EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

PENTAX Z-1: ELSŐ BENYOMÁSOK

Túljutottam az első tekercs filmen, amelyet kizárólag a gép tudásának feltérképezésére használtam el mindenféle egyéb célzat nélkül, ezért egy olcsóbb, általános célú filmet választottam, a Fuji Superia 200 személyében - közben pedig egyértelmű lett számomra, hogy a csodálatos dolog a filmes fényképezésben az, hogy a használatos filmmel mi magunk választjuk meg a gép érzékelőjét. Ez persze amennyire áldás, pontosan annyira átok is, hiszen menet közben nem tudunk tekercset cserélni, így húsz-harminc kocka erejéig egyféle érzékenység használatára vagyunk kötelezve, arról nem is beszélve, hogy sok esetben a film határozza meg a felhasználási területet is.



Anyagköltségben nem annyira vészes a dolog, mint amennyire elsőre gondolnánk, ha a negatívot mi magunk scanneljük, ráadásul ekkor tetszőleges felbontással dolgozhatunk: számokban kifejezve egy 36 kockás profi film hívással együtt 2000 forintban megáll (Ilford Delta 400/36 Professional: 1500 Ft, nega hívás: 500 Ft). Ez így soknak tűnik, de ha nem ész nélkül kattogtatunk, akkor egy tekercs sok hétig elég lesz. Megfelelő scannerrel (és persze nyomtatóval) akár 200 cm széles nyomatot is készíthetünk (25 megapixelt simán ki lehet facsarni egy negatívból), de ehhez megintcsak a megfelelő felbontású filmre lesz szükségünk. Ennyit a filmekről, jöjjön a váz!

A váz anyaga fém. Ez a súlyán is meglátszik, mert objektív nélkül is tekintélyes sebet ejthetünk vele, ha éppen úgy hozza a sors, hogy önvédelmi fegyverként használjuk. A fogása viszont elsőosztályú, ugyanakkor merőben más érzés, mint a ma futó digitális vázaké (még akkor is, ha tényleg csak önvédelem a cél :o)). Ugyanúgy első- és hátsótárcsás kialakítású, sőt, szinte az összes kezelőszerv ugyanott kapott helyet, mint a K10D-n, leszámítva persze a hátlapot, amin csak a dátumozó és pár gomb található. Ide az elkattintott összes kocka után önkéntelenül is lenéztem - ez valószínűleg olyan reflex, amit a digitális gépekhez szokott emberkékből soha nem lehet kinevelni. A bajonettcsatlakozó mellett a kioldón túl megtaláljuk a mélységélesség ellenőrzésére szolgáló gombot is, mivel a váz a megfelelő objektívekkel a legnagyobb blendén keresztül engedi meg a komponálást. Apropó, komponálás! Bár a kereső Pentaxos szokás szerint csak 95%-os lefedettséget mutat, akkora mint egy mozivászon. Komolyan jó érzés belenézni, a K10D keresője nagyítós szemkagylóval is sokkal kisebb és sötétebb. Ugyanitt található az egyik gyenge pont is: a keresőben ugyanis csak a zársebesség, a használt rekesz, a fókuszvisszajelzés és a fénymérés-rögzítő LED található meg, ráadásul oldalt. Nehézkes nyomonkövetni és értelmezni, ám lehetséges, hogy ez csak a digitális megközelítés miatt van így. A mattüvegen egyetlen jelölés látható, amely az árva AF pontot jelöli. Ettől nem vagyok teljesen odáig, már csak azért sem, mert az AF motor olyan bődületesen gyors, hogy a K10D a nyomába se ér - érthetetlen, hogy miért csak egy darabot szomorítottak oda.

