EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

TANULNI A MÚLTBÓL

A ma délutáni kávéra egy neves kanadai fotós, Richard Adkin látott vendégül a legutóbb általam fotózott lakásban, ám a csészényi koffein inkább körítés volt egy kötetlen beszélgetéshez a fényképészetről, mint olyanról. Visszatekintve kicsit sajnálom, hogy nem jegyzeteltem, pedig kellett volna, mert az alig másfél óra rengeteg tanulsággal szolgált fotósokról és nem fotósokról - annak ellenére, hogy közel egy éve együtt dolgozunk, ez volt az első olyan alkalom, amikor nem munkáról kellett eszmét cserélnünk. Kicsit hosszabb, nehezebb és kuszább blogpost következik, saját gondolatokkal tűzdelve - remélem gondolatindító és hasznos lesz Számotokra.
Egy kis magyarázkodással kezdeném. Amikor azt írom: "fotós", egy emberre kell gondolni fényképezőgéppel és fényképészeti ambícióval - bármilyen felkészültségi szinten legyen is. Richard szerint a fényképész társadalom a világ minden táján egy klasszikus hierarchia szerint működik: a piramis csúcsán vannak a "befutott, neves" fotósok, a pálya Tiger Woods-ai, akik bármilyen egyszerű feladatért is degeszre keresik magukat (még akkor is, ha ez csak egy kattintásból áll), mert a nevet fizettetik meg a kliensekkel. Következik egy nagyon vékony réteg, azon hivatásosokból, akiknek már van nevük és keresettek, de nem tartoznak a csúcshoz. Alattuk megtalálható a hivatásos fotósok széles rétege: mindenki ide tartozik, aki a megélhetésért fényképez. És végül, a piramis legalján van egy nagy rakás ember, meghatározhatatlan mennyiségben és minőségben, akik nem megélhetésért, hanem örömből és kedvtelésből fotóznak, néha vállalnak ezt-azt, de számukra a csúcsig eljutni szinte lehetetlen (függetlenül attól, hogy ez céljuk-e). Régebben sokkal kevesebb volt a fotós, sokkal jobban és gyorsabban lehetett érvényesülni, és abban egyetértettünk, hogy ebben a digitális fényképezésnek van a legnagyobb szerepe. Richard megkérdezte tőlem, hogy hogy érzem, tavalyhoz képest magyar szinten hogyan változott a fotósok száma (még egyszer: fényképezőgéppel és ambícióval rendelkező emberekről van szó, akik szeretnének a csúcs felé jutni). Azt feleltem, hogy csak az ismerősi körömet tekintve a változás úgy 200%, de lehet, hogy több. Ez persze azt is feltételezi, hogy sokkal több és másoktól különböző szolgáltatást kell, hogy nyújtsunk, és itt nem kifejezetten a hivatásos fotóról van szó, hanem mondjuk egy jól sikerült kép eladásáról, ami simán belefér bármely fotós életébe. Egyértelműen szakosodni kell, egy kategóriában profi lenni. (Az én dolgom könnyű is lehetne, mert bár a tengerentúlon az ingatlanfotózásnak kifejezetten divatja van, itthon ez jobbára ismeretlen - ha most nem a Lakáskultúrának dolgozó fotósokat nézzük -, mert az ingatlanközvetítő egy kompakttal maga látja el ezt a tevékenységi kört: és még ha tudná is, hogy például mi az a fehéregyensúly vagy hogy mire kell figyelni az összetartó egyeneseknél, nem lenne probléma, hiszen a lakáshirdetések nem éppen a hosszú élettartamukról híresek.)

Richard azt mondta, a legtöbbet a múltból tanult: ha most kezdene fényképezni, megpróbálna minél szerényebb lenni és máshogy viselkedni, mert ma már a tálaláson rengeteg dolog múlik. Nem elég, hogy valaki jelen van a neten (bár az is fontos), de egy jól tematizált nyomtatott portfólió és a megfelelő körítés (a portfólió kötése, a képek sorrendje, témája, stb) rengeteget nyom a latba. Ez régen is így volt, csak sokkal kisebb volt a konkurencia. A szerénység nem csak a mások megítélése miatt, hanem saját magunkkal szemben is fontos. Ha szerények vagyunk, sokkal nagyobb öröm az "öreg" fotóstól a dícséret, másabb íze van a sikernek. Sajnos túl sok embert látok, akik éppencsak elkezdenek fotózni, de már arról beszélnek, hogy kiállításuk lesz. Ilyenkor értetlenkedve szoktam állni, okosnak tűnően bólogatok és hagyom, hogy lapozzunk a témában. Én alig két éve fotózom, komolyabban egy éve talán, és nemhogy saját stílusom sincs, de háromnál nincs több képem, amire azt mondom, hogy "na, ez jó, ezt kitenném egy kiállításra". Majd, sok év múlva, talán... nem értem, hová ez a sietség.

