LEVEZETÉS

Bájgli- és rövidital-mérgezéssel kajakómába került, és a két ünnep közötti első munkanap, de elsősorban a főnök (felettes hiányában partner vagy családtag) lesajnáló tekintetének hatására fokozatosan magához térő környezetérzékelésünknek köszönhetően a használhatatlan ajándékok keltette nedves szemüregek és időközben a testen előkerülő plusz kilók tömegén keresztül felsejlhet néminemű emlék a Karácsony előtti homályos időszakról, amikor az emberek kikelve magukból rohantak összevissza, hogy megbosszulva az esetleges használhatatlan ajándékokat, hasonlóan hasznavehetetlen és kifejezetten izléstelen ajándékokkal örvendeztessék meg szeretteiket és nemszeretteiket. Erre a zűrzavaros, esetenként hisztérikus, de visszatekintve mindenképpen groteszk utópiába hajló időszakra emlékeznék meg nagyon röviden ebben a naplóbejegyzésben.

Azon szerencséseknek, akik nem kaptak és próbáltak nem venni használhatatlan, izléstelen ajándékokat (konkrétan ide sorolom magamat is), a gondos ötletbeszerzési körutak alkalmával szembesülniük kellett a magyar reklámipar csalárdságaival. Például az egyik piros-fekete színben pompázó elektronikai üzletlánc reklámja szerint náluk úrnak és gazdagnak érezhetem magam, amint malátapálinkámat kortyolgatva heverek a HDTV előtt, amíg az asszonykám a bevásárlókocsiba kényelmesen begyűjti a megvásárolni kívánt termékeket. Eközben természetesen egy eladó minimum ott áll mellettem, hátra tett kézzel, ugrásra hangolva. Ebből kifolyólag az embernek olyan érzése lehet, hogy a szilveszti bulit is ebben az üzletben akarja megtartani, hiszen a jófej emberek és a bőség zavara egyszerre veszik körül. Sőt, hogy tovább menjek, rögtön itt kellene felállítani a fát is, meghívni a családot, hadd örüljön mindenki. Hogy egy klasszikust idézzek, mert hülye azért nem vagyok: csupán 20 percet vártam a kígyózó sorban, amíg egyáltalán oda jutottam (hova máshova), hogy az ominózus üzletbe tiszteletem tehessem a direkt bujkáló dolgozóknak, akik nemhogy mellettem nem álltak, de sehol sem. Természetesen a polcok üresek voltak, csakúgy, mint a kasszánál kényelmesen munkálkodó, közben mobiltelefonján süteményreceptet diktáló hölgyemény arckifejezése, akihez való eljutásom kálváriája (miközben megvívtam a magam háborúját egy paprikás hangulatban leledző hatvanas egyszervolt úriasszonnyal, aki szintén nem gondolta magát hülyének) mintegy 40 percet ölelt fel. A nyomorgás közepette úrnak, a pénztártól való távozás után gazdagnak nem éreztem magam.

Hasonló tömeg fogadott az illatszerrel foglalkozó kereskedelmi egységek házatáján is, ahol az amúgy általánosan mérhető ösztrogénszintet a tesztoszteron nagyon durván kezdte el felülről gyalázni. Tanácstalan arcú férfitársaim a különböző kencéket forgatva, a hátoldalon olvasható leírások rejtjeleinek megfejtésére tett erőfeszítések közepette próbáltak eljutni valamiféle nirvana-közeli állapotba. Mert valljuk be, vannak fontosabb dolgok is egy pasi életében, mint nyomonkövetni az francia kenceipar leleményességeinek fejlődését.

Érdekes módon, a kisebb boltokat elkerülte a Karácsonyi roham. A családi vállalkozásban például magunknak csináltunk programokat, ami már majdnem odáig fajult, hogy eljátszottuk a vásárlási mechanizmust. Gyakorlásképpen. A mobilstandoknál is elég nagy volt az üresség. A Nyugati téren álló bevásárlóközpontban lévő egyik mobilstandnál most olyan csend honolt, hogy nem is értettem, miért vesznek észre ilyen gyorsan. Aztán felvilágosítottak: nem véletlenül vártam 20 percet két emelettel feljebb. Talán majd most kicsit magukhoz térnek az igazán kis kereskedők is. Ha mástól nem, a kajakómából való visszatérés miatt.

Az újévi fogadalmakat követően egy egész évig gondolkodhatunk az ok-okozati összefüggések ügyes összetologatásán, amelynek eredményeként egy új halmazelmélet kialakulása odáig fajul, hogy tökéletesen és hihetően el tudjuk magyarázni környezetünknek, hogy miért volt szükségszerű megszegni (a körülmények hatására) ezeket a fogadalmakat. Személy szerint december 25-én reggel arra ébredtem, hogy jövőre megfogadhatnánk, hogy nem veszünk egymásnak ajándékokat, hiszen az az ajándék, ha együtt lehetünk ilyenkor a családdal és a barátokkal. Mert hülye azért ennyire én sem vagyok.

(Csak zárójelben: a honlapom valamiért irtóóózatosan belassult az utóbbi napokban. A probléma megoldása folyamatban, türelmeteket előre is köszönöm!)

Update (12 / 31, 06): a lassulási probléma megszűnt, köszönöm az illetékeseknek!

 PIHE, magánügy témakörben

MegosztásOldal teteje

« kellemes ünnepeket!
bármelyik pillanatban »

hülye azért nem vagyok     karácsony     magyarország     nosztalgia     plázapatkány    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK