EGY PIHE AZ EZER SZÖSZ KÖZÖTT

CSÖRGE SZABOLCS JÓZSEF BLOGJA FOTÓZÁSRÓL ÉS EGYEBEKRŐL KÖNNYEDÉN

NÉZZ A HÁROMLÁBAD ELÉ!

Kerek egy évvel ezelőtt, ha valaki megkérdezte volna tőlem, hogy milyen háromlábú fotóállványt ajánlanék, akkor - tekintettel a tudatlanság áldására, és annak egyszerű elmémre ható erős befolyására - nemes egyszerűséggel azt a tanácsot tudtam volna adni, hogy "menj be az első piros-fekete hülyeazértnemvagyokba vagy fukarboltba, és egy pofás darabot válassz ki". Ma már kifejezetten rossz tanácsnak tartanék egy hasonló megnyilvánulást - nem az említett párezer forintos műanyag háromlábú miatt, sokkal inkább azért, mert nagyon függ az állvány a felhasználási területtől: pár dekás kompakt vagy bridge gép mellé egy ilyen szerkezet kifejezetten jó szolgálatot tehet, egyrészt azért, mert nagyon könnyű, másrészt azért, mert a kiszolgálni kívánt géphez tervezték, egyszerű a kezelése és nagyon költséghatékony. Julcsival felváltva Plitvicében egy ilyen noname állványt hurcoltunk és tökéletesen teljesített - igaz, nem fújt a szél és nem többkilós súlyt kellett kitartania.

Miután megvettem a K10D-t, elkezdtem körbenézni, hogy milyen, nagyobb teherbírású állványok kaphatók mostanában, és bár álmomban egy magnéziumlábas, fogaskerekes billentővel megfejelt szerkezet jelent meg, az indoklást, miszerint közel sem eszem olyan forrón a fotózás kásáját, hogy egy ilyen cuccot beszerezzek, nagyon durván alátámasztotta az a cseppet sem elhanyagolható mellékzönge, hogy nincs laza kétszáz rugóm most egy ilyen játékszerre. Helyette megpróbáltam valami ésszerű megoldást találni, és mivel nem élet az élet háromlábú nélkül, szert tettem egy Giottos párosra: az MT-9351 jelzésű vázat kombináltam az MH-5001 cimkézésű fejjel. Mindezt két menetben, amelybe ismét a financiális okok szóltak bele, és a saját forrófejűségem ismerete, nehogy egy gagyi fejjel elcsapjam a szereléket, ha már egy spéci alu állványba invesztálok - kicsit abszurd a gondolat, hogy egy középkategóriás cucc, fejjel együtt kompakt fényképezőgép árában van. A helyes tartásról és hasonlókról olvashatsz, ha a tovább gombot választod. Ellenkező esetben ott a kék pirula.


A dobozból kibányászva a háromlábút az első kellemes meglepetés a kézben és vállra vetve is hordható, névcimkével ellátott időjárásálló tok volt. Ehhez jött a kis szütyő, amelyben a szereléshez szükséges imbuszkulcsokat és fogót találjuk. A háromrészes cucc lábai tekerős-szorítós módszerrel rögzíthetőek, amit mondjuk nem találok a legkényelmesebbnek, főleg a régi patentos állványommal szemben. Ami nagyon tetszik, az a beépített fej. Igen, kicsit marketingszagú a dolog, és azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom: valóban egy fogásról van szó. Ha már túlnövünk a helyzeti felismerésen, akkor mindezt a saját hasznunkra is fordíthatjuk. A beépített fej konkrétan úgy működik, hogy a középoszlop a törzsből kihúzható, majd az azt tartó gyűrűt 90 fokban kimozdítva és a középoszlopot visszadugva egy háromirányú fejet kapunk. Sajnos a "pazar" jelzőt nem tudnám ráaggatni, a kezelése így ugyanis elég tragikus, mivel a három irány csak kétszer 90 és egyszer 180 fokot jelent, a rögzítése pedig kritikán aluli - tehát gyakorlatilag semmire sem jó. Egyelőre. Ha viszont a plusz ropogósért kapható, elég robosztus fejet rácsavarjuk, akkor egy jól irányítható, extrém szögekbe is teljes magabiztossággal beállítható szerkezetet kapunk: akár az állvány lábai között is visszanézhetünk vele, hiszen a középoszlopot fejjel lefelé is vissza lehet szomorítani. A felborulás elkerülése végett a középoszlop végén ott figyel a kötözésre való kampó, amiről nekem konkrétan egy dobogőkői sziklamászás emléke sejlett fel, amikor is egy 10 méteres kötéllel próbáltam meg kimászni egy 30 méteres oromra - gondolom hajszínem miatt ez az apró botlás a megbocsátás körébe esik. Egyszóval a megfejelt váz már elég szép mozgást enged minden irányba. Ami a fejet illeti: valahogy nem tudtam megbízni az egyszerű gömbös kivitelben, így videóállványon nevelkedett gyerekként a karos megoldásra esett a választás. A fej is elég kellemesen ugrott a kezembe a dobozából: bőrhatású tokba rejtve, félig összeszerelve várta, hogy állványra kerülhessen. A fejjel együtt a teljes szerelék három vízmértéket és többszörösen 360-as fokos mozgást engedélyez. A Giottos állvány és fej masszív mivoltára jellemző, hogy korrektül felállított helyzetben nincs szükség kioldóra hosszabb záridejű fotózás esetén, még B-módban is kényelmesen használható, feltéve, hogy addig az ujjunkat nem akarjuk másra használni. A két kar, ami azért elég sok helyet foglal, egymásba csavarozható, így elég sok helyet lehet szállítás közben spórolni - és ha már a tokokról volt szó, egy félmondat erejéig visszakalandoznék a váz tokjára: az állvány, szerelt fejjel együtt pontosan kitölti az időjárásálló tokot, így nem kell külön cipelni, vállra vetve pedig relatíve jól eloszlik a súly.

Apropó, súly. Teherbírásban is erős középkategóriát képvisel a cucc, mint ahogy azt szándékom volt választani: az állvány és a fej 5-5 kilót hajlandó magabiztosan elcipelni, és bár messze nem bántam meg a döntést, be kell, hogy lássam, súlytényezőben jelentkező hátulütője van a választásnak - fejjel együtt körülbelül három és fél kilogrammot nyom a kicsike, ami azért nem kevés - hosszabb túrára nem javaslom, de az alternatív izomfejlesztést preferálók szeretni fogják így is.

 PIHE, fotó témakörben


  fotó     fotótech     sufniteszt    


Megosztás Facebook-on


HOZZÁSZÓLÁSOK