EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

KIKAPCS

A hétvége az aktív pihenés jegyében telt el, mondhatni piszok módon elfáradtunk, de legalább majd a munkahelyen kipihenjük. Körülbelül olyan izomlázam van, hogy arra egy tesitanár láttatlanban adna ötöst. Vasárnap délelőtt beültünk a Toyotámba és viszonylag nagy várakozással, jó pár heavy pakkal, és egy termosz forró teával nekifeküdtünk a Dobogókőre vezető aszfaltnak.

A Táltos névre keresztelt túristaösvényen folytatott kalandozásainkat csak a hétfői eltévedésünk múlta felül (a GPS szerint helyzetünk: "erdőség"), amely szerintem valahol Nagy-Szoplák környékén lehetett, mert mi rendesen... Eközben a Szabolcs-féle Nagy Pókoskönyv új fajokkal bővült, például a "Kis vörös, amelyik nem szeretik, ha fotózzák" vagy a "Nagyon kicsi muslinca-evő" névre hallgató példányokkal. A hülyeségből még bajom is lehetne, ha fájna.

Vasárnap este 8-kor már horizontális kiterjedésben kapaszkodtunk a borospohárba (miután túlestünk a félreértett vacsora által okozott megrázkódtatáson), de hétfői hazatérésünk is elég csendben folyt, azoktól a kis intermezzóktól eltekintve, amikor néha felébresztettük egymást a volán mögött. A fényképezett százötvenvalamennyi képet természetesen még összeesésünk ellenére is sikerült kiválogatni, rendszerezni. A képek egy része a már nagyon állandó Makrók albumban landolt, tehát oda is érdemes benézni.

Közben Pest utcáin valami történik, de én itthon ülök, írom ezeket a sorokat, és NEM érzem magam kevésbé magyarul beszélő-gondolkodó-honvágyó embernek, hogy itt vagyok, és nem ott. Vagy nekik van igazuk, vagy nekem. De valaki nagyon téved.

 PIHE, magánügy témakörben


  dobogókő     fotó     magyarország     politika     rav4     túra    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

Pihe

Két komment egy embertől (Gecától) a 2006 október 23-i zavargásokat illetően (idézem):

"realtime strategiai-tulelo jatek a belvarosban! hit&run"

illetve:

"Lehet hülye vagyok, de ha a tüntetők Magyarországért vannak, miért verik szét?"

A saját véleményemet már ismertettem az ügyben (én a vizilovakkal vagyok...).