A másik érdekes kérdés a sietség kapcsán a fényképezés gyakorisága. Most hirtelen nem ugrik be, hogy ki mondta (talán Ansel Adams), hogy "évente tizenkét jó képem, ha van", ezzel szemben pedig ott a másik fotós törvényszerűség, miszerint "az első tízezer képed a legrosszabb" (filmes viszonylatban, persze). Egyre kevesebb kényszert érzek magamban, hogy naponta hurcibáljam a gépem - egyrészt leszakad az amúgy is fájós hátam, másrészt jószerivel elő sem veszem a táskából. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne vigyétek Magatokkal Pajtások a gépet mindenhová, mert igenis csak így lehet elkapni a pillanatot, de aki minden nap fényképez valamit, az gyorsan ki fog égni. Richard erre pironkodva bevallotta, hogy érdemben már lassan egy éve nem készített fényképet. Nem érzi szükségét. Gyűlik az ötlet, a koncepció, aztán amikor ideje van, előkerül a fényképezőgép és születik valami egészen új, ami előtte még nem volt és nem egy százezredik csigalépcsős kép vagy naplemente. Szerinte így kell unikumot alkotni. És ha most visszatekintünk a blogpost elejére, amikor azt magyaráztam, hogy kicsoda a fotós, szerintem a gyorsan növekvő fényképezőgép-szorongató társadalom elhanyagolható kis része lenne képes a hónapokig tartó "rákészülésre."

Összefoglalva mind több emberrel beszélek ezekről a dolgokról, azt látom, hogy fotózni csak lazán, szívvel és erőlködés nélkül lehet. Érdekes, tanulságos és őszinte beszélgetés volt, szerintem lesz hasonló még jó pár és ha van rá igényetek, szívesen beszámolok egy-két ilyen elmélkedésről. Bár saját fotós életem még szó szerint gyerekcipőben jár (ha tud már járni egyáltalán), rengeteget számít az, hogy másoknak milyen meglátásuk van erről a témáról, így annak is örülnék, ha Ti elmondanátok, hogyan látjátok a fényképezőgépes történetet, akár mint fotós, akár mint külső szemlélő. Milyen ambícióitok vannak? Hová szeretnétek eljutni? Mi a célotok a fényképezéssel? Hová szerettetek volna eljutni, amikor megvettétek a gépet? Mi változott? Bár gyanítom, hogy egy korsó hideg sör erre jobb alap, mint egy blogpost - de hátha kezdésnek megteszi. :o)

 PIHE, fotó témakörben


  fotó     magyarország     élet    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Ákos

Érdekes és tanulságos a story.

Engem gyerekkorom óta két dolog érdekel: a kütyük és a vizuális szépség (erre most nem ugrik be jobb szó). Az előbbihez szorosan kapcsolódik a jelenlegi szakmám, míg utóbbit most a fotózás segít kiteljesíteni. Részemről a fotó egyfajta játék, kísérletezés amiben kiélhetem a kreativitásomat.
Még egy éve sincs, hogy kezembe fogtam életem első fényképezőgépét, így meglehetősen kezdőnek számítok. Lelkes vagyok és folyamatosan próbálom magamat fejleszteni, de azt hiszem, hogy hivatásszerűen nem szeretném ezt csinálni. Jelenleg az okoz örömet, ha a saját ötleteimet meg tudom valósítani, így a képeim sokkal inkább szólnak rólam, mintsem egy megrendelő igényeit elégítik ki. Persze az is jó móka lehet, ha adott paraméterek mellett kell outputot generálni, de én jobban szeretem ha nem kell megfelelnem ilyesfajta igényeknek. Azt hiszem, én maradok a legalsó szinten azok között, akik saját örömükre fotóznak. :)

Persze egy hideg sörtől nem zárkózom el. Úgyis volt már tervbe véve. :)

 2      

rivera

Nekem önkifejezés és alkotási vágy a fotózás. Előbbihez még nagyon sokat kell tanulnom, amihez az utóbbi adja a motivációt. A többi nem igazán érdekel.

