EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

KÖNNYÍTETT LÁBAKON: INDURO AB0

Tegye fel a kezét az a Pajtás, aki szereti az állványát mindenhová magával cipelni! Igen, arra az esetenként dög nehéz, hatalmas, zavaróan amorf fémcsoportra gondolok, ami mindig akkor hiányzik, amikor éppen nincs velünk. Két kezet látok a magasban? Ejnye McNally, ne csalj és tedd le mindkét kezed! No, körülbelül én is így vagyok a dologgal. Egyszerűen tök jó, hogy van egy stabil állványom, ami kicsit már lepukkant, azért még használható arra, amire én használni szeretném, de nemrégiben lemázsáltam, és minden nélkül közel 4 kilogrammon állt meg a mérleg az állvány és a fej alatt. Ki az a bolond (rajtam kívül persze), aki szívesen cipel plusz négy kilót a hátán / vállán? A múltkor, amikor Görbelabdánál jártam, mutatott egy addig számomra ismeretlen márkájú állványt: egy Indurot (később kiderült, hogy Benro-leányvállalat) az Adventure szériából, abból is a legkisebb változatot, az Ab0-t.
Kicsit sandán néztem a háromlábúra, valahogy leragadtam "az állvány legyen nehéz" sztereotípiánál, meg olyan "hamás" kinézete volt (félreértés ne essék, semmi bajom a Hama állványokkal, olyannyira, hogy a munkahelyemen én is használok egyet, igaz, kompakt géppel), nem is értettem először, hogy tükrös géphez Ádám miért pont ezt ajánlja, aztán amikor elkezdte mondani, hogy igaz, hogy csak 1,2 kg a súlya fejjel együtt, de 4,7 kg a teherbírása, azonnal tudtam, hogy ez fizikailag képtelenség! Boldog vagyok, hogy tévedtem. Az igazi meglepődés akkor volt, amikor hazahoztam, kibontottam, felállítottam, rádobtam a K10D-t, alá portrémarkolatot, felcsavartam a Tamron 70-200/2,8-at (direkt nem az objektívnél fogtam meg, hanem a váz alatt, hogy legyen húzás lefelé) és a tetejére rántottam a Pentax AF540FGZ vakut, ami így közel három és fél kilóval elég tekintélyes súlynak számít. Az állvány, a gömbfejjel együtt parádésan állta a gyűrődést (igaz, a fej egy kicsit ereszkedett fixálás közben, de ez törvényszerű), még a tükörfelcsapásra sem mozdult be - elismerően csettintettem. (A mellékelt ábrán a Z-1-est láthatjátok ilyen kombóban, direkt lefelé biccentve.)



A lábai pattintósak, az egyiken pedig kézmelegítő bevonat található. A két vízmérték mellett az állványon találunk egy iránytűt (nagyon tetszős feature, bár gyanítom, hogy soha nem fogok lenézni oda... legfeljebb napfelkelténél lehet hasznos), igaz, sikerült eléggé beszomorítani a középoszlop-rögzítő gyűrű alá.

A fej egybe van építve az állvánnyal, bár ezen egy csavarhúzóval lehet segíteni (a kalapács is célravezető, ám ez esetben a termék gyaníthatóan veszít a visszafelé kompatibilitásából). Előbbi fém, utóbbi magnéziummal könnyített alu, műanyag mozgórészekkel. A lábvégek puha műanyagból vannak, sajnos nincs alattuk fém tüske, de legalább beltérben nyugodtan lehet járólapon is felállványozni (tapasztalatból tudom, hogy a lakásfotózásnál ez az első, amire nagyon háklisak tudnak lenni a megrendelők: "oké, hogy állvány, de milyen a lába?"). A könnyített alunak megvan az a rossz tulajdonsága (és ez az egész állványra is igaz), hogy könnyű. Egy nagyobb szél könnyedén megmozgathatja - szerencsére a középoszlop alján ott virít a kihúzható fém horgony, amire a fotóstáskánkat felakasztva nagyszerűen stabilizálhatjuk az egész installációt.



