EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

A FÉNYKÉPEZŐGÉPÉ VAGY A FOTÓSÉ AZ ÉRDEM?

Mint legtöbbünk, akik hódolnak egy hobbinak, én is időről időre rengeteg online fotós magazint olvasok. Ezek tekintélyes része angolszász nyelvű - a magyar írásokkal valahogy úgy vagyok, mint az átképzős orosztanár, aki csak egy leckével halad a diákjai előtt: több hónapos (éves) fordításokkal találkozni vagy egyszerűen csak belinkelik az angol oldalt, mindenféle plusz adalék nélkül. Ám legyen az a cikk magyar, angol vagy pandzsábi, ha éppen nincs friss hír, akkor szeretik előásni a "klisé" témákat, amik véleményem szerint a legmeddőbbek és a legnagyobb vitákat kirobbantó írások: film vagy digitális, raw vagy jpeg, hdr vagy nemhádéer, utómunka vagy nem utómunka, Canon vagy Nikon (vagy még az X darab ugyanolyan jól használható, neves márka, amik létezéséről a sajtó rég elfeledkezett), profi vagy amatőr és még sorolhatnám azokat a kérdéseket, amikkel a kedves cikkírók az olvasókat rövid úton arra késztetik, hogy egymást akár egy kiskanálnyi vízben meg tudják fojtani.
A Pixinfo Blogon például sikerült rábukkanni a másik kedvenc témámra, "A fényképezőé vagy a fotósé az érdem", ami egy kivonata a Photography Business blog nem is olyan régi bejegyzésének. Ez az a pont, amikor az egyik tábor kitart amellett, hogy az ég vörös, a másik tábor pedig azt mondja, hogy ez butaság, mert a fű kék. Nem is értem, hogy miért kell olyan kérdéseket feltenni, amire csak bizonyos dolgok relációjában lehet körülbelül kielégítő (és közel sem kimerítő) választ adni - minden attól függ, hogy mit és hogyan akarunk fényképezni. Ismerek egy magyar srácot, aki egy mobiltelefonnal eszméletlen hangulatú fotókat készít és olyat is, akinek a nyakában alapból egy kisautó lóg, de nem tudja kihasználni, csak hajszolja a technikát. Rengeteg flickr-es ismerősöm rendelkezik régi masinákkal, ezeréves objektívekkel, miközben olyan fotókat készítenek, amiket őszintén irígylek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a sajtónak hatalmas befolyásoló ereje van, sőt, nagy nevű és méltatlanul csődbe engedett márkáknak tette be a kaput a média (itt főleg a Konicára és a Minoltára gondolok, de például bele sem merek gondolni, mi lenne, ha a Samsung és a Hoya nem karolja fel pár éve a Pentaxot) -- ennek köszönhető a másik nagy kedvencem, a márkaarrogancia. Nem szabad senkit sem lesajnálni azért, mert egy kompakt gépet húz elő a zsebéből - éppen az is lehet, hogy az illető hihetetlen fényképészeti tudás birtokosa.

Persze Mindenki azt vesz, amit akar és amire pénze van - ez mindig is így volt és így lesz -, de ha a fényképezőgép versus ember kérdéskörben nézünk körül, látni fogjuk, hogy még ilyen aspektusból sem lehet állást foglalni. Egy tizenezer forintos kompakttal is lehet művészképet készíteni és egy fullframe csodával is hulladékot. Itt szeretnék kitérni arra, hogy a hiedelemmel ellentétben a hulladék és a művészfotó között nem az a 10.000 dollár a különbség és a hulladék kategória nem egyenlő a "minden, ami nem művészfotó" halmazzal, mint ahogy sajnos azt ma nagyon sok "öreg" látja. Például egy családi fotó szinte azonnal értéket közvetít - az idő előrehaladtával egyre többet -, mígnem ötven év múlva már portré lesz a korról, amiben a kép készült (hiába áll rajta a Gizi meg a Béla - a nevüket akkor már rég nem fogja senki se tudni). Nemrégiben a National Geographicban a Test és lélek című kiállítás kapcsán lehoztak egy beszélgetést, ami elég gyászosan mutatja be a mai (magyar) fényképezési kultúrát - holott lépten-nyomon azt hallani, hogy a határokon kívüli fotós szerveződésekhez képest igencsak előre vagyunk - bár a "gyászos" teóriát látszik alátámasztani, hogy tavaly egy ismerősöm (akinek nagy fekete gépe van, ami nagyon nehéz és rettentő drága) azt találta mondani, hogy a művészfotó ismertetőjele, hogy fekete-fehér, nagyon zajos és csak nehezen lehet látni, hogy mi van rajta. Szerencsére ezt, amióta fotósokkal kapcsolatot tartok, csak egyszer hallottam. Ebből számomra az tűnik ki, hogy mindkét tábornak megvannak a szélsőségesei - így ember legyen a talpán, aki arany középutat tud találni anélkül, hogy valamelyik Sötét Oldal el ne csábítaná.

Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, amellett, hogy az ég vörös, bizony a fű is kék. Ha valakiben megvan a készség, annak a kezébe illik azt a technikát adni, amivel nem csak használni, de tágítani is tudja a saját határait. Személy szerint nekem a kompaktról tükörreflexes gépre történő váltás rengeteg pluszt adott - úgy érzem, hogy ha csak kis mértékben is, de fejlődtem: egyszerűen olyan falakat döntöttem le, amik mögé addig nem tudtam benézni. Ennek ellenére szerintem a technika másodlagos és mindig is valamilyen mértékben az lesz, amíg csak ember végzi a fényképezés legfontosabb momentumát: a látást és láttatást.

Kiváncsi vagyok, hogy ki mit gondol erről a kérdésről. A kiskanalat a vízzel együtt elraktam a fiókba. :o)

 PIHE, fotó témakörben


  flickr     fotó     magyarország    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

zsutti

Jó téma és jó post! Ha engem kérdeznél, azt mondanám, hogy:

- film, aztán a digitális (nem pedig vagy-vagy)
- RAW, mert több benne az információ. RAW-ból tudsz jpg-t csinálni, fordítva már nem megy.
- HDR: bejön, tetszik, néha csinálom én is, de igyekszem a realitás talaján maradni. Szerintem ez olyan eszköz, amit könnyû túlzásba vinni és egy olyan kép, amin már több az utómunka (HDR), mint ami egészséges lenne, már nem fotográfia, hanem ámítógépes grafika.
- Utómunka néha kell, de törekszem arra, hogy minél kevesebbet kelljen használnom. Itt is meg kell találni az egyensúlyt.
- Nekem Nikon, másnak Canon, a harmadiknak Pentax, Fuji vagy bármi más. (Ez kb annyira felesleges eldöntendô kérdés, minthogy Fidesz vagy MSZP.) Mindenkinek mások az igényei (anyagilag is), ennek megfelelôen kell rendszert választani!
- Profi vagy amatôr? Nem ez a lényeg. Szerénység! Rühellem a beképzelt fotósokat.

Ami pedig a címben szereplô kérdést illeti:
ha érdemrôl van szó, akkor az egyértelmûen a fotósé és nem a rendszeré, amit emberünk használ. Igazad van abban, hogy az ember néz keresztül a keresôn, ô komponálja a képet, nyomja meg a gombot. Ha ismeri az alapszabályokat - konkrétan a beérkezô fény/rekesz/expozíciós idô szentháromságra gondolok - és a technikát ami a kezében van, bármivel lehet fasza képet készíteni! Mindehhez persze elengedhetetlen egyfajta látásmód, ami egyénenként eltérô.

Van egy haverom, aki hobbifotós, frászt kap attól, ha picit sötétebbek a képei, vagy zajosabb a kelleténél (Canon IS2-vel lôdöz, ISO 400-nál már jön a "zajos" szöveggel) én ugyanakkor simán megfotózom ugyanazt a témát sötétebben vagy zajosabban, mint ô, mert nekem az jön be. Még jó, hogy különbözünk, különbenkurva unalmas lenne az

 2      

Zsákai Péter

Nagyon érdekes téma! Alapvetően szerintem olyan világban élünk, amikor az emberek hajszolják a szebbet, jobbat, nagyobbat, csillogóbbat. Ez alól a technika sem kivétel (számítástechnika, házi mozi, audio rendszerek, fényképezőgép). Paramétereket hasonlítunk össze, a legjobbat kívánjuk mindenből. Pedig többnyire valós igényünk sincs rá, ki sem használjuk, ki sem tudjuk használni. Szerencsére olyan világban élünk, amikor ezt a luxust többé-kevésbé megengedhetjük magunknak. A marketing pedig ezt ki is használja. Elkábít, vásárlásra csábít. Amit a legtöbben mondanak/ismernek, nyilván az a jobb! :)

Alapvetően azt mondom, hogy mindannyian mások vagyunk. Valaki komoly, valaki komolytalan... Így gondolkodunk, úgy gondolkodunk... Reálisak vagyunk, nem vagyunk reálisak... (mi az, hogy reális?) Van, aki szeret fényképezni, van, aki nem. Van, aki tud (érti mit miért), van aki nem. Van, aki a technikától teszi függővé a képei "minőségét", van aki egy filléres géppel nagyokat alkot. Van aki tudatosan jó képeket készít, van, aki tudás nélkül. (mi a jó kép?) Van, akinek tetszik, van akinek nem. Van, aki közhelyeket fotóz, van aki kreatívan próbál. Van, aki dokumentál, van aki hangulatokat keres. Van, aki rossz képeket készít, de élvezi. Van, aki tisztában van, a lehetőségeivel, korlátaival, tehetségével, ehhez mérten szerény. Van aki többet gondol magáról (a képeiről)... Van, aki szavak nélkül megért, van akinek egész életedben beszélhetsz, akkor sem fog! ...

Minden felhígult. De értékek szerencsére még vannak. Meg kell találnunk ezeket! Nem ez van többségben, de azért szerencsére még nem látom elkeserítőnek a helyzetet.

