációra hajlamos teljesen nyitott rekesznél, amíg a Sigma ezt elhanyagolható mértékben teszi. Számomra a Pentax kontrasztosabb képet adott, mint a Sigma, bár ez csak egymás mellé téve mutatkozik meg, semmilyen módon nem tudnám megkülönböztetni egymástól a kettőt - csak színben. A Sigma, érdekes módon, melegebb színeket eredményezett teljesen megegyező körülmények között, mint a Pentax. Mindkét objektív Leica kört rajzol, így filmen vagy full frame-en is nyugodt szívvel használhatjuk.



Sigma 105/2,8 kromatikus aberráció @ F/2,8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Pentax DFA 100/2,8 kromatikus aberráció @ F/2,8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma 105/2,8 bokeh @ F/2,8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Pentax DFA 100/2,8 bokeh @ F/2,8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz



Tesztképek

Az alábbi tesztképeket izzófénynél készítettem, állványra pakolt K-7-tel, egész rekeszértékeken F/2,8-tól F/16-ig, manipulációmentesen RAW-ból JPG-be való hívással. Az összes utómunka a színhőmérséklet korrigálása volt a Sigma esetében. A teljes kivágást mutató képek 800 pixel szélesre kicsinyítésénél bicubic sharpen algoritmust használtam, további élesítés nem volt. A 800 px * 400 px méretű 100%-os kivágások az élesreállított területről nem láttak semmilyen utómunkát.



SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/2,8 - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/2,8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/4 - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/4 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/5,6 - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/5,6 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/8 - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/16 - kattintással a kép nagyobb lesz




SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 @ F/16 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/2,8 - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/2,8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/2,8 - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/4 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/5,6 - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/5,6 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/8 - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/8 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/16 - kattintással a kép nagyobb lesz




Sigma EX 105mm F/2,8 @ F/16 (100% crop) - kattintással a kép nagyobb lesz



Széljegyzet

A bejegyzésnek van egy aktualitása is: az objektívek egymásnak engedésével egy időben jelentette be a Pentax a DFA 100/2,8 Macro továbbfejlesztett változatát, amely teljes nevén SMC Pentax DFA 100mm F/2,8 Macro WR néven fog a boltok polcaira jutni. Egyelőre csak specifikációkkal találkoztam, ezek arról számolnak be, hogy optikailag azonos lesz a felépítése a tesztelt példánnyal, a változások sokkal inkább a kialakításban keresendők: egyrészt fémburkolatot kapott (nagyon hasonlít a Limited elsőosztályú felületkezelésére), másrészt - és itt a hangsúly -, a WR osztályú szigetelést kapott. A WR egy fokkal gyengébb, mint a DA* objektívek szigetelése, azonban fröccsenő víz, por és pollen ellen tökéletesen védenek (ha belegondolunk abba, hogy egy makróobjektívnél ezek mennyire fontos szempontok, biztos befutó lehet a vetélytársakkal szemben). Egy érdekes újítással is találkozhatunk a blende körül: a hírek szerint ez lesz az első Pentax objektív, amelynek lamellái minden rekesznél tökéletes kört formáznak. Nagyon remélem, hogy a Pentax felfedezte a régi objektívek leporolásának lehetőségét, hiszen az FA és DFA fixek híresen jó minőségűek, és kis optimalizálással megoldanák a jövőbeni (esetleges / kérdőjeles / suttogott / remélt / utált / imádott / satöbbi) full frame vázzal használható objektívpark kérdését is.




Népítélet

Nagyon könnyű egy objektívről csupán pár tényező alapján bármilyen ítéletet hirdetni és nagyon nehéz két rendkívül hasonló képminőséget produkáló, azonos célra tervezett objektívről egyértelműen kiválasztani a jobbat. Nagyon sajnálom, hogy a harmadik kihívót, a Tamron 90mm F/2,8-at nem tudtam mellétenni, talán egyszer a jövőben ki tudom bővíteni ezt a bejegyzést. Ha csak a Pentaxot és a Sigmát nézzük, nagyjából orvosolják egymás hiányosságait, így a kettőből egy nagyon komoly, jó tervezésű, hibátlanhoz közelítő üveget gyúrhatnánk - nem is nagyon szeretnék egyértelmű nyertest vagy vesztest megjelölni, inkább egy táblázatban összegezném a fontosabb tudnivalókat. Ami azt illeti, én mindkettőre kitettem az "ajánlott" táblát. Ezt csak a hamarosan kiadásra kerülő Pentax WR objektív változtathatja meg.