A váz tetején mai szemmel elég nagy a kupi. Egyrészt a Pentax egy váratlan ötlettől vezérelve az LCD-t a felugró vaku mögé, a vakusín helyére tette. Mivel ezen jelenik meg az összes kommunikáció a gép és a fotós között, ezért ezt megfelelően nagyra sikerült tervezni, ráadásul egy gombnyomással megvilágítható. A vakusín kicsúszott az exponálógomb mögé, így rendszervaku használatával a nyeles vakuk hatását érhetjük el - ez konkrétan azt jelenti, hogy sokkal kreatívabban használhatjuk a fényszerszámot - jó húzás volt a Pentaxtól, bár az egyensúlyt eléggé felborítja, így némileg kényelmetlenné válhat hosszútávon a gép szorongatása. Ami még nem nagyon tetszett, az az exponálógomb puhasága vagy éppen keménysége - autofókusznál nem nagyon érezni, hogy hol is van az a "fél út", így ha nem figyelünk oda kellő körültekintéssel, könnyen akaratlanul is exponálhatunk. A bekapcsológomb három állású, középső állásban zöld módba (teljesen automata program) kerülünk, majd végigtolva megkapjuk a szokásos Pentax módokat (HyperProgram, Av, Tv, HyperManual, Bulb, X). Ha valaki most érkezne a Pentax világába, kis magyarázat: a HyperProgram nem ugyanaz, mint a zöld mód - ugyanis bár a gép folyamatosan az általa mért információk alapján határozza meg az expozíciót, a tárcsák használatával egy pillanat alatt felülírhatjuk akár a zársebességet, akár a rekeszt, így gyakorlatilag ez egy kreatív automata mód - ez pár évtizede már a márka sajátja. A váz sajnos nem időjárás-álló: nylonzacsi, Pajtások, nylonzacsi! A felugró vaku érdekessége, hogy közvetlenül mellette található az AF segédfény is - ennek a kényelmetlensége csupán annyi, hogy ha sötétben szeretnénk autofókuszt, akkor fel kell pattintani a vakut, majd vissza kell csukni.


Pentax Z1 + Sigma 105mm F/2,8 EX DC (Fuji Superia 200)

Kompatibitás. A váz Pentax KAF2-es csatlakozású, így a mai napig használt összes objektívet fogadja, annyi megkötéssel, hogy az SDM objektívek értelemszerűen manuális fókuszúvá szelidülnek. A DA jelű, APS-C szenzorhoz készített objektívek 28mm-től felfelé magabiztosan használhatóak, viszont a sarkokban mindig számítsunk vignettálásra, ha digitális géphez tervezett üveggel dolgozunk - az előzmények (M, A, FA, FA J) mindegyike pedig teljes kört rajzol. Az új vakuk is használhatóak, ráadásul P-TTL-t is kapunk - mindezt 1/250 másodperces vakuszinkron mellett. Apropó, objektívek! Csak érdekességképpen említem meg, hogy a legjobb szórakozás a már meglévő üvegeink gyújtótávolságának újraértelmezése! Ugyanis amíg APS-C szenzorméret mellett az 50mm-es objektív ideális portréra is, addig filmes vázon értelmet nyer az "alapobjektív" fogalom, vagyis könnyen megérthetjük, hogy mi az, hogy valami nem nagylátószög, de nem is tele.

Fénymérés és dinamika. Az automatikus fénymérésre hagyatkoztam (blende-előválasztásos módban, kompenzáció nélkül), kiváncsi voltam, hogy mit hoz össze belőle a gép. A fénymérés spot és középre súlyozott alapokon működik, ezt a menüben választhatjuk ki. A középre súlyozott mérés meglepően jól működött és a 24 kockából csak két alkalommal exponálta túl a teljes kép körülbelül 10%-át (háttér, fókuszon kívül eső terület). A dinamikatartomány veszett egy dolog, főleg digitális gép után. Belátni az árnyékokba, miközben a csúcsfények nem égnek ki. Tényleg hihetetlen.

Funkciók. A felhasználóbarát megoldások iskolapéldája a Z-1. A módválasztó egy kellemes megoldású tárcsa, amelynek közepén egy nyomógomb kapott helyet - így a megfelelő helyre forgatva és lenyomva az első illetve hátsó tárcsával tudunk beállításokat elvégezni. A "Pentax functions" menüben nem csak az alapvető tételeket láthatjuk, hanem olyan lehetőségeket is, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Például Pentax powerzoom objektívet használva a váz nem csak a fókuszt tudja folyamatosan állítani a mozgó témára, hanem például annak közelítésénél automatikusan kizoomol, távolodásnál pedig ráközelít a beállított képkivágás megtartása mellett. Vagy például beállítható sorozatfényképezésnél, hogy hány kockát szeretnénk hány másodperces intervallumokban - ekkor csak le kell raknunk a gépet és hagynunk dolgozni. És ami a megdöbbentő, hogy mindezt 14 évvel ezelőtt rakták össze.


