TÚLÉLNI BUDAPESTET, MÁSODIK FELVONÁS

Hogy ne csak családbarát, de környezetbarát is legyek, az utóbbi három hét minden napján a busz-villamos párosítást választottam az üzlet-otthon távolság leküzdése érdekében. Erre az elhatározásra két dolog is nagyon erősen rásegített két nem kicsi rakodómunkás képében, akik voltak szívesek megráncigálni az autómat (és vele együtt az idegrendszeremet is), amit én a felhúzott ablakon keresztül (a Corolla hangszigetelése egyedülálló, szájról pedig gyengén olvasok) úgy véltem felfedezni, hogy válaszképpen kapom, amiért nem hagytam őket az amúgy parkolás céljára létrehozott sávból kielőzni a dugó kellős közepén. Érdekes módon az ilyen erőszakos állatok mindig nagyban jönnek, én még kistestű ragadozót csak az Animal planeten láttam. Szóval úgy döntöttem, hogy sokkal nyugodtabb leszek, ha kicsit parkolópályára teszem a céges kisbuszt, és inkább villamosozom.

Tovább is van, ha a Tovább gombra kattintasz. :o)
Az első nap rájöttem, hogy a Combino azért nagyon praktikus, mert ha egy idióta felszáll rá, akkor azt nem csak harminc-negyven szerencsétlen hallgatja, hanem konkrétan az egész villamos. És a feeling tízpontos! Egy négyeshatoson nevelkedett Kispajtás immunrendszere semmihez nem fogható kiképzést kap már rövidtávon is - gondolok itt a különböző testrészekből és testrésekből származó különféle kipárolgásokra.

Második nap kigyulladt a fenekem alatt a busz - az utazóközönség értetlenül állt a kissé ideges megnyilvánulásom előtt, amikor a sofőrnek valószínűleg enyhén túlreagáltan (ez nálam sipitozós fejhangban nyilvánul meg) jeleztem, hogy a lángoló kaszniból hamarosan már csak fogak alapján tudnak majd azonosítani, ha nem állunk le gyorsan. Mivel kaptam néhány lesajnáló pillantást ("teöreg, még sose gyulladt ki alattad busz, he?"), azóta csak a tenyeremmel letakart szemmel merek buszra szállni.

Harmadik nap ugyanez a busz egy másik sofőrje odacsukta a lábamat, későbbiekben arra hivatkozva, hogy előzetesen fejben levezetett tér-idő számításai szerint abban a pillanatban volt indokolt elindulni a Moszkva térről, amikor a fél testem még járdán volt - mindent a cél és a még zöld lámpa érdekében. Felszállásomat egy rendkívül lassú mozgású ifjú hölgyemény is nehezítette, akinek legalább 10 másodpercébe tellett eldöntenie, hogy a busz melyik szabad ülésére kíván letottyanni, másrészt pedig útját állta két hajléktalan, akik a hirtelen gyorsításból bekövetkező erőhatások kevéssé szerencsés eredményeképpen elkaptak (bár a lábam még buszon kívül himbálózott - most kicsit örültem is, hogy elbontották a Meki elől az újságosbódét, mert végigsétáltam volna egy lábbal a falán). Így egy nanosecundum alatt olyan kipárolgásaim lettek, hogy a szomszéd széken ülő néni piruló arccal két sorral odébb ült.

Negyedik napra rutinos lettem. A napi szerkó mellé porral oltót, különböző méretű szúró-vágó szerszámokat (az egyszerű bugylibicskától a rambókésig), megkeményített szívet és brutális arckifejezést húztam - más szóval elkapott az őslakos pesti életérzés. És úgy látszik, túlélni csak így lehet - azóta sehol egy ellenszenves arc, sőt, a megállókban már a megtűrt fokozatból a törzsvendég státuszba emeltek a befogadó nénik, akikkel már nagyon kedvesen űzöm a social networking-et, némiképp közismertebb nevén a pletyizést. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha egyszer vissza kell ülnöm a volán mögé. Itt kell hagynom a bűzös, elmebetegekkel tarkított közönyös utazóközönséget, amelynek fénypontjai a valószínűtlenül agresszív ellenőrök hada és vissza kell térnem a bűzös forgalomba a valószínűtlenül agresszív autósok közé, akik között fénypontot jelentenek a közönyös sofőrök. Az elmebeteg pedig minden bizonnyal - mint eddig mindig - én leszek.


Budapest, Margit híd, péntek, 16:30. A merzsóból is kifogy a benzin néha.

 PIHE, magánügy témakörben

MegosztásOldal teteje

« fényterelés
nyolcvan giga zsebben »

bkv     budapest     harcosok klubja     kresz     magyarország    

 

HOZZÁSZÓLÁSOK