EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

A KAPUŐRÖK (A KAPU ÖRÖK)

A temetők fényképezése - ha el tudunk vonatkoztatni a csendestársaktól - a világ legkikapcsolóbb foglalatossága is lehetne. A feltételes módot azért tolnám ide mégis, mert csúnyán meg tudjuk nehezíteni e kedves időtöltést úgy, hogy a kikapcsolódás szó még csak véletlenül se jusson eszünkbe. Az első probléma ugyebár az, hogy ki kell néznünk magunknak egy temetőt, enélkül ugyanis sajnos a temetői fényképezés kevéssé lesz sikeres. Másodsorban ki kell találnunk valami eredetit, vagy legalábbis szokványos megközelítéstől elütőt, amivel labdába rúghatunk az "ezer és egyszer" fotózott témában - ebben a kategóriában az etalon tagadhatatlanul Rékuc vonatkozó sorozata. A harmadik probléma az előrelátás: meg kell terveznünk egy rakás dolgot, és úgy kell összeállítanunk a menetfelszerelést, hogy mindent tudjunk hasznosítani.
Hadd osszam meg a mai nap történetét, mielőtt a fotókra térnék. A temetői fotózást hónapok óta tervezem. Úgy indultam el, hogy megnéztem egy rakás fényképet a Fiumei úti temetőről (leánykori nevén: Nemzeti Sírkert) és megpróbáltam felállítani valamiféle koncepciót. Ha már valamelyik Pajtás látott tőlem egy komolyabb fotót (a kettő darab komolyabb fotómból), akkor körülbelül tudja, hogy az én szívem Frank Miller erős kontrasztjain nevelkedett, és ha legalább egy szín is virít egy fotón, azt minden igyekezetemmel el akarom majd tűntetni valamilyen úton-módon. Ebből az ideológiából kiindulva elhatároztam, hogy kizárólag vakuval fogok dolgozni, így a rakás fényképet újra átnyálaztam, de most már pontosan elterveztem, hogy mit milyen szögből megvilágítva szeretnék viszontlátni - természetesen ennek 1%-át sikerült úgy kivitelezni, mint ahogy az a fejemben volt. Ezzel a koncepcióval szerettem volna drámát és textúrát adni a szobroknak, így kicsit életre kelteni őket, a kontraszt különböző jelentéseiről nem is beszélve (az erős és sokszor agresszív képkivágások szintén szándékosak voltak). Ezután megnéztem a temető térképét a neten és igyekeztem belőni, hogy merre kell majd indulnom, lévén hogy az utóbbi 15 évben (ennyi ideje élek a fővárosban) még egyszer sem sikerült a nyugintézmény kapuin belülre tévednem. A következő hiba ott jelentkezett a gépezetben, hogy túlterveztem magam. Egy napja volt meg a Tamron 70-200, fogalmam sem volt, hogy pontosan mit is várhattam tőle, úgyhogy a biztonság kedvéért bepakoltam még a fix 50-est és a Sigma 10-20-at, természetesen mellészórva egy rakás kiegészítőt (rádiós vakukioldó, vaku-állványmenet átalakító, állványmenet a teleobjektívre, satöbbi), így a válltáskám körülbelül olyan súlyt tett ki, hogy akár a fényképezendő szobrot is elcipelhettem volna a vállamon. Ez persze még nem volt elég, a vakut valamire rakni is kell, természetesen állványt is pakoltam a hátamra, így a fotózásnak pár óra után a hátamba nyillaló éles fájdalom vetett véget, amely drasztikus gyorsasággal zárta a fényképezéssel töltött összesen öt órát. Talán mondanom sem kell: egyetlen egyszer cseréltem objektívet, és túléltem volna, ha nincs velem a fél kiló plusz. A Nemzeti Sírkertről a tegnapi naptól fogva a "bőség zavara" fog eszembe jutni, órák bolyongása során is csak 300-400 méterre tudtam eltávolodni a főkaputól.


Mivel törekedtem arra, hogy minden fotó azonnal használható legyen utómunka nélkül, így iszonyat sokat bíbelődtem a helyszínen mindenféle eszköz bevetésével. Elmondhatom, hogy összesen egyetlen alkalommal használtam az élesítésen kívül a Photoshop-ot, az pedig egy légtornász pók eltűntetése volt - minden mást meg tudtam oldani a helyszínen vagy utólag színszűrőkkel. A vakuhoz a legtöbbször Sto-fen Omnibounce-ot vetettem be, de sokszor éltem egy házibarkács snoot-tal (utóbbi teljesen meglepő módon egy autó napellenzőre húzható CD-tartó, amely fantasztikusan leszűkíti egy pontra a vaku fényét) és a nagy fénylő koronggal, ami a fotózás közben olyan jól megkapott, hogy tisztán kivehetők a karom csíkozódásából a különféle hevederek nyomai. A népek jól megnéztek maguknak, már önmagában a Tamron 70-200 is elég feltűnő, arról nem is beszélve, hogy a legkülönfélébb tornamutatványokat adtam elő a vakuval és az állvánnyal - szerencsére azért nem én voltam az egyedüli jómadár, aki fényképezi ment. Persze egyetlen egy fotóskedvű Pajtás sem akart verőfényes napsütésben vakuval ügyködni, ami jócskán bonyolította a nézelődök lelkivilágát.


Minden valószínűséggel hamarosan lesz még ilyen fotóm - persze ez attól is függ, hogy Nektek hogyan tetszik az eredmény. Minden hozzászólást megköszönök, a produktumot pedig a honlapomon, a Guardians at the Gates gyűjteményben találjátok.

 PIHE, fotó témakörben


  budapest     fotó     fotóblog     nemzeti sírkert     portfólió    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Takoca

Elképesztő, hogy mennyire kreatív vagy!

 2      

aGinger

WOOOOW...nem is lelek szavakat

 3      

Gabesz

Én (bár kevesen tudják rólam) imádom a monokróm világot, bár ezen belül is a FF a szeretetem tárgya!
Valószínűleg a jó kontraszt miatt lehet....megfognak a kontrasztos képek!:D:D
Ezek....zsírpöpeckirály....mai szlengesen szólva!
Grat!

 4      

rivera

Végignéztem a képeket és még sokszor meg fogom tenni. Brutál jók lettek, gratulálok.

 5      

[tsg]

minden tiszteletem, nekem nagyon tetszenek. a kontrasztosság, a textúrák, az arcok és mozdulatok... szóval gratulálok.

 6      

gorbelabda

Szép sorozat!

 7      

Pihe

Köszönöm szépen Mindenkinek! Ezek igazából még csak próbálkozások, de már vannak ötleteim a folytatáshoz.

 8      

Timber

Nekem is nagyon bejott a Kerepesi uti temeto. Latom azt a szobrot megtalaltuk mind a ketten :)

Az en verziom rola: http://www.flickr.com/photos/timbah/3209906437/


Holnap lehet, hogy megyek megnezek itt nem messze egy temetot :) Majd ha sikerult 1-2 kep akkor szolok :P

 9      

Pihe

Timber, már láttam ezt a fotót Tőled -- de egy csomó szoborral találkoztam például Rékuc képei közül is. Kicsi a világ, ha a Kerepesi / Fiumei nem is az. :o)

 10      

annavoros

Le a kalappal! Így kell csinálni! Bár csak a követőd lejhetnék! :o)

 11      

Pihe

Kedves Anna, Tőled a legkisebb dícséret is mindig nagyon jól esik, hát még a legnagyobb... Szóval nagyon köszönöm! :o)