Pentax Z1 + Pentax FA 50mm F/1,4 (Fuji Superia 200)

Az energiaellátás egy másik gyenge megoldás, ugyanis egy egzotikus akkut használ, amiben elvileg 5-600 exponálásra elegendő a szufla, viszont sivatagi túrára biztos viszek párat tartsiba. A zárszerkezetnek van egy hangja! Inkább markáns egyveleget alkot a filmtovábbítóval kórusban, mint zavarót, de csendet megkövetelő helyen érdemes valamilyen hangtompítót (pulóvert, pl.) használni.

Mindent összevetve a digitális korszakban is nagyon jól használható a Z-1, a rengeteg funkció és felhasználóbarát megoldás feledteti azt a pár kis hülyeséget, ami valószínűleg csak mai szemmel tűnik szálkának. Aki filmben gondolkodik és már elkötelezte magát a Pentax rendszer mellett, annak erősen ajánlom a gépet, tényleg nagyon kényelmes a kezelése és csak a munkára enged figyelni. A filmes fotózást pedig általánosságban ajánlom azoknak, akik meg szeretnének tanulni szelektálni a képeik között, odafigyelni minden részletre a kattintás előtt és tényleg csak azt lefotózni, amit arra érdemesnek tartanak.

 PIHE, fotó témakörben


  fotó     fotótech     pentax     sufniteszt     z-1    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Zsákai Péter

nagyon élvezetes írás! az ebédszüneti kávézáshoz kellemes kikapcsolódás volt. kedvet kapok ahhoz, hogy ha egyszer sikerülne megtanulnom a fotózás technikáját, utána öregkoromban kipróbáljam ezt a területet. :) nyugdíj előtakarékoskodás Pajtások, nyugdíjelőtakarékoskodás!!! :D :D :D

mindig is olvastam olyan véleményeket, hogy "bezzeg a filmes időkben...", meghogy a filmes kép ebben jobb vagy abban jobb, mint a digitális. ezek a cikkek segítenek megérteni ezeket az állításokat nekem!

köszi az inspirációt! várom a további írásokat, tapasztalatokat, képeket! addig is sok örömet az új, filmes életérzéshez! ;)

 2      

Pihe

Köszönöm, Péter!

"nyugdíj előtakarékoskodás Pajtások, nyugdíjelőtakarékoskodás!!!" :D :D :D :D :D

(Majd pár tekercs múlva megpróbálom összefoglalni, hogy mennyiben van igazuk a "bezzeg a filmes időkben" szövegekkel apellálóknak - bár gyanítom, hogy ez nem a következő bejegyzés lesz a blogban. :o))

 3      

vinczepetya

Tényleg jó volt olvasni, bebizonyosodott, hogy ami régi, az nem biztos hogy rossz, sőt legtöbbször a régi dolgok sokkal időtállóbbra lettek csinálva mint a mai társaik...és ami megfogott az a "nylonzacsi, Pajtások, nylonzacsi!", csak ne felejtsük el a lencse elöl elvenni, hacsak nem akarunk ps nélküli zacsiblur effektet:):):)

 4      

Pihe

Petya, nevetni fogsz: ötletnek nem is rossz! :D

 5      

Takoca

és a képek???? úgye nem csak ezt a kettőt láthatjuk??

 6      

Zsákai Péter

ja, igen! a képek! erről nem is írtam!

az alsó mind kompozícióját és témáját, mind minőségét tekintve nagyon tetszik!

én is aláírom a petíciót, hogy idővel légyszi mutass majd nekünk képeket, mert nagyon kíváncsi típusok vagyunk! a kis ujjad nyújtod és az egész karod kell nekünk. :)

 7      

Pihe

Tegnap este - sajnos ez már gyakorlat - vacakolt a netem, úgyhogy nem tudtam feltöltögetni. Ma lesz még három kép a fotómarathonról (Takoca, ahogy az 56-os emlékművet bűvöli halszemmel, Nelson az esőleső és Euthimia és Nelson a K200D-vel - kész Pentax reklám lesz a blog, ha így haladunk). :o))

 8      

eldiablomismo

Azért ez már megtiszteltetés :)
http://www.vatera.hu/pentax_z_1_profi_vaz_sajat_tok_151268084.html

 9      

Pihe

Igen, én is láttam és én is nagyon örültem neki. :o)

 10      

Varró István

Új állapotu Pentax Z1 géphez jutottam, sok tartozékkal, de a gép használati utasítása angolul van. Mivel az angollal hadilábon állok, a németet sokkal jobban bírom, persze magyar nyelven nem is merek remélni használati utasítást. Ha tudna valaki szolgálni Pentax Z1-es használati utasítással német nyelven ( magyarul valószinüleg nem is létezik ilyesmi ) , ez roppantul segítségemre lenne. Kifejezem reményemet, hogy van valakinek ilyen használati utasítása, melyhez hozzájuthatnák. Várom email-en a tudósítást, ha lenne ilyesmi.

