PARLAMENTI NAPLÓ

Ma délelőtt, a gyöngyösi Szem-Pont Fotókörhöz csapódva, Udvari Gábor - vagy ahogy inkább ismerhetitek: Gabesz - jóvoltából egy ismételt látogatást tehettünk az általam (is) már unalomig fotózott Országház falain belül. Mivel voltunk páran, ezért inkább átadtam a terepet azoknak a Pajtásoknak, akik eddig még nem jártak fényképezőgéppel a Parlamentben - így viszont volt alkalmam a saját szememmel befogadni az épületet, vagy legalábbis törekedtem erre.
Ismét meg kell állapítanom, hogy az Országház tipikusan az az épület, aminek szinte lehetetlen a fotós dokumentálása (ha egyszer mégis kapnék erre felkérést, természetesen megpróbálnám :o)), mert amikor az ember azt hiszi, mindent látott, továbblép a következő terembe és leesik az álla a neogótika összes létező kis díszétől, szobrától, boltívétől. És akkor még mindig ott vannak azok a helyek, ahová halandó nem juthat fel (vagy éppen le), és ezek őrült módon tudják ám az ember fantáziáját izgatni: a kupolaterem csúcsa, a kupolaterem csillára, a szellőző kazamaták és a sok kis folyosó, csigalépcső, szervízhelység. A társaság szerintem jó volt, mindenki beletett valamit a délelőttbe, így összességében jól éreztem magam és ismételten köszönöm Gabesznak a lehetőséget. Mint említettem, nem sok kép született, talán egyszer majd visszajutunk - nehéz úgy nagylátózni, hogy a huszon-egynéhány fotóbarátból legalább egy ne lógjon a képkivágásba, és persze vigyázni arra, hogy mi se lógjunk semmilyen testrészünkkel sehová. Pár kép első felindulásból alább, sok újat nem fogtok látni (bár mint ma Takocától és Gabesztől kalákában megkaptam, folyton nyavalygok a képeim minősége miatt). Megköszönöm, ha a Szem-Pont Fotókör oszlopos tagjai - ha olvassák ezt a bejegyzést - is belinkelik a saját albumukat a mai napról (természetesen ez Takocára és Gabeszre is igaz).













 PIHE, fotó blog témakörben

MegosztásOldal teteje

« a kapuőrök, csapó kettő
emlékeztető holnapra »

budapest     fotó     magyarország     parlament    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Gabesz

Már írtam....nyáron visszatérünk az épületbe, ám ezúttal Pentax trióként!
Sajna nem gondoltam végig, hogy huszonegynéhány emberrel egyszerre fotózni nem leányálom, és valljuk be kezelni sem volt egyszerű a sok embert!
Köszönöm a türelmedet (Takocáét is!), és kedden akkor egy sör melett kibeszéljük a "rossz" minőségű képeidet!:D:D

 2      

Zsákai Péter

Szépek a képek! ;) Még nem jártam az Országházban, így a Te képeid révén ismerem meg.

Az árnyékos a kedvencem! Olyan, mintha a Batman jel alja vetne árnyékot. :D

...pedig én már edzettelek Irish Catban "hogyan fotózzunk tömegben" témakörben. :D

 3      

vinczepetya

Hiába fotóztad agyon, a képek ismét horzsolnak...majd egyszer remélem én is bejuthatok:)

 4      

gollum

Ha nagy leszek, én is ilyen rossz minőségű képeket fogok csinálni. :))
Most megyek kicsit sárgulni. :)

 5      

Pihe

Köszönöm szépen! :o)

 6      

gorbelabda

Azta! Csodálatos képek! Grat!

 7      

aGinger

Ó, én mikor mehetek ide..? :)

 8      

Gabesz

Anno a subbablogon a körömlakk nicken író hölgyeményre valaki azt írta, hogy hisztis....pedig nem....de rajtamaradt!
Sokáig szállóige volt a fórumon, hogy " nehisztizzééé, nem vagy te körömlakk!"
:D:D
Szabolcs!!
Nehisztizzél!Nem vagy Te körömlakk!:D:D
(a képek minősége miatt szvsz)

 9      

gbi

Nagyon szép képek.
Nekem a közeliek tetszenek a legjobban, főleg az utolsó ahol szuper jól játszottál a mélységélességgel.
Szép fényeket...

U.I.: Remélhetőleg legközelebb jobban lehet majd kezelni a nagy tömeget.

 10      

Pihe

Köszönöm szépen ismételten! Örülök, ha tetszenek a képek - igyekszem nem körömlakk lenni. :o)

Nektek hogy sikerültek? A Szem-Pont honlapján nem láttam új képeket.

 11      

Leonard

Pihe!

Én úgy látom, hogy minnél jobban aggódik valaki(momentán Te) a képei minősége miatt, annál jobbak a képek megítélései a képeket látók/kívülállók szemében. Kell egy bizonyos szintű kétkedés a saját képeinket illetően(hisz' ez is a fejlődésre ösztönöz), csak a paci másik oldala sem jó. Ügyes vagy, jó képeket készítesz, csak így tovább! Amennyiben úgy érzed, hogy még mindig nem a jó úton haladsz, nekem adhatod a felszerelésed! Ígérem, csak látszatellenkezni fogok. :D
Maradok rendszeres olvasó.

 12      

Csikós Gábor

Nagyon jó képek, de én a szemed miatt a vizes árnyékot tartom a legjobbnak. Egy kis ügyességgel, cuccal, tanulással a többit a jobb fotósok megcsinálják, rutinból. Összepakolnak és hazamennek. De az a kitekintés az árnyékra, nagyon egyedi.
Gábor

 13      

Pihe

Nagyon szépen köszönöm a szavakat, Leonard és Gábor! Leonard, ebbe a "nekem adhatod a felszerelésed"-dologba egyszer Balázs belefutott, egy fordítógyűrűt ajánlottam fel neki. :o) Köszönöm a bíztatást és a meglátásokat.

 14      

Albi

Indára tettem fel párat. Meg kell mondjam nem sok sikerült a közel kétszázból úgy, ahogy szerettem volna. Nem hiába, nem erősségem az épületfotózás.
Egynek jó volt, meg egyébként sem jártam még a parlamentben. :)

 15      

Pihe

Megnéztem a képeidet, Albi, szerintem sikerült a legérdekesebb részeket kiragadnod és egymás mellé állítanod. Nagyon tetszik, hogy FF lett, szépen kiemeli az ablakon beszűrődő fénycsíkokat. Szóval nekem tetszik. :o)

 16      

Albi

Ennek örülök Pihe!
Tudod, ff mániás vagyok. :)