EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

FOTÓMARATHON 2008, BUDAPEST

Szombat reggel többnyire a statikusnak látszó esőfelhőktől részint bágyadtan, részint pedig a szórt fénytől mosolygós arccal jött össze alig négyszáz fotóbarát a Gödörben. (Rossznyelvek szerint itt egyetlen csapással végezni lehetett volna az egész fotós bagázzsal, Timbernél mintha lett is volna valami furcsa elsütőszerkezet.) Tíz körül (valamikor Soltész Rezsővel egy időben) látszott magára találni a Pentaxos csapat (Euthimia, Timber, Gabesz, Indig és jómagam), és miután megvitattuk az aktuálpolitikai helyzetet (például hogy Soltész Rezsőnek már egy ideje egyenes a haja, csak én vagyok elmaradva húsz évvel), sor került a tizenhat téma kihirdetésére is. Ezt, élelmesebb emberkék (kivételesen magamra gondolok) teleobjektívvel már levadászták a művészúr kezéből mielőtt a konkrét kihirdetés még megtörténhetett volna.
A teljesség kedvéért álljon itt a lista a témákról, amelyeket fotóznunk kellett:

1. A sorszámom
2. Benn vagyunk a gödörben
3. Házak és kapuk Budapesten
4. A zebrán...
5. Megáll az ész
6. Vásárolunk, vásárolunk...
7. A vonat nem vár...
8. Mozdulatlan, mint egy...
9. Esőleső
10. Boldog gyermekkor
11. Négylábon
12. Nagyon szeretlek
13. Ülünk a...
14. Összeköt, mint két partot a...
15. Nekem ő a lexebb
16. Az élet szép

Akinek minden vicc új lenne, röviden a szabályok: a verseny adott idő alatt zajlik, a témákban egy-egy fénykép készíthető a fenti listának megfelelő sorrendben, utólag a sorrenddel vagy a fotókkal machinálni nem lehetett, tehát as-is produktumokat kellett leadni. Ugye, hogy nem is olyan könnyű?! Annyira levert minket a dolog, hogy azonnal leültünk egy-egy sör mellé (jelzem, ez még délelőtt tízkor volt), ahol gyorsan megbeszéltük, hogy körülbelül annyira tanácstalanok vagyunk, mint egy tisztességes kisközség. Illetve elgondolások és ötletek voltak szép számmal, de nagyon nehezen tudtuk megoldani, hogy öten ne egyfélét fotózzunk. A Westendnél (miközben a biztonsági őrökkel folytattam kedvesnek nem mondható párbeszédet), Euthimia párja, Nelson is bekapcsódott a csapatba, majd nagyjából a "boldog gyermekkor" táján csatlakozott hozzánk Takoca blogpajtás is, így száz százalékosan is kiegészítve a Pentaxos tábort.

A Deák térről elindulva az Astoria - Kálvin tér - Fővám tér (ebéd!) - Jászai Mari tér - Nyugati PU - Városliget - Felvonulási tér - Deák tér útvonalat sikerült bejárnunk alig 10 óra leforgása alatt. Elkövettem azt a nagy hibát, hogy tükörreflexes gépet vittem, kompakttal ez most enyhén szólva is könnyebben ment volna, ráadásul két váz fityegett a nyakamban (a Városligetben egy deszkás meg is jegyezte a haverjainak, hogy "némá, a csákó nem nyomja könnyedén!"), persze csak a felszerelés 70%-át használtam csak (a maradék 28%-a az állvány volt, ami konkrétan menetet vágott a csuklyásizmomba). Timber volt a leglazább, ő ugyanis az összes témát egyetlen fix obival nyomta le (FA 50mm F/1,4) - legközelebb több, mint valószínű, hogy én is hasonló módszerrel próbálkozom majd, mert este 7 óra körül már alig álltam a lábamon a cipelt kilók súlyától megpakolva.

Nagyon jól szórakoztunk, annak ellenére, hogy ez gyakorlatilag egy verseny volt és személy szerint kevésbé voltam sikeres a témákkal - összekötött minket a fotózás szeretete és persze a közösen használt márka is. Egy év múlva ugyanitt Pajtások, remélhetőleg addigra nem csak a Pentaxos tábor létszámával fogunk gyarapodni, hogy a többi márka lelkes hívei is becsatlakoznank hozzánk. :o)

 PIHE, fotó témakörben


  budapest     fotó     fotómarathon     pentax    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Gabesz

Simán király volt a dolog!
Tegyük hozzá, hogy Indig Laci felkutatása is a napi program részévé vált,mert olyan hirtelen tudott eltűnni egy szó nélkül,hogy csak na...:D:D:D:D
Jómagam nem vettem túl komolyan a dolgot,így a képeim minőségén ez visszaköszön,de nem bánkódom különösebben!
Jó buli volt!

 2      

Pihe

Hja, ha a mester alkot, nehéz követni a mozgását a tereptárgyak között. A lényeg, hogy mindenki jól érezte magát - és lényegében ezért mentünk. :o)

 3      

Indig Laci

Én is nagyon jól éreztem magam veletek, néha úgy eltűnt az egész csapat hogy csak telefonos segítséggel találtam rátok : )
Máskor is összeröffenhetnénk, nem csak ilyen futó-fotó alkalomból.

 4      

Pihe

Laci, ez csak megbeszélés kérdése, én nyitott vagyok mindenre (az eddigi X darab általam lemondott flickr tali is csak a munka miatt hiúsult meg).

 5      

Zsákai Péter

Fél hét blog kihagyásom pótlom és reagálok mindenre, amire úgy érzem... :)

Örülök, hogy jó hangulatban zajlott az esemény. Kicsit sejtettem, hogy nem itt fogjátok életetek képét elkészíteni, de ha már hangulatában jól sikerült, az egy jó dolog. Aztán biztosan vannak tanulságok is mindenkinek. :)

Érdekesnek tartottam mindig is, amikor egy adott téma tudatos kereséséről és fotózásáról van szó. Én többnyire elindulok és amit meglátok és megtetszik, azt fotózom. Persze van, hogy egy-egy kirándulás előtt van a fejemben pár téma, aminek örülnék, ha fotózhatnám... Szóval érdekes lehet így nekivágni egy fotózásnak.

Legközelebb remélem Veletek tarthatok!

A Ti képeiteket, ill. a nyertes képeket meg lehet valahol tekinteni?

 6      

Zsákai Péter

Most futottam bele .timber>>code képeibe: http://www.pbase.com/timbercode/fotomaraton2008

hátha még nem láttátok és érdekes...

 7      

Pihe

Köszi Péter a kommentet és a linket is! Timber utolsó képét (a lapított galambot) én találtam neki, de nem hittem volna, hogy tényleg ezt fogja beadni. :o))

Nagyon nehéz dolog téma után fotózni, és ezzel egyidőben levettem a kalapom pár percre a reklámfotósok előtt. (Volt már ebben saját tapasztalatom és tudom, hogy ebben gyenge vagyok.)

 8      

zsutti

Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni, de egész hétvégén bent robotoltam az irodában. Na majd jövőre!