EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

DICSEKSZEM...

...persze csak egy kicsit, mert valószínűleg ez nem is olyan nagy dolog - sokatoknak sok újságban jelent már meg képe, de mivel a "sose felejtem el az elsőt" erre is ráhúzható, így talán megbocsátható és nekem hatalmas előrelépés -, ráadásul nem is az én érdemem. Ma kézbe vehettem a Felsőoktatási Műhely című 112 oldalas periodika 2009 őszi számát, amelyhez az összes illusztrációt (gyakorlatilag 7 egész darab fotót) a csorge.hu képeiből válogattak össze a szerkesztők, megfejelve ezt egy egész oldalon terpeszkedő, engem bemutató szöveggel. Nagyon szépen köszönöm Gabinak, hogy megkeresett és ez így, ebben a formában megszületett. :o)

A mai napnak egy másik kellemes élménye, hogy kilépve a nickje mögül, megismertem Mercutio-t, akit remélhetőleg innentől fogva sűrűn fogunk látni a blogtalálkozókon is. Jut eszembe, akarunk egy újabb "nagy" blogtalálkozót, vagy majd menetrendszerűen januárban melegítsük fel a fagytól elhalt végtagjainkat alkoholszármazékokkal és Pentaxos csoportképpel?

Mercutionak köszönhetően két prémium-kategóriás Pentax objektív sufnitesztje fog következni - hogy pontosan mik, az egyelőre titok, de egy csillagos DA obiról és egy Limitedről lesz szó.

Igyekszem behozni magam, mert egy hétig nem volt netem, aztán a betegágyat nyomtam egy darabig, a munka feltornyosult és sokatoknak nem tudtam még sok levélre kimerítő választ írni, így türelmeteket kérem - de addig is stay tuned. :o)

 PIHE, magánügy témakörben


  fotó    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Moravcsik

Gratulálok!

 2      

Pihe

Köszönöm szépen, András! Még Neked is lógok egy hosszabb levéllel, ígérem, hogy hamarosan pótlom!

 3      

voidcontext

Gratula :D

 4      

sundance kid

Gratulálok!

Egyszer nekem is megjelent egy képem, én is nagyon büszke voltam, de azért 7 fotó meg egy teljes oldalas cikk, hát nem akármi :) hozzáteszem teljesen érthető :)

gratulálok még1x!

 5      

Zsákai Péter

Szkennelt újságot aka-runk!
Szkennelt újságot aka-runk!
Szkennelt újságot aka-runk!
:)
Gratulálok!

Fotót Mercutio_-ról!
Fotót Mercutio_-ról!
Fotót Mercutio_-ról!
:)

ööö, a periodikára rá kellett guglizzak. :)

 6      

bollaeszter

Gratulálok én is!
Blogtalálkozóra kizárólag Pentaxosok mehetnek? :)

 7      

bollaeszter

Ezt most láttam és gondoltam, passzol az előző kérdésemhez. :)
http://www.youtube.com/watch?v=H_H8TOKcfjg&feature=player_embedded

 8      

Takoca

Gratula!

dedikált példányok hol igényelhetőek? ;)

 9      

Pihe

Köszönöm szépen Nektek. :o)

Péter: szerintem Mercutio letiltaná a képeket, ahogy Őt ismerem a PFC-s hozzászólásai alapján. (Nyilván megvan rá az oka, ha nem is mondja.)

Eszter: simán, a múltkor is volt olyan, akinek nem is fényképezik. :o)

A belinkelt video hatalmas, a spottr-en láttam róla a postot, de nem volt időm még megnézni, így ezt most Neked hála, pótoltam. Még a végére dalolt "at least we're not a Pentax", avagy a "hála Istennek legalább nem Pentaxosok vagyunk" félmondat ellenére is nagyon röhögtem. :o)))

Taki: a dedikált példányt most felejtsd el. :o)

 10      

Gabesz

Gratula!
Mercutio-t pedig várjuk a blogösszeröffre!:D:D

 11      

tmt

Egy ilyen blogtalálkozóra én is szívesen jönnék, ha már egyszer :)

 12      

eldiablomismo

Mi vagy te, mobiltelefon? :)

És szokott lenni blogtalálkozó? O.o

 13      

Pihe

Eszter, tmt és eldiablomismo: itt van az "első" "nagy" blogtalálkozó részletes ismertetése:

http://blog.csorge.hu/index.php?make=blog-read&entry=350

Akkor nem várunk jövő májusig a következővel, még a télen szervezünk valamit, amire természetesen Mindenkit szeretettel várunk. :o)

Eldiablomismo, azért ezt a mobiltelefonos hasonlatot nem igazán vágtam, de valószínűleg csak a hajszínem a ludas. :o)

 14      

juice

én is gratu!

 15      

Indig Laci

Én is gratulálok !

 16      

eldiablomismo

Merügye az eresesfídben az van, hogy "dicsekszem... - kinyomtak". Ennyire egyszerű a magyarázat :)

 17      

gollum

Gratulálok én is!

 18      

Mercutio_

Gratulálok Pihe bá'!:DD

Vannak rigolyáim, ez a "neten nem akarom magam látni" is egy ilyen, bocs mindenkitől.
Talit támogatom, de ha lehet már ne idén, vészesen közelegnek az ünnenek...erről jut eszembe: Ha valaki kilim tren bennfentes dobjon 1 mailt!

Videó: Rómeó Canonos, Júlia Nikonos, de Mercutio_ Pentaxos:D
Megjegyzem amikor "Júlia" nyelve felbukant a piroscsíkos obi körül az azért.....;)

 19      

Pihe

Még egyszer nagyon szépen köszönöm, Pajtások - de tényleg nem az én érdemem.

Eldiablomismo: oké, leesett. :o))))

Mercutio: Vincze Petya (http://www.vignetta.hu) blogpajtás pont a napokban küldött egy fotót. Az előtérben egy K10D, rajta 16-50/2,8, mellette néhány régi A-s fix, egy 55-300 és egy FA 35/2, no meg egy 360FGZ fényszerszám. Valahogy azonban a háttér miatt csak a második pillantásra fogtam fel, hogy ezek Pentaxos cuccok. :o)) (Nem rakom ki ide, mert ez egy családbarát blog, de aki szeretné, annak megy fénypost.)

 20      

Pihe

U.I.: a képet csak Júlia nyelve és az L-es obi találkozása miatt írtam körül. :o))

 21      

FeCsa

Gratula hozzá:)
És igen, az elsőt tényleg nem felejti el az ember:)))
Frissen bennem van a szitu ahogy sikerült fényképeznem a két képet amik megjelentek:)

Linket még senki nem látott vagy én vagyok figyelmetlen?:)

 22      

Pihe

FeCsa: köszönöm! :o) Mihez kérsz linket? :o)

 23      

Mercutio_

Gondolom fecsa a cikk scannelt változatát szeretné látni, ahogy többünk.

Don Zsákai: Félreértések elkerülése végett jelzem, hogy fotó készült már rólam talin - a minősége egy másik történet:) - csak a netes publikálás amit nem szeretnék.

 24      

Pihe

A szöveg gyakorlatilag a honlapomon található bemutatkozó szöveg ( http://www.csorge.hu/html_hu/biography.php ) felturbózott változata.

A megjelent képek pedig:

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/contrast&pid=_IGP8450

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/parliament&pid=img524

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/people&pid=_IGPB1557

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/shapes&pid=IMGP7520

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/spiritofthecity&pid=_IGP9051

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/spiritofthecity&pid=_IGPA9002

http://www.csorge.hu/html_hu/details.php?coll=collections/spiritofthecity&pid=IMGP6110

:o)