 3      

vinczepetya

A téma valóban érdekes, és elgondolkoztató...
Szerintem bármilyen területen tevékenykedik az ember számolni kell azzal, hogy amit ő csinál, azt már annyian csinálják, hogy valami nagyon ütőset kell ahhoz létrehozni, hogy szintet léphessen az ember, nincs ez máshogy a fotózásban sem, szinte mindenki "fényképész" lett, és ez a szám csak egyre nő.Néha nézem a tv-t látok benn hazánkban híres sztárfotósokat, ők sztem meg tudnak élni ebből, mások nem hiszem, illetve csak félig.
Ottvan pl a christal-os vagy hogy kell leírnim kaszatibi, hát nem tudom hogy ő pl. honnan került elő, és egyből hogyhogy fényképésznek avanzsált fel, és osztja az észt...nem az L betű tesz fényképésszé...
Ha magamat nézem, hogy honnan, vagy hová akarok menni, hogy őszinte legyek nem tudom, annyira nem tartom magam jónak, valami hiányzik belőlem, de ez nem tántorít el, folyamatosan olvasom a folyóiratokat, majd az összes Sevcsik könyvet beszereztem, és tanulok, tanulok, és tanulok, bízok benne, hogy megtalálom azt amit még nem is tudok.
Sokkal nehezebb, és türelmet igénylőbb hobbi ez mint gondolják mások, és nem túl kifűzetődő, de mindezt rögtön elfelejti az ember, ha ha kap egy szép dicséretet, elismerést.

 4      

Zsákai Péter

Pont tegnap írtam mail-ben erről egy ismerősömnek. Ha megengeditek, csak idézem.

...

Ok, hallgatás beleegyezés. :D :D :D


"Nem tudom hogy vagy vele, de én néha elgondolkodom, hogy mi a szándékom a fotózással. Mit kellene tanulnom, merre kellene haladnom. Mindig oda lyukadok ki, hogy számomra a fotózás hobbi. Élvezem, akármit is fotózok. Nem akarok saját stílust, nem akarok művészkedni (álművészkedni még úgysem - bár biztosan előfordul), nem akarok pénzt keresni... Viszont szeretném, ha a képek hangulatokat tudnának megörökíteni, másoknak tudnék valamit adni. Csak az én szintemen, néhány embernek. Nem akarok nagy tömegeket megcélozni, nem akarok pályázatokon indulni. Ehhez kevésnek érzem magam. Csak úgy örömből és úgy szeretnék fotózni, ahogy jól esik. Másokhoz mérve magam kicsi vagyok. Viszont, ha egy-egy embernek tetszik egy-egy képem, akkor örülök. Ennyi."

 5      

Gabesz

Érdekes dolgok ezek......

Tudjátok (tudod Szabolcs) én már többször is mondtam, hogy a művésziességre való törekvés egy halott ötlet!
Legalábbis azok számára akik (mint jómagam) harmincegynéhány évesen kezdenek bele a fotózásba!
Én tudom a helyem a gömbön, már (hála Neked,Indig Lacinak,Timbernek, és sokan másoknak) tudom a saját korlátaim, és nem próbálom meg magamraerőltetni a "mindenáronmegakarokfelelni" stílust!
Például csak azért nem fogok X darab képet csinálni ilyen-olyan stílusban, hogy megdicsérjenek,miközben baromira nem érdekel a dolog.....
Nem akarok bántani senkit, de van olyan közös ismerősünk aki (legalábbis nekem) az agyamra megy egy bizonyos stílusú képeivel,miközben egy baromi kreatív,és tehetséges fotós!!
Szerintem!

Kicsit a lakásfotózás-témához...
Ahogy én figyelgettem néha-néha lakáskultúrás magazinokban a fotókat bizony nagynevek készítik,holott biztos vagyok benne, hogy egy ismeretlen, ámde baromi tehetséges fotós (fele-negyedannyi- pénzért) megcsinálná ugyanazt a minőséget!
Gomdolok én itt pölö Díner Tamásra!
Az Ő nevét sokszor láttam már lakásos magazinban!
Nem becsülöm le....jó fotóművész, de kérdem én, azért nem tulzás ez kicsit??

Na bocs a hosszas eszmefuttatásért, egyszer egy sör mellett kidumáljuk a dolgot, ezt megigérhetem!

 6      

Zsákai Péter

Megnéztem Richard fotóit. Érdemes volt! Köszi a linket!

 7      

Takoca

Tényleg érdekes dolog ez!

