TRAFO CLUB: INKA-H ÉS SEXY PISTÍZ

Tegnap este Zsákai Petiékkel leugrottunk Gödöllőre az Inka-H legújabb koncertjére, amelyet a Sexy Pistíz súlyosbított. A szokásos csokor fotó következik, az Inka-H kérésére vízjel nélkül. A koncert király volt - tényleg nagyon jól szólt, nehéz úgy fényképezni, hogy közben az ember keze-lába ütemre dobol. A fények miatt viszont megintcsak nyafogni fogok: egyrészt nem voltak a Wigwam-hez hasonló kevert fények, ami azt eredményezte, hogy a zenészek kék-zöld-vörös színben úsztak, így konkrétan monokrómmá tette szinte az összes fotót. Másrészt a fény sűrűsége is klasszisokkal elmaradt a Wigwamos fellépés körülményeitől, egyszerűen ISO 1250 alá nem tudtam úgy menni, hogy a F/2,8 + 1/30 másodperc kombót ne lépjem azonnal túl. Csak középre jutott az erősebb fehér (-szerű) fényből, ami miatt egy képben nehéz volt kiexponálni Mindenkit. A dobok mögött ülő Mikiről megint nem készült használható kép, általában a cinek árnyékoltak erősen. Ezért néhány képnél a fekete-fehér mellett döntöttem, sokkal többet lehetett úgy kihozni belőlük, hogy az erősen színező fények nem vitték el a részleteket. A blogpost címe eredetileg "Zsákai Péter bűnei" lett volna, de ezt most határozatlan ideig elnapolom. :o)


(Apropó, a Sexy Pistíz - Sex Pistols tribute zenekar - hihetetlenül megdolgozta a dobhártyámat, én konkrétan még mindig csak egy bizonyos hullámhosszt hallok. Két-három kép készült csak róluk, egyet beszúrok a post végére - #25 kép - egyszer érdemes megnézni őket élőben, egészséges lelkivilággal rendelkezők valószínűleg többször nem is fognak Pistíz koncertre menni, de látványban ott vannak.)

A "Tovább" gombbal tudod mit kell tenned. :o)
#1



#2



#3



#4



#5



#6



#7



#8



#9



#10



#11



#12



#13



#14



#15



#16



#17



#18



#19



#20



#21



#22



#23



 PIHE, fotó blog témakörben

MegosztásOldal teteje

« könyvajánló: A digitális fotós könyv 2.
buék! »

fotó     fotóblog     fotótech     inka-h     koncert    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Zsákai Péter

Szabolcs: tök rendes vagy, hogy nem említed meg, hogy miattam 1 HÉV megállóval hamarabb leparkoltunk és a -10 fokban megsétáltattam a társaságot. Azért is rendesek vagytok, mert ennek ellenére nem vertetek meg, holott ezt többször is felajánlottam. Ezért lett volna a post címe a "Zsákai Peti bűnei". Vagy kihagytam valamit? Ja igen! Továbbá két rendbeli blog "kiakasztás". :D :D :D Jövőre jó leszek, ígérem! :)

A képek a helyszíni fény adottságokhoz képest szerintem teljesen jók! Tetszenek a tiszta, mikrofon állvány mentes kompozíciók (nem könnyű erre is figyelni!). Azt külön kiemelném és fontosnak tartom, hogy a mostani képeiden el tudtad csípni az "Inka-H életérzést" is (hangulatok, arcok...). Szép pillanatokat örökítettél meg, még ha fotós szemmel kivetni valókat is találsz. Jó, hogy fotóztál, jó felidézni a koncert hangulatát a képeid segítségével! Gratulálok!

Örülök, hogy együtt töltöttük az estét! A zenekarnak ezúton is nagy köszönet az egész évi koncert élményekért, Neked pedig az ingyen fuvarokért! Folyt. köv! ;)

BUÉK mindenkinek! :)

 2      

Pihe

Köszönöm Péter, örülök, hogy tetszenek a képek! Mint említettem, január végén tervezek egy nagy fényerejű telét venni, attól remélem, hogy tudok majd portrézni is koncerten, bár fogalmam sincs, hogyan tudok kitartani 200mm-t sötétben. Kiderül majd! Köszönöm még egyszer!