EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

MINDEN RELATÍV

Frissítve: 2008. augusztus 25.

Nagyon régóta szeretnék filmes géppel fotózni, természetesen csak saját kedvtelésből és nem munkához. Egészen pár hónappal ezelőttig azt gondoltam, hogy a legmegfelelőbb egy kisfilmes Pentax gép lesz: profitálva a Pentax minden-mindennel-kompatibilis filozófiájából, egész alacsonyra lehet a költségeket faragni. Aztán vettem egy 180 fokos fordulatot és rájöttem, hogy amit én keresek, az a középformátum. Egy autofókuszos, analóg hátfallal rendelkező Pentax 6x4,5-ös rendszert már belépőszintű digitális tükörreflexes árban be lehet szerezni, a hozzá való objektívek pedig híresen valósághű és részletgazdag eredményeket produkálnak (nem utolsó sorban az áruk sem borzalmas). Hetekig tartó keresések és egyeztetések során volt szerencsém bepillantani a külföldi középformátumú világba, már abba a maroknyi emberbe, akik még mindig filmes hátfalakkal dolgoznak. Az első pár napban nem is nagyon hittem el, hogy ugyanarról a fényképezésről beszélgetünk. Egyrészt a Pentaxos tábor, mint ismeretes, egy nem túl nagy, de lelkes közösség - nem titkoltan ez a márka célcsoportja is -, másrészt olyan egészen más szemszögből nézik a középformátumú fotósok a világot. Kezdjük ott, hogy mi, APS-C szenzorhoz kötött lelkületű kattogtatók, nyálunkat csorgatjuk néha, ha azt a szót halljuk, hogy "full frame", ami a teljes Leica képkockával megegyező méretű érzékelőt jelenti a digitális világban. Erre az áhított "teljes képkockára" a középformátumú fotósok értetlenkedve csak azt mondják, hogy "nem értem, hogyan lehet egy bélyegre fotózni". Néhol pedig azt olvasni, hogy a 21 megapixeles full frame-es vázak tulajdonosai olykor eléggé lesajnálják az 5-10 megapixeles APS-C szenzorokat - a tesztkép, amit az egyik Pentaxos fórumtárs küldött el nekem minőségromlás nélkül scannelve, 75 megapixelnek felelt meg (az egyik Pajtás a saját 6000x6000 pixeles scanjét nemes egyszerűséggel "gyenge felbontásúnak" nevezte). Valaki mondja azt, hogy nem relatív minden! A gyújtótávolságok közötti számmisztika pedig már csak egészen apró kitérő itt, hiszen amíg hajlamosak vagyunk különféle szorzószámokat zsolozsmázni a digitális-analóg átváltásnál, addig a nagy képkivágás miatt középformátumnál a 30mm is szuper-nagylátószögnek felel meg. Teljesen más világ. Az apró bökkenő azonban nem itt jelentkezett az egyenletben: a hiba a magyar nyersanyagok és filmkidolgozások árában keresendő. A középformátumhoz használatos legrövidebb (120-as) rollfilmek itthon ötös csomagban kaphatóak, 20.000 forint környékén. Ez 5 * 16, összesen 80 képkockát jelent, képkockánként csak a nyersanyag 250 forintba fáj (ez ugyebár nem is olyan vészes, ha egy kockát nézünk, a belvárosban ebből kerek egy órát tudunk parkolni, de összességében elég ütős). És akkor ott van a közel sem megbízható és előrelátható minőségű hívás is, ha az árát nem is nézzük. Enyhén szólva is költséges mulatság. Így az analóg középformátum álom marad, sokkal inkább reálisabb kisfilmben gondolkodni - mindenesetre egy élmény volt kicsit másabb vizekre evezni és megismerni egy merőben eltérő látásmódot is. A tanulság számomra a következő: amíg sokan azt mondogatják, hogy a technika fejlődése miatt a digitális fotózás megölte az analóg érát, egészen biztos vagyok benne, hogy mind a film, mind az érzékelős fényképészet csak átmeneti korszakai a fotográfia technikai részének, ha a távoli jövőbe nézek. Az egész analóg-digitális kérdés a The Buggles örökzöld nótájára emlékeztet ("Video killed the radio star"): mindig lesz egy újabb, egy jobb, egy szponzoráltabb formátum és nem kételkedem abban sem, hogy a sokak által új 35mm-nek bélyegzett APS-C formátum művelői is csak egy maroknyi oldtimerből fognak állni majd pár évtized múlva, mint ma a filmes középformátumú fotósok.



És egy érdekesség. Tegnap a kezembe került a család két, a költözködések során elkallódott vitrindarabja, a szüleim által használt MOM Momikon és Zenit-E tükörreflexes váza, előbbin egy Ymmar 50mm F/3,5 (MOM gyártmány ez is!), utóbbin egy M42-es Helios-44-2 (58mm F/2) objektívvel. A MOM filmtovábbítója sajnos teljesen elrozsdált, a Zenit viszont szinte új állapotban van. Ezek a ruszkik azért tudnak, ha akarnak. A Helios obi híresen szép rajzolatú, sajnos rengeteg kosz került a belsejébe, így ma este vettem a bátorságot és szétszedtem - egyszer élünk! -, egyúttal megígértem magamnak, hogy ha nem szorítanak miatta fegyvert a halántékomhoz, utoljára szedtem szét objektívet. Nagyjából sikerült kitisztítani, de a mikroszkópikus méretű csavarokkal eléggé megszenvedtem, a schnitzer hegye éppen elég volt a csavargatáshoz, az ujjbegyeim viszont már otrombának bizonyultak, így kellemes vasárnap esti program volt ez a játék. Az érdekessége a rekeszlimitáló szerkezet, egyértelműen ritkaság. Itt egy kis update következik, mert játszottam az objektívvel. A lényeg az, hogy az objektív köpenyén három gyűrű kapott helyet, a fókusz- és rekeszgyűrűk mellett már szinte az üvegnél van egy apró szabályzó, amivel a rekesz legkisebb méretét lehet szabályzni (tehát ha ezt beállítom F/8-ra, akkor a fókuszgyűrű megakad ezen az értéken, ha F/2 felől indulok). Mivel a rekeszgyűrű finoman siklik az értékek között és nincsenek egyértelmű állásai, ezzel lehet szabályozni a rekeszelést. Ekkor a rekeszgyűrű iránya megfordul, tehát a gyűrű F/2-es értéke lesz a limitáló által beállított legkisebb rekesz. Az orosz lencseipar ezzel a kissé furcsa, de mindenképpen furmányos módszerrel oldotta meg a lerekeszelésnél elsötétedő kereső problémáját. Fantasztikus találmány. Utánanéztem a neten, ez a Heliosok közül egy elég ritka kiadás. Pentaxon kipróbáltam, hosszabb megemlékezés a napokban lesz róla.

A vázakról sajnos nem tudok nyilatkozni. A Momikont nem valószínű, hogy ki fogom próbálni, a Zenittel kapcsolatban nagy a csábítás, de kézi fénymérő hiányában elég nehéz lesz vele a játék, lévén teljesen manuális (ez a Napos Tizenhat törvényével kültéren, szép időben nem lehet probléma, de azért nem reszkírozom meg a dolgot).

A bejegyzés eredeti témakörével pedig egy-két héten belül újra fogok foglalkozni.



 PIHE, fotó témakörben


  fotó     fotótech     harcosok klubja    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

vinczepetya

Érdekes dolog ez a hátfalas világ, az egyik régi ismerősöm is mindig mondogatta, hogy na ott kezdődik igazán a fotózás, eleinte nem is értettem, miről beszél, hogy lehet egy hátfallal fotózni, aztán kicsit utánanéztem, na igen, vannak azért elég komoly dolgok ott!
A Momikon és Zenit-E nagyon szép darab, főleg hogy itthoni gyártmány, ha kiélted magad velük, akkor költözzenek a te vitrinedbe!:)

 2      

Zsákai Péter

Nagyon érdekes bejegyzés volt számomra! Nem nagyon vagyok érintett a régi idők fotómasinái terén, de nagyon érdekel. Tavaly beszereztem néhány régebbi fotós antikvár könyvet, azokat szoktam érdeklődéssel lapozgatni. Szívesen olvasok hasonló témájú írásokat a későbbiekben is! ;)

Meg még az jutott eszembe, hogy múlt héten, mikor a Lélek és test c. fotókiállításon jártam, leesett az állam a képek minőségétől. Szemcsézett, elmosott képekre számítottam, közben többnyire olyan tűéles képek fogadtak, hogy csak néztem. El is gondolkodtam az örökös témán: mennyire számít a rendelkezésünkre álló technika. Abban maradtam magammal :), hogy ha lehet élni kell a számunkra elérhető technikával, de fontosabb, hogy fotózzunk. Ahelyett ne a neten barangoljunk mondjuk vágyakozva egy másik, szebb, jobb váz/objektív után, miközben a témák kiáltoznak kintről, hogy észrevegyük. :D :D :D Filmre vagy nem filmre rögzítjük? APS-C vagy full frame géppel rögzítjük? Az én szintemen még mindegy. Kompakttal nyomom. Laza vagyok. :D :D :D

Ez jutott eszembe, lehet csak érintőlegesen van köze a gondolataimnak az írásodhoz. :)

 3      

Takoca

Figyelmetekbe ajánlom ez a blogot: http://lomolitos.blog.hu/

Hmm... jó öreg Zenit! nálunk is van, néhány régi harmónikás gép társaságában. Apám kedvence meg egy Vera volt. Tök döbbenet hogy 10 éve még a digi volt a luxus ma meg már a film az...

 4      

Zsákai Péter

köszi, Takoca! érdekes oldal, tetszik!

 5      

Pihe

Petya: így lesz, hidd el. Szegény Zenit most kicsit csonka lett, mert az objektívje a Pentax vázamon csücsült ma egész nap. Valami egészen elképesztően wow az egész objektív. Lesz róla megemlékezés. A középformátum majd egyszer - ha nyugdíjjas koromban még fog izgatni a fotózás, és lesz időm / keretem rá, akkor otthoni sötétkamrában fogok szüttyögni vele. :o)

Péter: laza vagy, mert kompakttal nyomod, de Te tipikusan az az ember vagy, akinek tökéletesen mindegy, hogy mit vesz a kezébe, tud vele fényképezni. Na mindegy, majd egy sör mellett kifejtem. :o)

Takoca: ez valami egészen megdöbbentő, köszönet érte. Sűrű látogatója leszek, bár nem garantálom, hogy ki fogom próbálni az itt leírtakat bármivel is, de az egészen biztos, hogy vizuális csemege. :o)

 6      

Zsákai Péter

Este én is bogarásztam az ajánlott oldalt és nagyon tetszett, hogy mennyire hétköznapi dolgokból milyen jó, hangulatos (!) képeket készítenek.

Köszönöm kedves szavaid. Azt gondolom, hogy nem tudok fotózni, csak szeretek. :) De azon vagyok, hogy fejlődjek (sok téren kell még)! Jó tudni, hogy van, akinek tetszenek a képeim és nem kell arra gondoljak, hogy eladjam az egész felszerelést és más hobbi után nézzek. :D :D :D

A sörözést és beszélhetést pedig majd megejtjük mindenképpen! ;)