 11      

Pihe

István, nekem megvan az eredeti, géphez adott német leírásom. Sajnos ezt nem tudom odaadni, de ha budapesti vagy, akkor pár óra kölcsönadom lefénymásolni. Ha ez így jó, akkor füstjelezz rám kérlek a szabolcs kukacs csorge pont hu címen és megbeszéljük. :o)

 12      

Lelkes László

Ha érdekel valakit, a Z1 utódát, a Z1p-t én mutattam be anno a Foto Video-ban.

 13      

Pihe

@László: kicsi a világ! Köszönöm szépen a látogatást! :o)

 14      

Lelkes László

Ha belegondolok, mára az én régi Pentax K objektívjeimből "Limited" objektívek lettek, sőt még a Spotmatic M42-es Takumarja is az. Precíz fémház, gravírozott skálák. Kérdés, hogy az optikai teljesítményük milyen. Bár néhány tesztet olvasva nem lehet rájuk panasz. Pl. 2.5/135

 15      

Lelkes László

Kedves Pihe!
Gratulálok a fáradozásodhoz, hogy működik ez az oldal.
Üdvözöl:
L.L.

 16      

Lelkes László

Kedves Pihe!
Gratulálok a fáradozásodhoz, hogy működik ez az oldal.
Üdvözöl:
L.L.

 17      

Kovács Zsolt

Szia!

Nagyon örültem amikor rátaláltam erre az írásra, mert már 10 éve vártam arra, hogy megszerezzek egy ilyen gépet.
Te is megerősítettél abban, hogy ez egy kiváló masina.
Bár nekem ez igen nagy ugrás (műszakilag), mert én leragadtam a jó öreg Praktica MTL 3-nál.

Van is problémám a kezelésével bőven. Főleg az angol nyelv szab határt a szárnyalásomnak.
A következőkben kérem a segítségedet, ha van egy kis időd még ezzel a témával foglalkozni.

1. Én nem találok X módot a gépen. ????? A többi stimmel.
2. Vaku. nekem 1 központi érintkezős Edixa vakum van. Milyen szinkron időt állítsak be a használatánál? Hyp. Manual módban.
3. A leírásban nem találtam utalást a kijelző megvilágítására.
Melyik az a gomb amivel ez könnyen megoldható?

Tisztelt Szabolcs József!
A válaszait előre is köszönöm! Jó fényeket kívánok!

Üdvözlettel


Kovács Zsolt

 18      

Pihe

Kedves Zsolt!

Örülök, ha tudtam egy löketet adni a Z-1-es felé, tényleg egy remekül használható felsőkategóriás filmes váz, talán a Pentax legjobbja.

Valóban nincs külön X-mód, és ennek oka nagyon egyszerű: a szinkronidő ugyanis 1/250, vagyis szabványos záridő-érték, amelyet egyszerűen HyM-ben állíthatunk be. :o)

A státuszkijelző megvilágítását a hátlapon található fénymérés és expokorrekció gombok együttes megnyomásával bírhatjuk szóra - ezt valóban kicsit eldugták.

Az utóbbi másfél évben sikerült kellemesen kiismernem a vázat, így ha bármiben tudok segíteni, örömmel teszem.

Szép fényeket hozzá!

 19      

Varró István

Kedves Pihe,

Köszönöm a használati utasítás ajánlatát, amit csak most olvastam. Közben egy barátom bécsi barátnöje, felajánlotta, hogy keres német használati utasítást, amit talált is, és elküldte ajánlva postán.

Továbbiakban kérdezném milyen film használata lenne ajánlatos ? Természetesen színes film.

Egy bukaresti nagy fotocég ( mivel Románia délnyugati részén élek ) kínálatában találtam Kodak Professional Portra 160 NC fimet 5 darabos csomagolásban, 30 €-nak megfelelö áron. A filmek érzékenysége 160 ASA, 23 DIN. Az ár eléggé borsos, melyhez hozzáadódik a szállítási költség, mivel lehet online rendelni, és posta hozza ki utánvéttel.

