EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

TOUR DE PILIS

Szombaton - a "milyen szép idő van, milyen rég nem kirándultunk" jeligére hivatkozva - hirtelen felindulásból elautókáztunk Dobogókőre. Nagyjából volt ugyan elgondolás, de csak helyben derült ki, hogy az elsődleges cél, a Prédikálószék pont egy nagy körút közepén helyezkedik el, amelyet jobbról a pilisi erdőség, balról pedig a Rám-szakadék ölel át. Mivel Julcsival úgy gondoltuk, vagyunk annyira kemény gyerekek, hogy bevállaljuk az ismeretlent, felkerekedtünk hátizsákostól, dzsípíeszestől és fényképezőgépestől, hogy az erdőségen átvágva kijussunk a Király-kúthoz és onnan a Prédikálószékhez.
Mivel már korábban megfogalmaztam cseppet sem spanyolviasz-kategóriába fésülhető megfigyelésemet a hegyi túrázás egyik alapszabályával kapcsolatban (ha egy hegyről X távolságot ereszkedsz lefelé, a továbbjutáshoz X*2 távolságot kell felfelé másznod), ezért sok meglepetés nem ért a terep nehézségi fokának egyre durvább mértékben történő növekedését illetően. Legalábbis az első 5 km-en. Mire felértünk a Prédikálószékre, már kellemesen elfáradtunk, és miután túltettük magunkat a fantasztikus panoráma utáni kezdeti sokkon, arra a botor elhatározásra jutottunk, hogy a délután 15:45-ös időpontra való tekintettel is simán vállalható az út a már említett nagy körút folytatásaként (vagyis le a Vadálló-köveken keresztül a Kaintz Ferenc forráshoz, onnan végig a Rám-szakadékon át a Rám-hegyre, végül pedig csendesen fel vissza Dobogókőre). Pajtások, ha délután négy órakor valaki azt mondja, menjünk le a Rám-szakadékhoz a Prédikálószéktől, mondjatok határozott nemet, ugyanakkor kérdőjelezzétek meg az ötletgazda elmeállapotát! Ugyanis a Vadálló-kövek olyan terep, amit csak nagyon tapasztalt túrázóknak ajánlok. A lefelé übermeredek, sziklás és csúszós talajon kegyetlen nagyokat lehet zakózni, így a gyökkettes haladás miatt a sötétedés is kockázatos tényező. Ekkor került vissza véglegesen a hátizsákba a fényképezőgép is. A Rám-szakadékban már erős félhomályban másztunk végig (sikerült egy szép nagyot esnem is, mert bár a terep ismerős volt, egy nyári vihar olyan pusztítást okozott, hogy a fatörzsekkel enyhén szólva is marokkó-játékhoz hasonló eksönöket lehetett csak lezavarni). Mire felértünk a Rám-hegyre, már nem nagyon volt miért mosolyognunk: folyt rólunk a víz (egyrészt izzadtság formájában, másrészt pedig a Rám-patak vize miatt), ráadásul a sötétség közeledte egyre inkább jelezte, hogy ha nem kapjuk össze magunkat, csúnyán pórul fogunk járni. A Rám-hegy és Dobogókő között nagyjából 3 km van, de erőltetett menetben legalább tíznek tűnt (pláne sziklás, meredek, nem kedvenc). Végül kereken este hétre értünk vissza az autóhoz (ekkor már teljes sötétség volt), a túristaút mérése szerint 15 km-t tettünk meg nyolc óra leforgása alatt. A történet itt azonban nem ér véget, ugyanis valami csúnyán kiüthetett minket, estére ugyanis jól lerobbantunk, én torokfájással és kis lázzal, Julcsi fejfájással - így az éjszakát konkrétan a gondolataimba és a torkomba süppedve töltöttem el - , a mai szép vasárnap pedig kizárólag a kulináris élvezetek miatt nem teljesen a párnák között került eltöltésre. A végkövetkeztetéseket az épelméjűségünkről meghagyom Nektek, Pajtások. Azért hoztam haza pár képet is, de ősszel szeretném visszacsalni Julcsit a Rám-szakadékhoz - aki már járt ott, nagyon jól tudja, hogy életveszélyes, de hihetetlen hely!





 PIHE, túra témakörben


  fotóblog     magyarország     pilis     túra    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Zsákai Péter

fogadok, hogy Anyukáitoknak nem meritek elmesélni! imádkozzatok, hogy ne olvassa a blogot! :)))

szép kis fotós heted volt! "részeg pogósokkal harcolós" , "izgalmakkal teli túrázós". :))) mit meg nem teszel egy jó fotóért? ;) ...mert a fotók klasszak!

azért is szorgalmazom a közös fotós blog mielőbbi elindítását, mert egy ilyen vészhelyzetben a Pajtásokkal riadó láncot tudnánk fújni és a segítségetekre sietni! vinnénk utánatok az állványt, vakukat... :D :D :D

ui: én már hallok a csütörtöki koncert után! :))))

 2      

Pihe

Péter :D

Nem tudom, hogy olvassák-e, mindenesetre beszámoltunk róla, persze nem a dícséret miatt. :o)))

Én tegnap kezdtem el száz százalékosan hallani, sistergés nélkül! :o)

 3      

Timber

Kene valami Tour de Pentax is valamikor :D Foleg most a szepido eljovetelevel :D

 4      

Pihe

Timber: köszi a látogatást! :o)

Bármilyen Pentaxos túrára nyitott vagyok (Pentax vs Sigma nagylátó teszttel egybekötve, pl.), főként, ha indulás után megint egy sör mellett kötünk ki. :o))

 5      

Timber

Egy nagylato versusban en is benne vagyok csak nem tudom meg mikor (mert most epp nincs otthon ugy 1 honapig >.<)

Na akkor Gabeszt meg Indiget kell mar csak osszeszedni :) Timi egy jo turaban szerintem mindig benne van :)

 6      

Pihe

Vannak még Pentaxosok (és nem Pentaxosok is), akik nem voltak a Marathonon és szerintem szívesen csatlakoznak. :o) Ha kilátásban van valami konkrét, akkor dobjátok fel, hadd csapjuk le.