Pentax DFA 100mm F/2,8 Macro Sigma 105mm F/2,8 EX DC Macro
Formátum 35mm 35mm
Gyújtótávolság 100mm (ekv. 150mm) 105mm (ekv. 157.5mm)
Bajonett Pentax KAF Sigma, Canon, Nikon (D), Sony / Minolta, Pentax KAF, Four Thirds
Tömeg 345 g 460 g
Méret 67 x 81 mm 74 x 97 mm
Szűrőmenet M49 M58 (M77 a napellenzőn)
Napellenző Van, bajonett Van, menetes
Felépítés 9 tag 8 csoportban 11 tag 10 csoportban
Lamellák száma 8 (kerek) 8 (kerek)
Rekeszgyűrű Van (F/2,8 - F/32) Van (F/2,8 - F/32)
Fókuszmotor Csavarhúzós, Quick Shift Csavarhúzós
MF-AF Külön kapcsoló Fókuszgyűrű elhúzása
Fókuszlimitáló Nincs Van, külön kapcsoló, 1:2-nél
Leképezés 1:1 1:1
Közelpont 30 cm 31 cm
Optimális teljesítmény F/5,6 - F/8 F/4 - F/5,6
Felbontóképesség (F/5,6) 2194 / 2125.5 LW / PH (közép / szél) 2122.5 / 2047.25 LW / PH (közép / szél)
Lencsehibák (F/2,8) - Elhanyagolható vignettálás (0,46)
- Elhanyagolható torzítás
- Kisfokú CA (0,62 px)
- Elhanyagolható vignettálás (0,4)
- Elhanyagolható torzítás
- Elhanyagolható CA (0,09 px)
Ár Használtpiacon állapottól függően 80.000 és 100.000 Ft között (már nincs gyártásban) Újonnan kb. 130.000 Ft, használtpiacon állapottól függően 70.000 és 90.000 Ft között

 PIHE, fotó témakörben


  fotó     fotótech     makró     pentax     sigma     sufniteszt    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Moravcsik

Újabb hasznos teszt. Köszönjük. Érdekes a Pentaxnál ez a CA. Hogy egy csúcs objektívükbe sem tudják kiküszöbölni... De azért elfogadnám. Kíváncsi lennék már az új WR változatra is. Főleg az árára. Amúgy csak zárójelben: a sima DFA Macro a Digitcamnél még kapható potom 135 ezerért.

 2      

csakb

Gratula, nagyon jó kis teszt, hasznos meglátásokkal! :)

A WR a dajcsoknál jelenleg 700 EUR, ámerikában kb. 850 dodó. Nálunk biztosan bőven 200 kHUF felett lesz. :]

 3      

Zsákai Péter

Végigfutottam! Hogy ezt bizonyítsam, találtam egyetlen elütési hibát. :))

Az "Autofókusz" bekezdés utolsó mondatából kimaradt egy "t" betű: "Ezt a ponto kezelhetőség szempontjából a Sigma javára írom."

Csak azért bátorkodom megjegyezni, mert ismerve a precízitásod, biztosan javítanád. Én csak ennyit tudok hozzátenni. ;)

 4      

János

Üdv,

Némi hozzáfűznivaló:
Ez a Pentax obi már tudja a Quick-Shiftet, AF után szabadon lehet vele garázdálkodni, szerintem felesleges a kapcsolót nyomkodni. Az inkább sokszorosításnál segítség a fókuszpont fixálásához.
A WR pedig - ahogy csakb is írja - már be van árazva pár helyen, lehet kezdeni a spórolást. :)

Köszönet a cikkért!

 5      

Pihe

Részemről köszönet az olvasásért. :o)

700 EUR pöttyet sok egy makróobiért... pont a napokban meséltem valakinek, hogy szívesen vennék Pentax objektíveket a third party cuccok helyett, ha megfizethető árban lennének. :-/

 6      

Neo19

Pihe: akárhogy is nézem minden gyártónál ez így van, h a gyári obi sokkal drágább. Bár részemről ha lenne 70-200/f4 mint a canonnak olyan árban, már most gyűjtenék rá.

 7      

Pihe

@Neo: pont a napokban néztem egymás mellett a Canon, a Nikon és a Pentax jelenleg kapható objektívparkját. A Nikon és a Pentax körülbelül ugyanolyan objektívkínálattal rendelkezik, a Nikon előnyére szól két tilt-shift objektív. A Canon főleg telékben nagyon erős, és igen, a Pentaxnak nem csak egy 70-200/valamit kellene kihoznia jóárasítva, hanem egy rakás más, modernizált vagy új szerkesztésű objektívet. Nekem ezek hiányoznak a Pentax jelenlegi DA vagy DFA kínálatából:

- 24-105/2,8 vagy legalább 1:4
- 70-200/4 (a 350.000-ért kapható 60-250/4 kissé elvetemült árban van)
- 70-200/2,8 (ha azt a minőséget hozná, mint a Tamron, akkor nem lenne kérdés)
- 300/2,8

Majd írok egy második "10 dolog, amit utálok benned" bejegyzést, amiben összeszedem, hogy milyen komoly hiányosságokat látok Pentax oldalon.

 8      

Lelkes László

Tanulságos teszt!
Megjegyzem, -talán valaki nem ismeri- létezik még egy régebbi 100-as makro objektív is.
K bajonettes, SMC 100/4 52mm-es szűrőmenettel. Közgyűrű, kihuzat nélkül 1:2-es arányig használható.
(Én még Japánban vettem, a hetvenes évek közepén.)
Létezett egy "Bellows" változata is, csak a harmonikás kihuzatra.

 9      

Mercutio_

Sőt, volt még egy ilyen 1:2-t tudó makróobi is:
http://kmp.bdimitrov.de/lenses/primes/short-tele/FA100f3.5-Macro.html

(Talán nem nagy titkot árulok el, ha leírom, hogy volt ilyenem is:DDD)

 10      

Pihe

Köszönöm, László és Mercutio!

@Mercutio_: valahogy nem csodálkozom. :o))