Nem tudom, hogy mi van velem, de nyolc-tíz óra alvás után is úgy kelek fel, mint akit agyonvertek (Julcsi egyre gyanúsabb), így szombaton lementünk Gárdonyba egy kis gyorstalpaló pihenőre és zsírégetésre (értsd, ahogy mondom: felhúztuk a disznózsírt a nyárs végére és csendes bűntudat társaságában megégettük), de előtte még tettünk egy pötty kitérőt az M7-esen.

Egyrészt végre sikerült találnom egy normális biciklisnadrágot, amit ugyanis eddig próbáltam (sztreccs-változat), abban úgy nézek ki, mint egy idióta kötözött sonka, amit gondos kezek még be is pelenkáztak. Az előző nadrággal történt egy kis baleset biciklizés közben, véletlenül derült ki, hogy nem csak ránézésre, de valós idejű futtatás közben is nagyon rövidnek bizonyul, hogy finoman fogalmazzak: előlről nem védett a run-time, amit a nyereg csendes, de határozott cracker-tevékenysége hátulról alaposan ki is használ. Párszor megkerültük az autópályát a Budaörs és Törökbálint közötti felüljárókon, majd sikerült megtalálni a MediaMarkt-ot, amit ugyan jól eldugtak, de némileg megváltoztatta az elképzeléseimet a létesítményről. A probléma az, hogy aki pösti, az pösti szemüvegen keresztül nézi a világot. Azért nem szeretek például Budapesten volán mögé ülni, mert az emberek nem figyelnek oda a másikra: ha csapatsportra vezetném le a dolgot, akkor egyszerűen önzőznek a fővárosi sofőrök. Ugyanez érvényes egyes, állítólag felhasználó-centrikus kereskedelmi egységekre, például a budapesti MediaMarkt-okra, ahol az összes eladó a tévék környékén téblábol (értsd: tévét néz), csak dolgozni ne kelljen. Ez a látásmód csak azért nem helytelen, mert ha mindig a pösti szemüveg van rajtunk, akkor a Budapest táblát elhagyva csupa pozitív élmény érhet bennünket. Mert a budaörsi MM-ban abszolút segítőkészek és kedvesek voltak, kinyitottak vagy fél tucat dobozt nekünk, szóval teljesen elégedett vásárlóként távoztunk.

Egyúttal Julcsi elmaradt születésnapi ajándékát is pótoltam. Már régóta tervben volt, hogy kap egy kompakt gépet (szigorúan pillanat-leképezési célokra), de számomra a valós probléma okozója nem a specik alapján való gépvásárlás volt, hanem az, hogy a belső találkozzon a külsővel, vagyis elég "nőcis" legyen. Hónapok munkájával a Pentax Optio A40 mellett döntöttem, ám sajnos sehol nem vállalták már a beszerzését (vártunk is rá pár hónapot), így a fentebb említett módon, "hülye azért nem vagyok" alapon egy Panasonic Lumix FS6-ot emeltünk le a polcról. Kicsit irígykedem, mert a fotós táskám mellé téve jogosan tűnhetek őrültnek a rengeteg súly cipelése miatt (ezt az őrült-dolgot nem kell kommentálni :o)).

Vasárnap elég kényszeredetten találtunk vissza a mindennapok valóságába, és az első pár virtuális kapavágás után megint elkezdett a jobb szemem tikkelni. Ha az utcán sétálva egy szőke srác kacsintgatna Rátok, agyonvágás előtt ellenőrizzétek, hogy nem én vagyok-e véletlenül. :o)