EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

FLICKR MEETING

A nyár folyamán két flickr találkozót is kihagytam különböző okokból kifolyólag, így az elhatározás, miszerint a harmadikon már jelen kellene lennem, olyan fokig találta önmagát eszkalálni, amely alól nem tudtam és nem is akartam kibúvót keresni. A találkozó az év utolsó fotóbörzéje köré szerveződött, amelyet a Haller utcai művelődési házban sikerült tető alá hozni. A börzéről két szóban emlékeznék meg: verejtékes zsibongós volt. Pentaxos lévén kicsit nagyobb vehemenciával mozdultam rá, mint kellett volna: inkább volt rengeteg kacat, leselejtezett masina, mint használható cucc. Szűrőből, nyeles- és segédvakuból, távcsőből csak nehezen értelmezhető matematikai egyenletrendszerben kifejezhető darabszám képviseltette magát. Találtam egy MZ-5-ös filmes Pentax gépet, aminek a végén egy FA kitobi lógott, teljesen jó állapotban, ellenben méregdrágán: ezen a vásáron csak levegőt vettem, azt is nehezen, ugyanis a viszonylag kis alapterületű happeningen nem kis mennyiségű ember torlódott össze, és a nagykabátos idő miatt a belső tér felfűtöttsége bizonyos szinten felerősítette a testszagok természetes kipárolgását. Ennek gyakorlatilag az elvetemültebbek szemében nem volt jelentősége, hiszen a nyitás után órákkal később is negyedórás periódusokban négyzetesen emelkedett az egységnyi területre jutó embermennyiség - bár nem tartom valószínűtlennek, hogy a dáthásság is rásegített erre. Sokkal többen jelezték vissza, hogy eljönnek, végül egy hat fős flickr alakulat szerveződött Anna, Dorothea, Zso, Alessandro, Röno és jómagam személyében. Mivel egy idő után a művház büféjében zsonglőrködő hölgy az üzletmenet sikeres fenntartása érdekében meg kívánta szüntetni a hatunk alapértelmezett beállítását a pult környékén, ezért székhelyünket áttoltuk a körúton lévő Stexbe, Zso vezetésével, ahol immár a civileket idegesítettük a vakuk villanásával, tükrök felcsapásával - ahogy lenni szokott, pont a legviccesebben elkapott képeim lettek a leghasználhatatlanabbak, a manuális fókusszal szerelt 50mm-es lencse ugyanis mindenre jó, csak lesifotóra nem. Dél körül éreztem, hogy nem vagyok teljesen százas, ezért nem sokkal később búcsút vettem a díszes társaságtól. Délután már bőszen folyt a lázmérőzés, koldrexezés -- engem is utolért ez a laza kis influenzagyanús nyavaja. A találkozó hagyományát viszont folytatni kellene, minél több emberrel. Rajtam nem fog múlni.

 PIHE, flickr témakörben


  flickr     fotó    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK



 1      

zso

szia! :-)

nagyon tetszik, ahogy leírtad a flickr meeting eseményeit! nagyon vicces lett, főleg a fotóbörze szagi tulajdonságairól szóló rész.... :-)

hallottad Dorothea ötletét a flickr szilveszterről?! :o)

 2      

Pihe

:o)))

Olvastam az ötleteket és teljesen jó az elgondolás. Mi ugyan el vagyunk ígérkezve már, de a szilveszter nálunk nagyon képlékeny program, tehát nem zárok ki semmit. :o))

Viszont ezeket a kávézós, dumcsizós talikat lehetne rendszeresíteni, nekem szimpatikus volt a társaság nagyon, és kíváncsi vagyok azokra is, akik most nem értek rá. Egyszóval: várom a folytatást. :o)

 3      

melinda

A Stexszel szemben lakom, oda meg betegen is atugrottam volna, ha tudom, h ott vagytok! :)

 4      

Pihe

Jajj, Melcsee, ha ezt tudtuk volna...! Végülis kellemes hely a Stex, szervezhetünk oda máskor is talit. De azért máskor ne legyél beteg.

(Tényleg, jobban vagy már?)

 5      

melinda

Koszi az erdeklodest, az egy baci volt, most szereztem melle egy virust is. Lassan vegigprobalom a mikrobiologia konyvet. :)) Meg szerencse, h Te nem vagy ilyen immunszuprimalt es hamar meggyogyultal. :)