Eszetlen módon tudok kattogtatni. Illetve tudtam, de az utóbbi időben én is kezdem azt érezni, hogy lenyugszom kicsit. És hogy miért? Talán mert kezdek rájönni, hogy jó kép nem úgy születik, hogy csinálok 123142342 képet aztán majd lesz közte néhány baromi jó. Azt hiszem, hogy a technikán kívül amit a legtöbbet tanultam az utóbbi időben az a "látás" (hehe a szemész meg múlt héten írt fel szemüveget :) ). Mostanában ( azt hiszem, hogy) igyekszem kevesebbet fényképezni, és a kevésből valami jót csinálni. Hozzá tenném, hogy barmira nem vagyok elégedett. Nagyon nem.

A másik része nálam egészen biztos az, hogy keresem az utam, a helyem. Rengeteg tehetséges ember van a családomban, és bár félek, hogy én már nem fogok berobbani de talán tudok valami olyat csinálni amit más nem.

"fényképezőgép-szorongató társadalom elhanyagolható kis része lenne képes a hónapokig tartó "rákészülésre." "

Az aki képes erre az a profi. És a profiból sokszor már rég kihalt a lelkesedés, a játék, a kíváncsiság. Nem tudom, hogy szeretnék -e profi lenni!

 8      

Pihe

Örülök, hogy ilyen sokan és ilyen bő terjedelemben reagáltatok. Főleg azért, mert szinte Mindannyian másik részre írtatok választ - érdekes, elgondolkodtató. Amiben viszont az eddigi kommentek fedik egymást, Pajtások, az az önkifejezés. Szerintem ez választja el a legjobban az amatőrt és a profit. Az amatőr arra törekszik, hogy a fényképeivel kommunikáljon. A profi, aki a legtöbbször alkalmazott fotográfus egy materiális igényt elégít ki a fényképeivel és nem egy szellemi síkra dolgozik. Más az esztétikai érték, más a fényképhez való kötődés.

Az, hogy Díner Tamás néha lakásfotókat is csinál (bár még sajnos egy ilyet sem láttam, így igazából láttatlanban beszélek róla), szerintem inkább kuriózum-számba megy, hiszen Díner nem erről híres és gyanítom, hogy nem is erről szeretne még híresebb lenni. Ettől függetlenül valószínű, hogy egy amatőr is elkészítené ugyanúgy, de erről szól a bejegyzésben leírt hierarchia is. Díner Tamás mindig Díner Tamás marad, és reméljük, hogy egyszer azok, akik szeretnének erre a szintre eljutni, el is fognak.

Én úgy gondolom, az a legjobb, ha az ember nem elégedett önmagával, de fel tudja ismerni a saját fotói között a jót, amelyikkel meg van elégedve. Egészséges lelki és önbecsülési egyensúly, ha úgy tetszik.

Közben Ákos a saját blogján is írt a jelenségről, amihez egy szavazást is csatolt, ajánlom a Pajtások figyelmébe a bejegyzést és a szavazást is.

http://akoskiss.blogspot.com/2008/11/vltoz-vilg.html" target="_blank">http://akoskiss.blogspot.com/2008/11/vltoz-vilg.html

 9      

juice

már reagáltam Ákosnál, ide valami más jutott eszembe, a "Hová szeretnétek eljutni? Mi a célotok a fényképezéssel? Hová szerettetek volna eljutni, amikor megvettétek a gépet? Mi változott?" kérdésre válaszolva... én már gimis koromban is nyúztam egy Zenitet, nem tudtam semmit a technikai dolgokról, én is önkifejezni akartam, bosszantott, hogy nem rajzoltam olyan jól, mint szerettem volna, talán így jutottam el a fotózáshoz, aztán jöttek más hobbik és kb. másfél éve megint előtérbe került a fotózás, aztán február óta kezdtem el komolyan megtanulni a dolgot és végre egyszer éreztem azt amit még soha semmivel kapcsolatban: ezt akarom csinálni! Tehát ide jutottam... Ákosnál leírtam, hogy amatőr, vagy profi, vagy művész... de végülis mindegy, én ezt akarom csinálni :)
de jó kimondani :)

köszi Pihe

 10      

Pihe

Én köszi a hozzászólást, Juice. Szerintem ugyanezt érzi Mindenki, amit Te végül kimondtál -- de embere válogatja, hogy mennyire más a hangsúly és a színezet.

