Az elmúlt hetek negatív pólus - nulla szakaszra módosult társadalmi morálingadozása tökéletesen azt mutatja, amit a naptár: kicsivel több, mint egy hét múlva itt a Karácsony, és kezdődik az igazi, durva tolongás bevásárlóközponton innen és túl. Az utak életveszélyesek, pedig még csak nem is esett le az erősen ittas mozgáskoordinációra emlékeztető végeredményt produkáló hó, havaseső, jégeső, ónos eső, kisebbségek gyermekei: a gyalogosok az úttesten lófrálnak (a kategóriagyőztes embertípusom a babakocsit toló anyuka a kétsávos úton), az autók a járdán kolbászolnak, a parkolóhelyekért "első vérig" jellegű szóváltások csattannak a szájakból kiesve a hallójáratokon keresztüljutva a dobhártyákon.

A héten ölre mentem egy ritkás hajú, nemsovány testfelépítésű, pikáppos úrral, aki úgy gondolta, hogy az üzletünk "áruszállítás" táblája szépen mutatna a szintén nemkicsi gépjárműve alatt - a rendkívül udvarias felszólításomra, amelynek keretében megkértem, hogy máshová parkírozza az egyik japán gépkocsigyártó fémjelezte tankját, ő egy kifejezetten mosolygósra és barátságosra sikeredett "öcsi, szájbarúglak, wazze" válasszal nyugtázta, hogy hallotta a kérésemet, egyszersmint tudtomra hozta, hogy nem áll szándékában más helyet keresni. Szerencsére pár horzsolással és néhány óráig habzó szájjal megúsztam a történetet - végül csak magamra voltam dühös a rám szokatlan felelőtlenség miatt, amivel az esetet kezeltem, mert lehetett volna rosszabb is az eredmény és nem szeretném, ha a hosszú évek során, amerikai életmódmagazinok segítségével gondosan felépített vízióm az intenzívosztály nővérkéiről egy ilyen kaland folytán válna köddé. (Idén Karácsonyra elnézést kérek.)

Végkövetkeztetés, hogy a december végi lendületlenül shopni akaró őrültség alól senki se lehet kivétel, mindenki plusz valaki a tömegben, akárhogy is tolongunk. Szocio-okosan szólva: a tömeg mi vagyunk. Harcosokklubjásan szólva: a tömeg fortyogó epéje vagyunk. Akárhogy is szóljunk, próbáljunk meg egymásra vigyázni: a naptár szerint közel a szeretet ünnepe.