Gondolom ez a film megfelelö lenne, és szerezzem be alkalomadtán. ( ha összeszedem az anyagi fedezetet )

Köszönöm az esetleges választ, üdvözlettel,

Varró István

 20      

Pihe

Kedves István!


A filmes fotózásban az a jó, hogy magát az érzékelőt - a filmet - Te választod meg, függően attól, hogy mit szeretnél fényképezni és mekkora kereted van rá.

A fent említett Portra valóban nem tartozik a legolcsóbb filmek közé, mondhatni a Kodak egyik legjobb profi filmje: kimondottan portréfotózáshoz készítik - nagyon finom szemcsézettség mellett kifejezetten a bőrtónus természetes visszaadására tervezték. Kétféle változatban lehet kapni, ezek jelölése NC (natural colour: természetes szín) és VC (vivid colour: élénk szín). Az Általad írt 30 EUR ár egy ötös pakkra szerintem abszolút korrekt.

Ha inkább tájképet szeretnél fotózni, akkor a Fuji Velvia házatáján nézz körül, ennek nagyon élénk színei vannak.

Nem szeretnélek megvezetni, mert a film kiválasztása mindenkinek saját szájíze alapján kell történnie. Filmen én a fekete-fehéret szeretem, színesből csak a fenti bejegyzéshez kipróbált Fuji Superia-t láttam, amely egy általános felhasználású, középkategóriás film. Fekete fehérből, amit kipróbáltam és nagyon tetszett, az az Ilford Delta 400, ennek nagyon finom szemcsézettsége van és szép a tónusvisszaadása, igazán három dimenziós élményt adnak a képek.

Jelenleg a Zenit vázamban egy Ilford Pan 400-at gyötrök, ez egy alsó-középkategóriás fekete-fehér nyersanyag, illetve a hűtőben várja sorsát egy tekercs Fuji Neopan, amely szintén nagyon jó fekete-fehér film hírében áll.

Azt tudnám javasolni, hogy nézz meg sok filmes képet, ahol jelezve van a film is. Ajánlom továbbá a 100ASA blogot - http://100asa.wordpress.com -, amely magyar filmes fotósok, fotóbarátok kiemelkedően jó képeit mutatja be.

 21      

Varró István

Köszönöm a tanácsokat. Egyenlöre a Kodak Professional Portra 160NC 5-ös csomagolású filmröl lemondtam, mert tudósítottak, hogy 2011-ben jár le, és addig ennyi portrét nem fényképezhetek. Persze szó van még az anyagi áldozatról is.

Választottam volna ugyanazt a filmet VC ( vivid color ) változatban, de sajnos a készlet kifogyott, és már hónapok óta nincsen utánpótlás.

A Fuji Velviáról nem tudtam, de az a bizonyos cég ilyen filmet csak diapozitív változatban forgalmaz, amit lakóhelyem környékén senki sem dolgoz ki. Életem során hívtam elö sok diapotitivet, de jelenleg nem is tudom, honnan szerezhetök be vegyszerek a kidolgozáshoz.

Fehér feketével már régen nem dolgoztam, a 90-es évek eleje óta. A bukaresti cég forgalmaz elég sok fekete-fehér filmet, Rollei, Foma, Kodak, stb. Vannak fekete fehér filmek, vegyszerekkel kombinálva, potom 50 €-nak megfelelö áron a csomag. A fö probléma, fotopapír és papírkidolgozáshoz szükséges kellékek nincsenek forgalomban.

Hogy visszatérjek a színeshez, a végén a Fujicolor PRO 160C filmnél kötök ki, melynél a cég kitünö kontrasztot igér, kitünö granulációt, ára pedig 7 €-nak megfelelö összeg, tehát 2 db vásárlása kibírható, melyre még reájön 2,5 € szállítási díj.

Köszönöm a mgyar fotósok, filmesek blogját, amit megtekintettem.

Üdvözletem küldöm, várok még esetleges tudósításokat.

 22      

Kovács Zsolt

Szia Pihe!

Próbálgatom, próbálgatom a gépet. Szeretném kiismerni.
Most a következő problémával találkoztam.