Röviden összefoglalva, iszonyat jó, hogy van egy stabil, nagy teherbírású állvány, ami pihekönnyű és mellette nem veszélyes az ára sem (mihez képest, persze...), de emellett látszik, hogy ez erősen belépő-kategóriája a szériának, ugyanis a lábak három részre szekcionáltak (szállítási méret nem túl kicsi: 52 cm), valamint a középoszlop fix helyű és irányú (nem forgatható, nem kivehető, a legnagyobb magasság: 144,5 cm). Ám így együtt a fejjel nagyon jó páros, de a nagybetűs AJÁNLOM feliratot majd csak szeptember elején fogom rátenni, amikor hazaértem a nyaralásból és alaposan megnyúztam az állványt. :o)

Nyertél McNally.

 PIHE, fotó témakörben


  fotó     fotótech     induro     pentax     állvány    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Zsákai Péter

Gratulálok az új szerzeményhez! Kíváncsian várom a további tapasztalataid!

 2      

GBI

Jó nyaralást, ahonnan persze jó sok képpel és élménnyel térj haza. :)

 3      

Pihe

Köszönöm szépen GBI! Addig még lesz pár bejegyzés, pedig legszívesebben most ülnék fel a repülőgépre. :o)

Péter, Neked is HAMA Star állványod van. Próbáltad már rátenni a K20D-t a 16-45-tal?

 4      

eldiablomismo

Tetszetős. Oszt hogyé adják e?
Kéne egy állvány azokra a ritka alkalmakra, amikor kéne :)

 5      

Pihe

Eldiablomismo: 23e + ÁFA volt (állványtest + fej). Azért várjátok meg a szeptember eleji élménybeszámolót az állvány teljesítményéről, mielőtt mindenki rohan venni. Addig Ádámék is fel tudnak belőle tankolni, tegnap az utsót vittem el.

 6      

Zsákai Péter

Igen, Hama Star 63-as állványom van. Egyszer már próbáltam, amikor Takoca Pajtival fotóztunk. Lehet, hogy csak én paráztam, de miközben az állványon volt a gép, fogtam is. Ezáltal az állvány funkcióját nullára redukáltam és bemozdítottam a képeket. :)

Az jutott eszembe, hogy amikor pár éve Nizzában jártam egy volt kollégámmal, Ő például úgy fotózott esténként, hogy megkérte a vendéglő teraszán ülő embereket, hogy hadd tegye le a gépét az asztalukra. Mindenki mosolygott, de megengedte. Aztán odaguggolt melléjük és komponált. Nagyon vicces volt, de jó képek születtek. :) Olyan gátlástalanul tud fotózni, amit igyekszem eltanulni Tőle. És akkor nekem sem kell állvány. :D :D :D

 7      

Pihe

Nem rossz technika, de azért nudista strandon ne akarj naplementét fotózni. (Vagy csak erős szelekcióval. :o))))

 8      

Zsákai Péter

Ez mekkora ötlet! Köszi! :D :D :D

 9      

gorbelabda

Örülök, hogy az első tapasztalatait pozitivak. Kiváncsi vagyok (és bízok benne), hogy a későbbiek során sem csalódsz benne. De amit bent is beszéltünk egy atombiztos stabil állvány nem itt kezdődik, viszont utazáshoz ez a tökéletes!

 10      

Mercutio_

Eddig jónap tűnik a cucc, várom én is a további tapasztalatokat.
A többihez képest hasonlóan könnyebb monopodja nincs ennek a cégnek véletlenül?

 11      

gorbelabda

Létezik, csak nincs most raktáron. Van carbon is, csak az elég húzós áron.

 12      

tmt

Pihe: Dehogynem, az az igazi :) Meg kell kérni egy csinos lányt, hogy hadd tegyed a hasára a gépet, hogy le tudd fotózni a naplementét. És még dombok is lesznek :)