Például örülök, hogy létezik ez a blog! ;) Ilyenből kellene még sok!

 3      

Pihe

Köszönöm Nektek a tartalmas hozzászólásokat. Igazán értékes Mindkettőtök véleménye, ami pedig a legjobb, hogy a közös nevező ugyanaz: az alapkérdés annyira szubjektív, hogy tömeges bólintás valószínűleg soha nem lesz. Feltéve, ha a fényképezés ezen az úton halad a jövőben is tovább.

 4      

vinczepetya

Én is csak azt tudom mondani, hogy nagyon érdekes a téma, már kb két napja akarom írni a kommentet, de csak most jutott rá időm...sorry!
Az első gondolatom, az a mai világ hatására jön elő, sajnos folyamatosan az folyik mindenhonnan, hogy vedd meg az újat, mert azzal aztán egyből mehetsz a NGC-hez fényképezni, mert az már olyanokat tud, hogy szavakban ki sem fejezhető!
Persze ez csak parasztvakítás, mivel sztem a fotózás annyira összetett, annyi mindennek kell egyszerre jól ottlennie, és csak utána van az, hogy sikerül-e mindezt megörökítened, mert ha már valami nincs ott a helyén, akkor lőhetsz D1-gyel, magy MARKIII-mal, akkor sem lesz jó!
A másik ami idegesít, az a pixelháború, kompakt gépek 10 pixel fölött, mindenféle csoda érzékelővel, csomó felesleges funkciókkal, amiket a halandó ember sosem használ ki, de adják, mert így 3 sorral több a specifikáció!
Normális használatra a 4-8Mpixel teljesen elég sztem!
Az meg ami a fotósok között van, hogy a Nikonos élből utálja a Canonost, meg a Pentaxost, meg a Olympust, és viszont, meg mátrixba mindenki mindenkit...elkeserítő, lenne inkább mindenki segítőkész, tanácsadó, ugyanis nem a gép határozza meg a fotó jóságát...
Persze mindenki olyat vesz amire van kerete, illetve az adott összegből megpróbálja azt a készüléket megvenni, amelyikkel fejlődni tud...Kicsit inhomogén a magyar fotográfus közösség, bár annyira nem látok bele, de olvasgatok nagyon szörnyű dolgokat itt ott...

 5      

Pihe

A pixelháborúval kapcsolatban én is sokáig azon az állásponton voltam, mint Te, Petya.

Nyár elején az a cég, akinek lakásokat fotózom, azt kérte tőlem, hogy állítsak össze neki fotókat, mert az én képeimmel szeretnék a kecókat dekorálni. Nagyon örültem neki, de amikor mondtam, hogy az én 10 megapixelemmel legfeljebb A3-ig tudok nagyítani, akkor kicsit azért elhúzták a szájukat. A művészeti vezető annyit mondott, hogy "de tudod Szabolcs, vannak középformátumú gépek is..."

Én szeretem a képeimet kinyomtatni is, a preferált méretem a 20 x 30 cm-es nyomat, de ha belegondoltok, ez körülbelül olyan vita, mint a bejegyzés címe: van, amihez több megapixel kell, van, amihez elég a kevés is. Ha webre dolgozik az ember, akkor szinte 2 MPx már bőven elég. Ettől függetlenül nem fogom eladni az autót azért, hogy legyen a digitális hátfalú középformátumú vázam. :D

Köszönöm Nektek a hozzászólásokat!

 6      

Pihe

U. I.: a márkaarrogancia azért szokott kialakulni, mert nem ismerjük egymás gépeit. A családban a Nikon a kedvelt márka, nálam a Pentax. Ismerősöknél leginkább a Canon. Volt ez is-az is a kezemben, de soha nem merném azt mondani, hogy ismerem a Canon vagy a Nikon (Oly vagy Sony) összes gépét. A Canon és a Nikon egyértelműen a tömegnek termel, ezért van szerintem viszolygás a márkák tulajdonosai között, ha egy másik cég nevét látják. A Minolta (most már Sony) és a Pentax mindig a régi motorosoknak gyártott vázakat, hiszen az 1953-ig visszanyúló (majdnem) teljes kompatibilitás azért elég kecsegtető, ha valaki már a múltban beruházott ilyen-olyan cuccokra. Az Olympus is inkább a gourmand-oknak gyárt, elég kevés embert látni ilyen géppel rohangálni.

A magyar fotós közösség... Én is csak egy kis szeletét ismerem. Az "öregek" általában mindent lenéznek, ami nem ezüst-szulfid alapú. Ugyancsak hajlamos néhány ember fikázni a másikat, ezért-azért. Nemrég a BeszMac-en egy ismertebb fényképész azt találta írni, hogy 2 hónapja tartózkodik az egyik európai nagyvárosban, de még egy kockát sem fényképezett, mert túristafotót mindenki tud csinálni. Na, szóval konkrétan ez a problémám az ilyen hozzáállással. A fotozz.hu-ról meg inkább ne is beszéljünk. :o))