EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

NYARALÁS(OK), 2008

Az elmúlt két hetet a legszelídebb jelzővel élve is rendkívül mozgalmasnak mondanám, hiszen mind két lábon, mind pedig négy keréken iszonyat távolságokat jártunk be - körülbelül 3000 km vezetés van a lábaimban. Ez alatt sikerült bejárni a Loire völgyében 10 nagyobb kastélyt és a hozzájuk legközelebb eső nagyvárosokat (Orleans-t, Tours-t, Saumurt és Angers-t), majd visszafelé kiszállás nélkül a Bodeni tó felé kerülve és Svájc felett elcsalinkázva (a szívemnek kedves Lindau városkát érintve) át a havas hágókon haza. Az útról képes beszámolót ide kattintva találhattok - a képek érdekessége, hogy két fotót leszámítva mindegyik ultra-nagylátószöggel készült, kicsit így szerettem volna elszakadni a fényképeszetileg lerágott csontnak tűnő témákról. A franciákról ismételten kiderült, hogy bár az anyanyelvükön kívül semmilyen használható emberi nyelven nem hajlandóak megszólalni, de nagyon kedves emberek. A vidék pedig igazi kis ékszerdoboz, Párizs már nem is nagy szám, ha az ember tesz egy kis kitérőt az autópályáról. Ajánlott filmzene az Amelie csodálatos élete, loopba téve: hihetetlen mennyire ott van feelingben a hely. A franciák sajnos nagyon nyomorognak, amit csak két példán keresztül érzékeltetnék: a múzeumokban az audioguide-ok 160 gigás iPod Classic-re voltak feltöltve, az autópályarendőrség autói pedig Subaru Impreza WRX-ből álltak, természetesen nem a régebbi szériákból. Szóval sajnos elég nagy a kontraszt Magyarország és Franciaország között, de azért én nagyon reménykedem. A legviccesebb élmény a Loire folyó volt, ugyanis helyenként annyira nincs benne víz, hogy száraz lábbal át lehet vágni az amúgy Duna szélességű medren. A bejegyzés második képén a kiszáradt folyómederben állunk.

A második hét az első utazás aktív kipihenése volt: Julcsival Sopronban (és kicsit átkacsintva Bécsbe) áztattuk ki magunkból az elmúlt egy év fáradalmait. Szerintem nagyjából az összes helyi látványosságot sikerült meglátogatni, még a fertőrákosi Mithras barlangba is elmentünk, amiért konkrétan a tanulságérték miatt volt érdemes a tűző napon rákvörösre égetni magunkat, főleg mert ott helyben kiderült, hogy a barlang igazából nem barlang - értem én, hogy kuriózum, de a belépő kicsit húzós ahhoz képest, hogy egy erősen amortizálódott reliefet nézegessünk - szóval eléggé túl van hypeolva a hely. Ennek ellenére baromi jó volt az utolsó hét is, rengeteget pihentünk, ettünk, tettük magunkat jobbra-balra. Még Washington Gyurival is összefutottunk, bár ha a tendencia tartható a városban, akkor kétszáz év múlva szerintem egy Bokor W. Gyuri térrel is gazdagabb lesz észak-nyugati szegletünk, a lényeg úgyis az amerikai "szabadsághősökkel" történő azonosulás. Sopronban inkább túristaképeket készítettem, de lett egy-két családi albumon kívülre eső darab is, ezekről majd külön postban emlékeznék meg.

És Ti Pajtások, merre nyaraltatok?







 PIHE, magánügy témakörben


  magyarország     nyaralás     szánsájn    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Zsákai Péter

Szia!

Már alig vártam, hogy hazaérjetek! :D :D :D

Nagyon szép helyeken jártatok és eszméletlen jó képeket készítettél!!! Rajtatok kívül nem nagyon volt senki ezeken a helyszíneken? Vagy hogy sikerült ilyen ember nélküli gyönyörű képeket készíteni? Kedves Párod hogy bírta a fotózást? Mert látom ezek messze nem a "gyorsan kattintok egyet" kategóriás képek!

A franciákról... Két céggel tartottam korábban kapcsolatot. Csak szuperlativuszokban tudok a kapcsolattartó személyekről beszélni. Gentleman-ek! Életszínvonalban valóban más a helyzet. Előrébb vannak pár évtizeddel. Eleinte nehéz volt megérteniük pl, hogy itt Mo-on az informatikai terméket nem lehet ugyanannyiért eladni, mint náluk, nem ugyanúgy megy egy üzletszerzés... A kajájuk viszont itt-ott hagy kivánnivalót maga után. Főleg, amiről azt gondolják, hogy nagyon exkluzív, na az tapasztalatom szerint a leggyengébb. :D Persze izlések és pofonok! :)

...és hogy mi hol nyaraltunk? Mi egy hosszú hétvégét töltöttünk eddig Somogyvámoson a Krisna-völgyben. A Flickr-en kívül a honlapomon láthatsz képeket. Ha érdekel Benneteket valamilyen szinten az életük vagy akár fotózás szempontjából, tudom ajánlani a helyet!

Még1x: Jó, hogy itthon vagytok! Megérte várni! :D :D :D

 2      

Pihe

:o))) Péter, hidd el, mi azért annyira nem vártuk a hazaérést -- de tény, hogy a legjobb itthon.

Örülök, ha tetszenek a hazahozott fotók. A Párom csodálatra méltóan viseli ezeket a megpróbáltatásokat, bár szerintem titokban vezet egy rovásos füzetkét. :D Azért fényképezőgép nélkül is volt miben gyönyörködni.

A Krisna-völgyes képeidet megnéztem a honlapodon (és úgy volt teljes a feeling), mesés képeket készítettél. A "Pavilonról" már írtam, hogy mennyire penge, de nekem például a "Hazafelé" is nagyon tetszik. Itt a remek példa, hogy nem kell messzire menni a fotókért.

Köszi a kitartó kommentezést! :o))

 3      

Pihe

+1: a helyszínek mindig tömve voltak túristával, így általában vártam a megfelelő pillanatot. Nagyon csúnyán tudok ám nézni. :o))) Az esetek többségében azonban mindig megvártam, amíg egy-egy alak eltűnt egy bokor vagy szobor mögött, és akkor kattintottam.

 4      

konagirl

Wow, wow, wow :) Nagyon jók a fotók - szokás szerint :) Csodás helyeken jártatok, jó lehetett Nektek, na de azért én sem panaszkodom :)
Egyébként meg üdv újra itthon :)))