Van jó néhány M42-es objektívem amiket szeretnék használni.
A fiamtól kaptam egy átalakító adaptert hozzájuk.
A gond az, hogy bár a helyes exp. értékeket mutatja, az élességet viszont nem. (Érdekes, hogy a fiam K10D-je mutatja a helyes élességet.) Nagy látószögnél ez nem gond. A 135mm-esnél viszont már igen. Egy portré készítése nagy problémát jelent így.

Tudsz valami megoldást erre a problémára?

 23      

Pihe

Szia Zsolt! Első körben - láttatlanban - arra tudnék gondolni, hogy a Z-1-esen nincs beállítva rendesen a szemkagyló mögötti dioptria-korrekciós csúszka. Ugyanis manuálfókuszos objektíveknél azt kapod, amit látsz, de ha a látásod nincs összhangban a váz élesség-visszajelzésével, akkor ez gondod okozhat. A másik zavaró momentum a történetben a konverter lehet, bár ha a K10-esen tökéletesen működik, akkor legfeljebb a végtelen okozhat gondot (egyes M42-es átalakítókon nincs végtelen állás, mert más a konverter menetemelkedése - tipikusan ilyenek a kulcsos adapterek). Igazság szerint látni kellene a problémát, de ha nagyon nem tudsz dűlőre jutni, ajánlom a Sóos Fotót (Pesten, az Erzsébet tér szegletében), iszonyat korrekt cég, biztos vagyok abban, hogy van épkézláb ötletük a problémád orvoslására.

 24      

Kovács Zsolt

Szia Pihe!

Te használsz M42-es objektíveket? Mert akkor ezek szerint neked tökéletesen működik.
Képzeld a K10D-nél úgy működik, hogy az élességet mutatja, az exp. értéket csak akkor, ha a mélységellenőrző gombbal működteti a rekeszt. Így teljes értékű minden M42-es obi.
Ja nekem nincs dioptria korrekciós lehetőség.

Üdv

Zsolt

 25      

Varró István

Kedves Pihe,

Elözö levelem eltünt, így csak egy pár sort írok. Érdekelne ha található Magyarországon Pentax Z1-hez F tipusú távkioldó. Találtam egy helyen 1000 forintos áron, de sajnos már el volt adva. Talán a továbbiakban még található hasonló áron és persze jó állapotban.

Üdvözletem küldöm, István

 26      

Pihe

@Zsolt: ott van az, csak el van dugva jól. :o) A szemkagyló gumikeretét told le a keresőről felfelé, és előtűnik a dioptria-szabályzó. :o) Vedd le az objektívet a gépedről, és egy fehér fal felé fordulva állítsd be a mattüveg segédrácsának legélesebb állapotát. Én legalábbis így szoktam magamnak beállítani (annak ellenére, hogy kicsivel rosszabb csak a szemem a nullásnál).

@István: az Index fórumán a Pentax Fan Club-ot ajánlom, illetve ennek leányfórumát, a Pentax Adok-veszek-et. Itt nagy eséllyel találsz használtam, de ha minden kötél szakad, akkor ott az eBay.

http://torzsasztal.hu/Topic/showTopicList?t=9033172
http://torzsasztal.hu/Topic/showTopicList?t=9195686

:o)

 27      

Gábor

Kedves Pihe!

Én magam is rendelkezem Z1-essel. Ugyan már 15 éve Pentaxos vagyok, de csak nemrégiben sikerült szert tennem erre a gyönyörűségre. Most van előhivatás alatt a teszt sorozatom.
A leírásod nagyon élvezetes, igen olvasmányos volt, de főként korrekt. Egy apró tévedés azonban mégis becsúszott.
Azt írod hogy "... hiszen menet közben nem tudunk tekercset cserélni, így húsz-harminc kocka erejéig egyféle érzékenység használatára vagyunk kötelezve ...".
A Pentax kisebb gépeinél is volt lehetőség félbehagyott film visszatekercselésére és kicserélésére. Csak megfelelő célszerszám kellett a film végének kipiszkálásához ha ismét használni akarta az ember és persze kupakkal az objektíven annyit kellett kattintgatni ahány elexponált kép volt már a behelyezett filmen. Anno használtam is ezt a lehetőséget az MZ-10-esemen különböző érzékenységű filmek párhuzamos használatakor.
A Z1-nél annyiban módosult az eljárás, hogy nem kell kipiszkálni a film végét, hanem a Pentax Funkciók között kiválasztható visszatekercseléskor teljesen behúzza-e a filmet, vagy hagyjon kinn egy kicsit.

Üdv:
Gábor