 11      

zsutti

Azt hiszem 5-6 éve kezdtem el kattintgatni a Zenittel, fôleg azért, mert érdekel a vizuális kultúra és a vizualitás önmagában (és mert anyukám nekem adta az ôsrégi gépét). Biztos vagyok benne, hogy enélkül ma nem egy reklámügynökségen dolgoznék, valószínû sokkal rosszabb melóm lenne.

Amúgy kezdetben én is álmodoztam arról, hogy majd egyszer hírös fotográfus leszek, de rá kellett jönnöm, hogy analóg géppel labdába se rúghat az ember, valamint ahhoz, hogy feljussunk a csúcsra, RENGETEG pénz kell és nagyon nagy arc, mert anélkül nem tudod magad úgy promotálni, hogy megjegyezzenek és visszahívjanak dolgozni. Ugyanúgy hiszem, hogy a napi szintû össze-vissza vagy munka okán történô kattintgatás egy idô után kiégeti az embert, mint minden más meló. Ezért maradok én is lelkes táborban és örülök, ha néha kiállítják egy képem, vagy valaki megvásárolja ôket, mert jól mutatna a szobájában.

 12      

Pierre

Itt igazából csak ehhez a napi szintű kattintgatáshoz szólnék hozzá. Szerintem nem azzal van a baj, hogy valaki ritkán fotózik, vagy gyakran, hanem hogy az jelenti az fotózást, hogy kimegyek lefotózom az adott témát, vagy csak elmegyek sétálni és néha lövök egyet. Nálam egy fotózás több héten keresztüli, körülményektől függően, legalább 4-5 alkalom terepen, visszanézés sz.gépen, de vannak olyan terveim, amik ennél is több időt vesznek majd igénybe. És úgy gondolom, hogy akkor ha már megvan a téma és jó a téma, akkor amíg tart szezonja(ez főleg term.fotozás) addig kedv nélkül is erőltetni kell ugyanazt, mert csak így lehet kiemelkedőt alkotni, hiszen elsőre mindenki hibázik, viszont kedv nélkül belekezdeni semmibe sem szabad.

 13      

Tamás

Ez a post egy kicsit elgondolkodtatott. Kizökkentett a komfort-zónámból. Amin erősen kezdtem gondolkodni, az két dolog:
1. Már 6-7 éve fotózok, de még csak sejtem, hogy mi az a téma, amivel foglalkozni szeretnék és ebben a témában (sajnos) még egy képet sem készítettem.
2. Én úgy érzem, hogy a képeim még igencsak nem jók, a visszaigazolások már kezdenek mást mutatni, de ettől függetlenül úgy vagyok vele, hogy sehol sem vagyok se a nyersanyag elkészítésénél, se az utómunkánál. A kérdés, hogy vajon eljuthat-e egy ember ma Magyarországon arra a szintre amit el akar érni, ha nem dúsgazdag, vagy nem munkája a fotózás. Nekem sajnos egyre kevesebb időm marad a képekre a mindennapi harc és a család mellett. Persze így legalább van lehetőség a képekre fejben rákészülni.

 14      

Pihe

Pierre és Tamás: köszönöm a látogatást és a hozzászólásokat is!

Pierre: teljesen igazad van, de ne felejtsd el, hogy a természetfotózás kívánja meg a legnagyobb felkészülést - és amíg egy hétköznapi sétával is meg lehet látni és le lehet kattintani a szépet, addig ez bizony a természetfotónál nagyon nincs így. Amit nagyon igaznak tartok még a hozzászólásodból, hogy kedv nélkül belekezdeni semmibe sem szabad - ez egyszerűen átsüt a produktumon is.

Tamás: kicsit a kizökkentés is volt a cél. :o) Szerintem pont akkor juthat el valaki az Általa kitűzött szintre, ha nem hivatásszerűen űzi a fotózást. Ha dolgozol, a biztos tökéletességre törekszel, egyszerűen nincs időd és lehetőséged kísérletezni. Ez persze nem ökölszabály, folyamatosan van ellenpélda, de ez egy külön réteg kiváltsága. Anyagi oldalt nézve... hatalmas útvesztő a fotózás. Azt hiszem, hogy jó döntés már előre meghatározni, hogy mivel és milyen szinten kívánunk foglalkozni, mert különben elveszünk a lamellák számának és a felbontóképesség tanulmányozásában. A család és a mindennapok mellett ez is nagyon le tudja szűkíteni azt, hogy kiéld magad, de ha ez beérik és visszatérsz a komfort-zónádba, sikeres leszel a témádban. A lényeg úgyis az, hogy legyen témád, mert végülis az vagy, amit lefotózol.